Koraszülés megelőzése Omega-3 zsírsavval!

 

Az American Journal of Clinical Nutrition című lapban megjelent kutatás egy összesen tíz évre tervezett kísérlet első öt évének az eredményeit foglalja össze, a későbbiekben pedig arra keresik majd a választ a szakemberek, vajon a DHA pozitív hatása a gyerekek későbbi intelligenciáján és iskolai teljesítményén is lemérhető lesz-e.

Amint arról Susan Carlson dietetikus - aki John Colombo pszichológia professzorral együtt vezette a vizsgálatot - beszámolt, a koraszülések, valamint a kis súllyal történő születések számának visszaszorítása nagyon fontos lépés lenne az Egyesült Államok egészségügye számára, amely e tekintetben egyelőre még elmarad az olyan fejlett országok mögött, mint Norvégia vagy Ausztrália.

A DHA természetes formájában a sejtmembránokban található meg, legnagyobb számban az agysejtekben, ám szintjét megfelelő étrenddel vagy táplálék-kiegészítőkkel növelni lehet. A magzat a DHA-hoz az anyja méhében jut hozzá, illetve születése után az anyatej révén, ám annak mértéke függ attól, hogy az édesanya DHA-szintje mekkora.

A mostani tanulmány első öt éve során a vizsgálatban résztvevő nők gyerekeinek fejlődését csecsemőkorukban rendszeres időközönként felmérték, majd másfélévesen újra értékelték őket. A vizsgálat következő szakaszában évente kétszer fogják őket értékelni egészen hatéves korukig. A szakemberek elsősorban azokat a fejlődési állomásokat nézik meg a gyerekeknél, melyek a későbbi egészségükkel és jólétükkel hozhatók összefüggésbe.

Azt már korábbi vizsgálatok is kimutatták, hogy a DHA pótlása jelentős javulást idéz elő a gyerekek kognitív és intellektuális fejlődése terén, ám Colombo hangsúlyozta, hogy leggyorsabban a magzati agy képes felszívni a DHA-t, ezért fontos, hogy már az anyák megfelelő mennyiséget fogyasszanak belőle terhességük során.

 

3 egészséges recept mikrozölddel felpörgetve

Ahogy a tudatos táplálkozás iránti igény fokozódik, a mikrozöldek egyre inkább a kertészkedés és a gasztronómia élvonalába kerülnek. A mikrozöldek nem csupán ízükkel és textúrájukkal járulnak hozzá ételeinkhez, hanem kiváló tápanyagforrások is, tele vitaminnal és ásványi anyaggal. Ebben a cikkben mélyebben belemegyünk a mikrozöldek jótékony hatásaiba, és megosztjuk, hogyan termeszthetjük otthon őket, valamint három egészséges receptet is mutatunk, amelyekben ezek a kis zöldek szerepelnek.

Bővebben

5 tavaszi gyümölcs, amely a fogyókúrában is segíthet

Lassan megérkezik a bikiniszezon, ideje, hogy formába hozd magad. A tavasz erre a legideálisabb évszak, hiszen a sok friss zöldség és gyümölcs megkönnyíti számodra a sikeres súlycsökkenést. Ezúttal 5 finom tavaszi gyümölcsöt ajánlunk neked, melyek segíthetnek, hogy ledobd magadról a plusz kilókat.

A túlsúly nem lehet akadály, avagy hogyan kezdjünk plusz kilókkal futni

Az idő előrehaladtával, ha finoman szeretnénk kifejezni a korosodást, nagyon könnyen felszedhetünk plusz kilókat, amelyeknek az eltüntetése bizony nagyon gyakran hosszadalmas és néha bizony keserves erőlködések közepette valósítható csak meg. Ilyenkor, amikor ötletelünk a „mikénten”, természetesen a futás az elsők között juthat az eszünkbe, mint az egyik leghatékonyabb alternatív megoldás a koplalás mellett.

© 2008. Noinetcafe. All Rights Reserved.