Ápoló kézkrémek házilag, könnyedén…

Ahhoz, hogy ezt megelőzzük, néhány házi praktikát bevethetünk különösebb erőfeszítés nélkül.

 

Ha rászánunk egy igazán kis időt, akkor akár mi magunk is könnyen tudunk egyszerű, ámde roppant hatékony kézkrémet készíteni magunknak. A legegyszerűbb trükk, ha minden este egy evőkanál testápolót vagy kézkrémet összekeverünk egy evőkanál mézzel és ezt bemasszírozzuk a kézbőrbe. Tapinthatóan finom és rugalmas lesz ettől.

Ha tehetjük, akkor mindennap egy negyed órát áztassuk a kezünket kellemesen meleg tej és egy evőkanál frissen facsart citromlé keverékébe. Ez is remekül puhítja a bőrt, illetve megelőzi a ráncosodást, és a kiszáradást.

Egy egyszerű trükk még, ha a mosogató és a mosdó mellé teszünk egy-egy tégely kézkrémet, és így minden kézmosás után be tudjuk rögtön kenni vékonyan a kezünket, és ezzel megint csak megóvhatjuk a kiszáradástól.

Egy másik mézes pakolás: forrásban lévő vízzel teli lábasba állítsunk egy kisebb fém tálkát és abba tegyünk 2 evőkanál mézet, majd lassan keverjük hozzá két evőkanál rózsa- vagy levendulavizet. Ha elegyedett, akkor vegyük le a tűzhelyről, és öntsük az egészet egy üvegtégelybe. Amint kihűlt, vagy langyossá vált, lehet is felkenni.

Az uborkás kézkrém: ehhez egy kígyóuborkára, 1 evőkanál glicerinre, 1 evőkanál rózsavízre és 1 evőkanál mogyoró- vagy olívaolajra lesz szükségünk. Megmossuk az uborkát, majd meghámozzuk és kb. olyan 2,5 cm-es darabokra vágjuk, majd péppé zúzzuk. Ehhez adjuk hozzá a mogyoró- vagy olívaolajat, a glicerint és a rózsavizet. Aztán nincs más dolgunk, mint egy mixerrel krémmé pürésíteni. Verjük egészen fel, mint a habot. Tegyük ezután műanyag edénybe, és lehet is használni.

Egyéb áztató, ami igen hasznos a bőrtápláláshoz, ha egy evőkanálnyi gyümölcsecetet és egy csipetnyi bóraxot (vagy szódabikarbónát) összekeverünk, és egy negyed órán át ebben hagyjuk nyugodni a kezünket.

Ha repedezett a bőrünk, akkor igen hatékony lehet továbbá, ha egy vagy két burgonyát lereszelünk és két-három evőkanál tejföllel összekeverjük, és ezt visszük fel a kezünkre pakolásként.

Újabb tipp lehet, hogy egy kis narancs levével vagy a citrom levével dörzsöljük be a kezünket, majd pedig egy evőkanál olajhoz adjunk egy kis cukrot, és ezzel majd dörzsöljük át az egészet.

Lefekvés előtt érdemes egy csésze olívaolajat felmelegítünk (de ne égessen!) és ebben öt percig benne tartjuk a kezünket. Aztán masszírozzuk át az egész kézfejet és a körmeinket is, majd a felesleget itassuk fel papírtörlővel, de már ne mossunk kezet.

Újabb lehetőség, hogy egy liternyi forró vízzel egy marék körömvirágot leforrázunk és 10 percre állni hagyjuk, megvárjuk, míg a vitaminok kioldódnak és a víz kihűl. A teljesen megtisztított kezünket ebben áztatjuk tíz percig. Ezután a kezünk puha lesz, de nem árt egy kis kézkrémmel még bekenni, ehhez a legjobbak a holt-tengeri krémek, mivel rengeteg ásványi anyagot tartalmaznak.


Végül pedig, ha van zablisztünk, akkor két- három kanálnyit érdemes egy evőkanál mandulaolajjal, 1 evőkanál rózsaolajjal és 3 kanál körömvirág főzettel összekeverni és ezt felkenni a kezünkre, és 10 percig hatni hagyni. Minden pakolás hatását növeli, így ennek is a fokozására szolgál, ha cérnakesztyűt húzunk, vagy pedig folpakkal áttekerjük a kezünket.

Így tehát látható, hogy a téli hidegben is van megoldása bőrápolásra. Nem kell feltétlenül méreg drága krémekre költenünk (amelyek aztán vagy használnak, vagy nem), egyszerűen elég kinyitni a konyhaszekrényt és néhány összetevőből csodálatos ápoló pakolásokat tudunk készíteni mi magunk is. Ennyi kényeztetés pedig mindannyiunknak kijár, így irány a konyha, ami nemcsak a főzés színtere!

Olajos Eszter

Ezt olvastad már?

3 szuper gyors filléres arcpakolás recept

A bőr öregedésének okai között ez is szerepel

A bőrgyógyász tanácsa: az aknés bőr kezelése


 




3 egészséges recept mikrozölddel felpörgetve

Ahogy a tudatos táplálkozás iránti igény fokozódik, a mikrozöldek egyre inkább a kertészkedés és a gasztronómia élvonalába kerülnek. A mikrozöldek nem csupán ízükkel és textúrájukkal járulnak hozzá ételeinkhez, hanem kiváló tápanyagforrások is, tele vitaminnal és ásványi anyaggal. Ebben a cikkben mélyebben belemegyünk a mikrozöldek jótékony hatásaiba, és megosztjuk, hogyan termeszthetjük otthon őket, valamint három egészséges receptet is mutatunk, amelyekben ezek a kis zöldek szerepelnek.

Bővebben

5 tavaszi gyümölcs, amely a fogyókúrában is segíthet

Lassan megérkezik a bikiniszezon, ideje, hogy formába hozd magad. A tavasz erre a legideálisabb évszak, hiszen a sok friss zöldség és gyümölcs megkönnyíti számodra a sikeres súlycsökkenést. Ezúttal 5 finom tavaszi gyümölcsöt ajánlunk neked, melyek segíthetnek, hogy ledobd magadról a plusz kilókat.

A túlsúly nem lehet akadály, avagy hogyan kezdjünk plusz kilókkal futni

Az idő előrehaladtával, ha finoman szeretnénk kifejezni a korosodást, nagyon könnyen felszedhetünk plusz kilókat, amelyeknek az eltüntetése bizony nagyon gyakran hosszadalmas és néha bizony keserves erőlködések közepette valósítható csak meg. Ilyenkor, amikor ötletelünk a „mikénten”, természetesen a futás az elsők között juthat az eszünkbe, mint az egyik leghatékonyabb alternatív megoldás a koplalás mellett.

© 2008. Noinetcafe. All Rights Reserved.