szerda, 13 december 2017

Történelmet kézbesítünk!

Egy rendhagyó postai kamion indul útnak, hogy bemutassa a 150 évvel ezelőtti postatörténeti jelentőségű eseményeket országszerte.

Idén is támogatja a koraszülötteket a NaturAqua

Idén 13 koraszülött intenzív osztály újul meg a NaturAqua és a KORE (Koraszülöttekért Országos Egyesület) tavaly indult, három éves együttműködésének keretében. A lila szívvel jelölt kampányhoz Kozma Orsi és Pintér Adrienn (Ada) is csatlakozott. A tavalyi 8 millió forint értékű adomány után idén 22 millió forint értékű támogatást nyújt a NaturAqua a koraszülött-osztályoknak.

Szárnyaló csekkek

Én igazán felelősségteljes családanyának érzem magam, aki előre megtervezi a napi teendőit, bevásárló listát ír, hogy csak a legszükségesebb dolgokat vegye meg, de még így is előfordul néha, hogy zavarba kerülök, nem várt fordulatokkal kell szembenéznem.

Hogyan kezeljük a stresszt a mindennapi életünkben?

 
Mindenkinek vannak stresszes napjai, még akkor is, ha nagy vonalakban kiegyensúlyozott az élete. Sajnos nem mindig tudjuk kontrollálni, hogy az élet mikor állít egy stresszes helyzet elé, azonban, az hogy mire hogyan reagálunk, az csakis rajtunk múlik. Nagyon fontos, hogy tudjuk kezelni az ilyen helyzeteket is, hiszen ellenkező esetben az egészségünket is befolyásolhatja a sok idegeskedés.

150 éves a magyar bélyeg

Furcsa, néha vicces tárgyak a múltból, több százmillió forint értékű bélyegkülönlegességek a trezorok mélyéről kerülnek közszemlére a Postamúzeum és Bélyegmúzeum falai között.

A tökéletes Csomag Avagy előfordulhat, hogy levélként nem adhatok fel csomagot??

A helyzet az, hogy igen. Idén gyökeresen megváltozott a levélpostai küldemény definíciója. Ez év január elsejétől az olyan küldeményeket, amelyek alakjuk miatt nem férnek be a levélszekrénybe (aminek egyik, vagy több oldala is nagyobb, mint 32,4 x 22,9 x 2,4 cm), illetve a súlyuk is nagyobb a megengedettnél, a Posta csomagként kezeli és kézbesíti. Postai szakzsargonnal élve, ezek az úgynevezett amorf csomagok.

Kabaré: musical bábokkal, 18 éven felülieknek

2015. április 13-án, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében mutatja be a Budapest Bábszínház Alföldi Róbert rendezésében a Kabaré című musicalt. A produkció elkerül minden finomkodást, szikárabb és zsigeribb lesz az eddigi előadásoknál.

Interjú Peller Károllyal

Cikkünk olvasói bizonyára jól tudják, hogy Peller Károly egy igazi örökmozgó. Folyton csinál valamit, hol itthon, hol külföldön, hol a Színházban, hol egy stúdióban, ahol régi álmát valósítja meg.

Homonnay Zsolt miatt volt tanítási szünet fia iskolájában

Homonnay Zsolt miatt volt tanítási szünet fia iskolájában

Homonnay Zsolt miatt volt tanítási szünet fia iskolájában

A Budapesti Operettszínház...

Tovább a cikkhez
A „szeretlek” az egyik legnépszerűbb tartalom a Viberen

A „szeretlek” az egyik legnépszerűbb tartalom a Viberen

A „szeretlek” az egyik legnépszerűbb tartalom a Viberen

Az emberek egyre inkább...

Tovább a cikkhez
Turkálóból öltöznek a Feleségek luxuskivitelben sztárjai!

Turkálóból öltöznek a Feleségek luxuskivitelben sztárjai!

Turkálóból öltöznek a Feleségek luxuskivitelben sztárjai!

Ezen a héten a Feleségek...

Tovább a cikkhez
Hogyan tervezzük az ünnepi étkezést, ha cukorbetegek vagyunk?

Hogyan tervezzük az ünnepi étkezést, ha cukorbetegek vagyunk?

Hogyan tervezzük az ünnepi étkezést, ha cukorbetegek vagyunk?

A cukorbetegek kihívásokkal...

Tovább a cikkhez
2 ok, amiért hízol az alváshiánytól

2 ok, amiért hízol az alváshiánytól

2 ok, amiért hízol az alváshiánytól

A londoni King’s College...

Tovább a cikkhez
Buta sztereotípiák a szóhasználatunkról

Buta sztereotípiák a szóhasználatunkról

Buta sztereotípiák a szóhasználatunkról

A Twitteren feltűnő kulcskifejezéseket...

Tovább a cikkhez

Ünnepi ananászsaláta dióval

Ez a saláta recept inkább előételnek felel meg a karácsonyi menüben, hiszen egy egészséges ám nagyon laktató ételről van szó, érdemes kipróbálni.

Bővebben...:

Mennyei almás fahéjas süti karácsonyra

Ez a finom almás fahéjas süti, akár fél óra alatt elkészül. Ha úgy érzed nincs időd valami bonyolult süteményt sütni karácsonyra, akkor készítsd el ez a fél órás süteményt.

Bővebben...:

10 tipp a stresszmentes csodaszép karácsonyért

Közeledik a karácsony, tanácsaink segítségével így lehet stresszmentes a karácsonyod:

Bővebben...:

A napi öt étkezés a fogyás titka?

Előfordult már veled, hogy fogyókúraként szinte alig ettél és hízni kezdtél? Talán mégsem koplalásra van szükség, ha karcsúbb alakot szeretnél? Lehet, hogy a napi öt étkezés a fogyás titka?

Bővebben...:

Így szabadulj meg a kilóktól a citrom segítségével

Fogyókúra citrommal

A citrom olyan tápanyagokat és vitaminokat tartalmaz, amelyek segítenek többek között a felesleges zsír elégetésében. Lássuk hát, hogyan tudod a javadra fordítani ezeket a tulajdonságait, és elérni, hogy a citrom segítségével szabadulj meg a felesleges kilóktól.

Bővebben...:

Épp csak annyira laktunk jól, amennyire hisszük

Hiába kapunk ugyanannyit enni, mint mások, ha azt hisszük, kevesebbet ettünk, hamarabb leszünk éhesebbek – állítja egy friss kutatás.

Bővebben...: