Mi most 5 különböző tippet adunk, a baba altatásához.
Énekeljünk a babának!
A zene még a felnőtt embereket is megnyugtatja, hát még egy kisbabát. A legjobb, ha mi magunk éneklünk valami szép altatódalt babánknak, még az sem gond, ha nincs szép énekhangunk, hiszen gyermekünknek biztos, hogy a mi hangunk lesz a legszebb a világon.
Fontos hogy rövid ritmikus, mégis lassú nyugtató dalt válasszunk, mert így könnyen elálmosodik baba. Ha egy hosszú pörgősebb számot választunk, pl. kedvenc dalunkat valamelyik együttestől, a sok szó váltakozása miatt nem fog a baba elaludni. Minden altatás előtt ugyanazt az altatódalt ismételjük, így egy idő után a baba már tudni fogja, hogy most az alvás következik.
Vezessünk alvási naplót!
Egy három –négy hónapos babánál már érdemes elkezdeni alvásnaplót vezetni, mert egy idő után rendszert lehet felfedezni a baba alvási szokásaiban. Így ha kisbabánk minden nap 12-13 óra között álmosodik el, időben el tudjuk kezdeni az altatási ceremóniát és nem kell megvárni, amíg a baba túlfáradt és nyögős lesz, így gyorsabban fog elaludni.
Adjunk elég időt a babának, hogy álomba szenderüljön.
Számtalan módszer látott már napvilágot, hogyan kell egy babát megtanítani aludni, sajnos ezek közül több is azt javasolja, hagyjuk a babát sírni az ágyába. Némelyik drasztikus módszert javasol, némelyik kissé emberibbet, de a lényeg ugyanaz. Szerencsére egyre kevesebb anyuka követi ezt az altatási módszert. Sok szakember viszont épp azt javasolja, ne hagyjuk a gyermeket hogy álomba sírja magát, főleg hat hónapos kor alatt, hiszen ekkor a babáknak még nagyon nagy szükségük van az anyai ölelésre. Amikor a baba az anya ölelésére és simogatására vágyik, ő pedig leteszi, és ott hagyja sírni a kiságyba, az olyan mintha azt mondaná, hiába várod el, hogy szeresselek, most nem foglak.
Ha ölbe vagy ringatva altatjuk el a babát, ne felejtsük el, hogy kb. 20 perc kell ahhoz, hogy a baba mély álomba szenderüljön, ha ennél gyorsabban tesszük le őt a kiságyba hamar fel fog ébredni. Nem azért nem alszik a baba, mert hisztis, hanem azért mert ők még pár hónaposan nem tudják, hogyan kell elaludni, de ahogy fejlődnek úgy fognak majd egyre gyorsabban elaludni. Természetesen vannak olyan babák is, akiket csak le kell tenni a kiságyba és pár perc múlva már édesdeden szundikálnak.
Altatás előtt figyeljünk!
Mielőtt nekiláttunk az altatásnak, gondoljuk, végig lehet –e bármilyen zavaró tényező, amely meggátolja a babát az elalvásban. Ilyen lehet, ha a baba éhes, tele van a pelenka, szomjas, meleg van, vagy épp fázik. Érdemes ezeket a zavaró tényezőket először megszüntetni és csak utána elaltatni a babát.