Az epidurális érzéstelenítés jobban meghosszabbítja a vajúdást, mint hitték

 

Az Obstetrics & Gynecology február 5-i számában közzétett kutatásban több mint 42 000 olyan kaliforniai nőt vizsgáltak, akiknél 1976 és 2008 között hüvelyi szülést vezettek le. A kutatók összehasonlították a vajúdás második fázisának időtartamát, azt, amikor az anya kinyomja a csecsemőt a teljesen kitágult méhnyakon, az epidurális érzéstelenítést kapott, és az ilyen érzéstelenítést nem kapott nők között.

Bár korábban is úgy vélték, hogy az epidurális érzéstelenítés körülbelül egy órával meghosszabbítja a vajúdást, a mostani kutatás azt mutatta, hogy az epidurális érzéstelenítés valójában két-három órával is megnyújthatja a szülés második szakaszát azokhoz a nőkhöz képest, akik nem kaptak ilyen fájdalomcsillapítást.

Az eredmény a kutatók szerint befolyásolhatja az orvosok a császármetszés elvégzésére vonatkozó döntését. Egyes császármetszéseket ugyanis azért végeznek el, mert a vajúdást túlságosan hosszúnak ítélik. A mostani eredményekből azonban arra lehet következtetni, hogy az orvosok egy kicsit többet várhatnak, mielőtt a műtét mellett döntenének.

„Epidurális érzéstelenítés alkalmazása esetén az is normális lehet, hogy a szülés akár két órával is tovább tart, ezért az orvosoknak nem kell beavatkozniuk addig, amíg a vajúdás előrehalad, és a csecsemő jól van” – magyarázta a San Franciscó-i Kalifornia Egyetem kutatója, Dr. Yvonne Cheng.

A szülés normál lefolyására vonatkozó definíciók többsége Dr. Emmanuel Friedman az 1950-es években megalapozott normáin alapul, és a szakértők szerint nem feltétlenül alkalmazhatók a mai népességre. Az egyetem kutatói ugyanakkor azt is hozzátették, hogy a szüléssel kapcsolatos normákat nem szabad kizárólag erre a kutatásra alapozni, mert a mai populációra vonatkozó normák újra-megállapításához további kutatásokra lesz szükség.

A szakértők nem tudják pontosan, miért hosszabbítja meg az epidurális érzéstelenítés a vajúdást, de azt feltételezik, hogy a gyógyszer ellazíthatja a medence izmait, így a nők kevésbé éreznek ingert a nyomásra.

3 egészséges recept mikrozölddel felpörgetve

Ahogy a tudatos táplálkozás iránti igény fokozódik, a mikrozöldek egyre inkább a kertészkedés és a gasztronómia élvonalába kerülnek. A mikrozöldek nem csupán ízükkel és textúrájukkal járulnak hozzá ételeinkhez, hanem kiváló tápanyagforrások is, tele vitaminnal és ásványi anyaggal. Ebben a cikkben mélyebben belemegyünk a mikrozöldek jótékony hatásaiba, és megosztjuk, hogyan termeszthetjük otthon őket, valamint három egészséges receptet is mutatunk, amelyekben ezek a kis zöldek szerepelnek.

Bővebben

5 tavaszi gyümölcs, amely a fogyókúrában is segíthet

Lassan megérkezik a bikiniszezon, ideje, hogy formába hozd magad. A tavasz erre a legideálisabb évszak, hiszen a sok friss zöldség és gyümölcs megkönnyíti számodra a sikeres súlycsökkenést. Ezúttal 5 finom tavaszi gyümölcsöt ajánlunk neked, melyek segíthetnek, hogy ledobd magadról a plusz kilókat.

A túlsúly nem lehet akadály, avagy hogyan kezdjünk plusz kilókkal futni

Az idő előrehaladtával, ha finoman szeretnénk kifejezni a korosodást, nagyon könnyen felszedhetünk plusz kilókat, amelyeknek az eltüntetése bizony nagyon gyakran hosszadalmas és néha bizony keserves erőlködések közepette valósítható csak meg. Ilyenkor, amikor ötletelünk a „mikénten”, természetesen a futás az elsők között juthat az eszünkbe, mint az egyik leghatékonyabb alternatív megoldás a koplalás mellett.

© 2008. Noinetcafe. All Rights Reserved.