Az újdonsült édesanyákban általában nem termelődik azonnal nagy mennyiségű anyatej, ezért csecsemőjük ez idő alatt veszíthet a testsúlyából – állítják a San Franciscó-i Kalifornia Egyetem munkatársai. „Sok anya aggódni kezd az anyatejtermelés miatt, és ez a fő oka annak, hogy az első három hónapban felhagynak a szoptatással” – nyilatkozta a Pediatrics internetes számában megjelent tanulmány szerzője, Dr. Valerie Flaherman. „Kutatásunkból azonban az derült ki, hogy ha ezeknek a csecsemőknek egy kevés tápszert adnak az első időszakban, enyhíteni lehet ezt az aggodalmat, és az anyák elég magabiztossá válhatnak ahhoz, hogy folytassák a szoptatást.”
Flaherman és munkatársai kísérletükben 40, időre született, 24 és 48 órás életkor közötti újszülöttet vizsgáltak, akik születési súlyuk több mint 5 százalékát elveszítették. A babák egy része korlátozott mennyiségű tápszert kapott mindegyik szoptatás után. A csecsemők tápszeres táplálását azonnal abbahagyták, amint édesanyjuk a szülés után 2-5 nappal már elegendő anyatejet termelt. A korlátozott mennyiségű tápszert kapott csecsemőket egy kontroll csoporttal hasonlították össze, akiket anyjuk csak anyatejjel próbált táplálni.
Egy hét múlva mindkét csoport összes csecsemője még anyatejjel táplálkozott, de a korai tápszeres csoport mindössze 10 százaléka kapott az elmúlt 24 órában tápszert, szemben a kontrollcsoport 47 százalékával. Három hónap múlva a korai tápszeres csoport 79 százalékát még mindig szoptatták, a kontrollcsoportban azonban ez az arány csak 42 százalék volt.
A kutatók azonban hangsúlyozzák, hogy eredményeiket nagyobb szabású kutatásokkal is igazolni kell.