A menopauza, más néven klimax, a nők esetében ötven éves kor körül kezdődik. Ugyanakkor már néhány évvel korábban is jelentkezhetnek olyan tünetek, amelyek a változókor közeledtét jelzik.

Sokan úgy tekintenek az alvásra, mint az életükből kiesett időre, és azt gondolják, nem lehet abból semmi baj, ha az éjszakába nyúló munka vagy egyéb elfoglaltság a nyugodt pihenés rovására megy.

A körömbenövés egy igen kellemetlen probléma, amely nagyon sok ember számára okoz fájdalmas perceket, emellett kellemetlen is. Azok, akik ezzel a problémával küzdenek tudják, hogy folyamatos ápolást igényelnek ezek a körmök és a kezelését csak szakemberre lehet bízni. Nézzük meg, hogy miként védekezhetünk ellene.

Azt gondolhatnánk, hogy azon kívül, hogy rettenetesen idegesítő, nincs más baj a horkolással. De ez nem így van: az irritáló zajnak „hála” a másik fél alváshiánytól szenvedhet, ami pedig számos negatív egészségügyi kondíciót hozhat magával.

Nyáron a legtöbb kisgyermek tele van kék-zöld foltokkal, de a még a felnőttekkel is gyakrabban esik meg, hogy megütik magukat, hiszen a jó időben többet mozognak kint a levegőn. A nagy méretű zúzódás igencsak fájdalmas lehet, de a megfelelő kezelés nemcsak a fájdalmat, hanem a véraláfutást és a duzzanatot is csökkentheti.

Az ivás benne van a kultúránkban, körülbelül 8000 éve, amikor a bort elkezdték a szőlőből erjeszteni valahol a Kaukázus táján, esetleg a vikingek korabeli Skandináviában, ahol a mézet erjesztették sörré vízzel és komlóval. Más tájakon másból készítettek erjesztett italt: kukoricából, krumpliból, cukornádból – ami akadt.

Amint diagnosztizálta az orvos ezt a női megbetegedést, érdemes minél előbb belevágni a kezelésbe, hiszen a kellemetlenségek mielőbbi megszüntetésének kulcsa a méhpolip felszívódása. Hogyan is zajlik egy ilyen kezelés és mit tudsz még tenni, ha téged is érint a női szervek ezen elváltozása? Mutatjuk!

A Waterdrop legújabb Microdrinkje a nyár ízeit sűríti magába, hogy egész évben élvezhessük az évszak hangulatát. A görögdinnye, az uborka és a kakukkfű játékos, aromás ízjegyeinek összhangja egy kellemesen frissítő szellőre emlékeztet, így született meg a BREEZE. A korábban csak korlátozott ideig elérhető ízkombináció mostantól a Waterdrop állandó kínálatának része.

3 egészséges recept mikrozölddel felpörgetve

Ahogy a tudatos táplálkozás iránti igény fokozódik, a mikrozöldek egyre inkább a kertészkedés és a gasztronómia élvonalába kerülnek. A mikrozöldek nem csupán ízükkel és textúrájukkal járulnak hozzá ételeinkhez, hanem kiváló tápanyagforrások is, tele vitaminnal és ásványi anyaggal. Ebben a cikkben mélyebben belemegyünk a mikrozöldek jótékony hatásaiba, és megosztjuk, hogyan termeszthetjük otthon őket, valamint három egészséges receptet is mutatunk, amelyekben ezek a kis zöldek szerepelnek.

Bővebben

5 tavaszi gyümölcs, amely a fogyókúrában is segíthet

Lassan megérkezik a bikiniszezon, ideje, hogy formába hozd magad. A tavasz erre a legideálisabb évszak, hiszen a sok friss zöldség és gyümölcs megkönnyíti számodra a sikeres súlycsökkenést. Ezúttal 5 finom tavaszi gyümölcsöt ajánlunk neked, melyek segíthetnek, hogy ledobd magadról a plusz kilókat.

A túlsúly nem lehet akadály, avagy hogyan kezdjünk plusz kilókkal futni

Az idő előrehaladtával, ha finoman szeretnénk kifejezni a korosodást, nagyon könnyen felszedhetünk plusz kilókat, amelyeknek az eltüntetése bizony nagyon gyakran hosszadalmas és néha bizony keserves erőlködések közepette valósítható csak meg. Ilyenkor, amikor ötletelünk a „mikénten”, természetesen a futás az elsők között juthat az eszünkbe, mint az egyik leghatékonyabb alternatív megoldás a koplalás mellett.

© 2008. Noinetcafe. All Rights Reserved.