Bakonyi csirkemell gombával

Bakonyi csirkemell gombával

Hozzávalók 4 személy:

2 nagy csirkemell csonttal együtt

4 evőkanál olaj

1 közepes vöröshagyma

2 teáskanál pirospaprika

1-2 gerezd fokhagyma

1 mokkáskanál őrölt köménymag

1-1 paprika és paradicsom (télen 10 dkg lecsó)

40 dkg gomba

1 púpozott evőkanál finomliszt

1-1 dl tejföl és tejszín

1 csapott kiskanál darált cseresznyepaprika, só

 

Elkészítés:

A csirkemellet csontozd ki, és vágd fel 4-4 szeletre. Kissé verd ki egy húskalapáccsal. Egy serpenyőben forrósíts fel olajat, és a hússzeleteket süsd ki, szép pirosra. Ezután vedd ki a csirkemellet és tedd félre egy tányérra. A visszamaradt olajban állandó keverés mellett párold meg a felszeletelt lilahagymát, add hozzá a megtisztított és felszelet, gombát, majd szórd meg egy kevés pirospaprikával, és öntsd fel 2-3 dl vízzel, vagy húsleves alap lével, ettől még finomabb lesz az étel.

Ezután egy fedő alatt párold össze a gombát és a hagymát, a gomba levet fog ereszteni. Ezután ízesítsd sóval, borssal, köménnyel, oregánóval, ízlés szerint, végül mehet bele az összevágott paradicsom és paprika. Akár a csirkemell csontját is beleteheted a főzés során, de ezt a végén szedd ki az ételből, ha nem tedd el a mélyhűtőbe, jó lesz majd egy finom leveshez.

Tedd vissza a hússzeleteket is az edénybe, majd 20 percig főzd össze. Ha igazán finom és selymes állagot szeretnél elérni a bakonyi csirkemellnél, a főzés végén szedd ki a hússzeleteket, és egy botturmix segítségével turmixold össze a szaftot, így a paprika és paradicsom darabok sem lesznek zavaróak.

Tedd vissza a húsokat, majd készíts egy tejszínes lisztes habarást, ezt is jó alaposan keverd ki kézi habverővel, majd vegyél ki egy kevés szaftot a lábosból és ezzel is keverd el a habarást, így nem lesz csomós, amikor hozzáadod az ételhez. Végül még főzd egy pár percig, és készen is van a finom bakonyi gombás csirkemell. Ha úgy érzed túl sűrű a szaft, öntsd fel egy kevés vízzel, ha pedig túl híg, kicsit még forrald vissza. Közben kóstold meg, hogy elég sós és ízletes az étel, ha nem még tudod korrigálni. Ha szereted a csípős ételeket, a főzés végén pár karika csípős paprikát is adhatsz hozzá, de csak mértékkel,de az apróra vágott friss petrezselyemzöld is jó ízt kölcsönöz az ételnek!  Tálaláskor galuska vagy főtt rizs illik hozzá.

 

 

A cseresznyepaprikával tüzesítjük, és néhányszor megkeverve 2-3 percig forraljuk, ez alatt mártássűrűségű lesz. Tálaláskor a húst a paprikás gombamártásban megforrósítjuk. Galuskával kínáljuk.

 

Frissítő és könnyű saláta receptek a forró nyári napokra

Szeretünk a nyári hónapokban friss, könnyű ételeket fogyasztani, amelyek segítenek hűsölni és feltölteni a szervezetet. Az egyik legjobb választás ilyenkor a friss, ízletes saláták elkészítése, amelyek nemcsak finomak, hanem egészségesek is. Ebben a cikkben három különleges nyári saláta receptet mutatunk be, amelyek tökéletesek a forró nyári napokra.

Bővebben

3 egészséges smoothie recept gyerekeknek!

Szülőként tudjuk, hogy a gyerekeknek megfelelő táplálkozásra van szükségük a fejlődésükhöz és jó egészségük fenntartásához. Most olyan cukormentes smoothie-kat mutatunk be, amelyek ideálisak a gyerekek számára, hogy egészségesen élvezhessék a friss gyümölcsöket és zöldségeket.

Bővebben

Gyermeknapi ajándék ötletek

A gyereknap, az év egyik legizgalmasabb időszaka, amikor lehetőségünk nyílik megünnepelni a legkisebb családtagjainkat és kifejezni irántuk való szeretetünket. Május 26-án, a hónap utolsó vasárnapján, világszerte ünnepeljük a gyermekeket és minden, amit hozzájuk kapcsolunk. Azonban az ajándékok kiválasztása nem mindig könnyű feladat, ezért összegyűjtöttünk néhány fantasztikus ajándékötletet, amelyek garantáltan mosolyt csalnak a gyerekek arcára.

Bővebben

5 laktató és egészséges szendvics recept ,amelyek akár ebédre is ideálisak!

Az ebéd mindannyiunk életében fontos pillanat. Nemcsak az energiaszintünket tölti fel, hanem a munka hatékonyságát is növelheti. Azonban gyakran nehezen találunk megfelelő és egészséges lehetőségeket, különösen akkor, ha hajszolt munkanapjaink vannak. Ezért szeretnénk bemutatni öt könnyen elkészíthető, laktató és egészséges szendvicsreceptet, amelyek ideálisak lehetnek ebédre a munkahelyre.

Bővebben

3 egészséges és cukormentes zabkása recept reggelire!

Reggel, a nap kezdetén, fontos az energiát adó és tápláló reggeli elfogyasztása. A zabkása nemcsak ízletes választás, de egészséges és tápláló is. Ebben a cikkben három különböző, mégis egyszerűen elkészíthető cukormentes  zabkása receptet mutatunk be, hogy változatosságot vigyünk reggeli rutinjába, és segítsünk elkezdeni a napot egy egészséges alapokon.

Bővebben

3 egészséges recept mikrozölddel felpörgetve

Ahogy a tudatos táplálkozás iránti igény fokozódik, a mikrozöldek egyre inkább a kertészkedés és a gasztronómia élvonalába kerülnek. A mikrozöldek nem csupán ízükkel és textúrájukkal járulnak hozzá ételeinkhez, hanem kiváló tápanyagforrások is, tele vitaminnal és ásványi anyaggal. Ebben a cikkben mélyebben belemegyünk a mikrozöldek jótékony hatásaiba, és megosztjuk, hogyan termeszthetjük otthon őket, valamint három egészséges receptet is mutatunk, amelyekben ezek a kis zöldek szerepelnek.

Bővebben

3 zsírégető zöldturmix recept reggelire

Az egészséges életmódhoz hozzátartozik az egészséges táplálkozás is. A reggeli az egyik legfontosabb étkezésünk, amelynek segítségével energiát és vitalitást nyerünk a nap során. Ha szeretnéd felfrissíteni reggeli rutinodat, és egészségesen, mégis finoman indítani a napot, akkor a zöld turmixok ideális választás lehetnek számodra.

5 tavaszi gyümölcs, amely a fogyókúrában is segíthet

Lassan megérkezik a bikiniszezon, ideje, hogy formába hozd magad. A tavasz erre a legideálisabb évszak, hiszen a sok friss zöldség és gyümölcs megkönnyíti számodra a sikeres súlycsökkenést. Ezúttal 5 finom tavaszi gyümölcsöt ajánlunk neked, melyek segíthetnek, hogy ledobd magadról a plusz kilókat.

© 2008. Noinetcafe. All Rights Reserved.