A menstruációs görcs olyasvalami, amit a nők nagy része megtapasztal élete során. Vannak, akik csak tinédzserkorban éreznek ilyesmit, egyes nőknél a szülés után teljesen elmúlnak a fájdalmak, vannak, akiknek pedig a fogamzásgátló tabletta válik be – miután elkezdik szedni, szinte meg sem érzik, hogy a hónapnak abban a szakában vannak. Minden egyes nő más és más, így akadnak olyanok is, akik rendszeresen élnek át kínzó fájdalmakat azokon a bizonyos napokon.
Az alábbiakban mutatunk néhány olyan természetes megoldást, amelyekkel könnyebben átvészelhetőek a vérzés napjai. Előfordulhat persze, hogy valakinél ezek sem válnak majd be – de az ilyen esetekre is adunk majd tanácsot.
9 természetes megoldás görcsökre
Magzatpózban szenvedés a kanapén, rosszullét, hányinger, szédülés és körülírhatatlanul durva fájdalom: sajnos a menstruáció olykor ilyesmivel járhat – nem is csoda tehát, hogy egyre több helyen kezdik el bevezetni a menstruációs szabadság intézményét. Ám bármilyen körülmények között is érjenek minket a nehéz napok, a fájdalom ellen egyszerűen muszáj tennünk. Megmutatjuk, hogyan!
Melegvizes palack
Talán az egyik legismertebb természetes módszer a görcsök enyhítésére a melegvizes palack. Egészen egyszerű oka van annak, hogy működik: a meleg ellazítja az izmokat, így csökkenti a görcsösséget, amit a hasban érzünk. Ha kipróbálnánk a módszert, használhatunk vizespalackot, amit meleg vízzel töltünk meg, egy felmelegített törölközőt, vagy kifejezetten ilyen célra készített melegítő párnákat. Ha nincs kéznél ilyesmi, mi is készíthetünk hasonló eszközt: egy kicsi párnahuzatot – vagy bármilyen kisméretű anyagdarabot – töltsünk meg rizzsel, varrjuk össze a tetejét, majd a mikróban melegítsük fel!
CBD-olaj
A CBD-olaj áldásos hatásait már évszázadok óta ismeri az emberiség – azt viszont már kevesen tudják, hogy hatékonyan bevethető görcsök, sőt egyéb menstruációhoz köthető tünetek, esetén is. Gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító hatása miatt sokan esküsznek rá.
Masszázsterápia
Ha már olajok: használhatunk különböző illóolajokat is, mégpedig masszázsolajként. Megfelelő lehet a levendula, a zsálya, a rózsa, a majoránna, a fahéj, valamint a szegfűszeg olaja is – ezek közül pedig valamelyik szinte biztosan van otthon. Keverjük el ezekből pár cseppet valamilyen általános olajjal, például kókuszolajjal, majd masszírozzuk be vele óvatosan a fájdalmas alhasi részt!
Jógagyakorlatok
Tudjuk: sokan úgy gondolják, hogy az utolsó dolog, amire vágynak a fájdalmak közepette, az valamilyen testmozgás. A jóga azonban sokkal több, mint egyszer mozgásforma, hiszen képes arra is, hogy megnyújtsa a fájdalmas izmokat, ezzel könnyebbé téve a nehéz pillanatokat, ráadásul az endorfintermelést is egyszerűen beindítja. Egyes pózok, például a galambóz, a cipészpóz vagy éppen a fekvő pillangópóz különösen hasznos ebben az időszakban.
Vitaminok
Mint az élet minden területén, úgy a vitaminok a menstruációs görcsök esetén is a segítségünkre sietnek. Kifejezetten hasznos lehet a B-vitaminok családjából a B1-, a B6-, valamint a B12-vitamin, de az E-, illetve D-vitaminokat is bevethetjük. Emellett figyeljünk oda a kalciumbevitelre is!
Hidratálás
Már évek óta hangsúlyozzák mindenhol a rendszeres vízivás fontosságát – és álljon most itt is: igyunk meg legalább napi 2,5-3 liter tiszta vizet! Ugyanis ha dehidratáltak vagyunk, akkor a menstruációs fájdalmat is rosszabbnak érezhetjük.
Fürdő
Egy kellemes, meleg fürdő hasonlóan a működik a melegvizes palackhoz – illetve más, melegítésre alapozó megoldásokhoz. Egy kellemes fürdő tehát ellazíthatja a has, a medence, valamint a hát izmait, miközben jó hatással van a lelkünkre is. Ha fokoznánk a pozitív hatásait, használjunk a fürdővízben illóolajokat is! A levendula és a zsálya is jó választás lehet. Legalább 15 percig élvezzük a fürdőt!
A megfelelő ételek
Egyes ételek kifejezetten rontanak a görcsökön. Kerüljük a túlságosan fűszeres, sós ételeket! Ugyanígy érdemes hanyagolni a túl zsíros fogásokat, a szénsavas üdítőket, a koffeint és az alkoholt is. Ilyenkor is érdemes inkább a friss, színes zöldségekhez és gyümölcsökhöz nyúlni!
Életmódváltás
Most már láthatjuk, hogy aki alapvetően egészségesebben él, az kevésbé tapasztalja meg a nehéz napokkal járó kellemetlenségeket. Hiszen ők rendszeresen hidratálják a testüket, megfelelő, egészséges táplálékokat vesznek magukhoz és a testmozgást sem hanyagolják el. Az életmódváltás nem egy olyan módszer, amit ma bevethetünk, ha éppen görcsölünk. Viszont ha rálépünk egy egészségesebb ösvényre, és azt követjük, egy idő után feltűnhet, hogy kevésbé szenvedjük meg ezeket a napokat.
Ha a fájdalom nem tágít…
Sajnos előfordulhat, hogy a tünetek nem enyhülnek annak ellenére, hogy odafigyelünk és betartjuk a fent felsorolt tanácsokat, vagy legalábbis bevetünk néhány szuper módszert. Amennyiben a fájdalom annyira erős, hogy már akadályoz minket a mindennapi feladatok elvégzésében és szokatlanul erős a vérzés is, akkor érdemes megfontolni, hogy megkeressünk-e egy szakembert. Ugyanez igaz akkor is, ha valaki 25 év feletti, és korábban nem tapasztalt ilyen tüneteket.
Ilyen esetekben tehát forduljunk egy jó szakemberhez, akiben megbízunk. Ez nemcsak azért fontos, hogy segítsen enyhíteni a kellemetlenségeket, hanem azért is, mert különböző vizsgálatokkal megállapíthatja, ha esetleg valamilyen komolyabb betegség áll a görcsök hátterében. Egyes esetekben kiderülhet, hogy endometriózis vagy kismedencei gyulladásos betegség okozza a problémákat. Ha így van, akkor sem kell megijednünk, manapság már számos megoldás létezik az ilyen jellegű betegségekre is. Ráadásul minél hamarabb felismerjük ezeket, annál könnyebben előzhetőek meg a szövődmények, amelyek között akár a meddőség is szerepelhet! Legyünk tehát körültekintőek és figyeljünk mindig a testünk jelzéseire!
(X)