A megoldás a sok gyümölcs, a C-vitamin és a gyógyulni akarás.
Az ünnepek elmúltak, s velük együtt egy év is. Átléptünk egy másik évbe, immár 2008-at írunk. Januárba már elbúcsúzunk a mínuszoktól, s élvezzük a kellemes, enyhe időt, ami már a tavasz közeledtét jelzi, bár még messze vagyunk tőle, de a kedvünk határozottan jobb lett, mióta enyhe időnk van és a nap is kisütött. Csak, hogy az enyhe idővel az influenza is beköszöntött, amit a legtöbb ember elkap.
Ennek több oka van, először is, mert az emberek közösségben élnek, dolgoznak, legyen szó akár iskoláról, akár munkahelyről, nem tudjuk kikerülni, hogy ne érintkezzünk emberekkel, s ha már érintkezünk, nehéz elkerülni a cseppfolyósan terjedő influenzát. Benne van a levegőbe, az egyetlen megoldás talán az lehetne, ha hetekig, - amíg járvány van – nem mozdulunk ki otthonról és látogatókat sem fogadunk.
De ez, ugye lehetetlen, illetve nagyon nehéz megoldani, mert iskolába menni kell és a munkahelyről sem hiányozhatunk azzal, hogy a járvány miatt nem jövök, nem akarom elkapni az influenzát. Persze vannak szerencsések, akiknek erős, nagyon erős az immunrendszerük, őket talán megkíméli a betegség, de sajnos nagyon sok ember szenved attól, hogy megbetegszik. Ilyenkor az iskolások elmennek az orvoshoz, igazolást kérnek, otthon maradnak és kipihenik magukat (már aki), én is, amíg még iskolás voltam így csináltam, mert az influenzának lehetnek szövődményei, amiket nem akartam. De az iskolába meg lehetett tenni, ha valaki egy hétig nem megy be, azért még nem rúgják ki, de a munkahellyel már más a helyzet. Ha valaki lebetegszik, nem biztos, hogy elmegy betegállományba, mert egyfelől a munkahelyen nem díjazzák a hiányzást, másfelől pedig a táppénz, vagy betegszabadság után kevesebb pénzt kapunk, így inkább még betegen is megyünk dolgozni, mert az a pénz is kell. De lássuk, hogy mit tegyünk járvány előtt, közben és után?
Először is, előtte együnk minél több gyümölcsöt, főleg narancsot, almát, répát és szedjünk C-vitamint, ezek mind-mind segítenek, hogy az immunrendszer megerősödjön és ellenállóbb legyen a betegséggel szemben. Igyunk nagyon sok folyadékot, ami szintén segít. De, mivel ahogy már írtam nehéz elkerülni az influenzát, s lehet, hogy esszük a gyümölcsöt és szedjük a vitamint, mégis érezzük, hogy kapar a torunk, folyik az orrunk, rossz a közérzetünk, ezek mind az influenza kezdeti tünetei, amiket akkor is elkaphatunk, amikor az utcán sétálunk. Ha közösségben vagyunk, például egy munkahelyen és ott az egyik kollega megbetegedett, akkor nagy valószínűséggel, mindenki el fogja kapni. Jönnek a tünetek, egyre rosszabbul érezzük magunkat, s már tudjuk, hogy nem ússzuk meg. Ilyenkor az a legjobb, ha a szabadnapunkon pihenünk, főleg akkor, ha már lázunk is. Hiszen ezek a tünetek idővel erősödnek, s jön a magas láz, a fejfájás, a végtagfájdalom, a gyengeség. Ezeket mind ki kell pihenni, ha máskor nem, hát a szabadnapunkon. Pihenjünk, feküdjük ki a betegséget, amennyire csak lehet. Az jó, ha van lázunk, mert a láz azt jelenti, hogy a szervezetünk küzd a betegség ellen. Az, akinek nincs láza rosszabb helyzetben van, mert lassabban gyógyul meg. A láz kiizzasztja a betegséget, a szervezetünk küzd, éppen ezért nekünk sem szabad feladni. Nem szabad elhagyni magunkat, nekünk is küzdenünk kell, hogy minél előbb meggyógyuljunk. Jó sok pozitív energiával ösztönözzük magunkat arra, hogy meg akarunk gyógyulni, és tegyünk is meg mindent érte.
Ha már túl vagyunk a lázon, akkor jön a köhögés, az orrfújás, amik már az utóhatások, s ha ezek vannak, az már azt jelenti, hogy hamarosan meggyógyulunk. A torokfájásra együnk sok mézet, ami tényleg segít, és ismét jöhet a C-vitamin és a gyümölcsök. Ha már jobban vagyunk, ne sietessük a gyógyulást, ne menjünk a dolgok elébe, mert könnyen visszaeshetünk. Ez egy folyamat, ami egy-két hétig tart, és ezt az időt ki kell várni. Sétáljunk sokat, ha már nem kell feküdnünk. Amikor a láz elmúlt és végre a többnapos ágyba kényszerítés után végre felkelhetünk szabaduljunk meg mindentől, amivel a betegség alatt érintkeztünk. Itt nem arra gondolok, hogy dobjunk ki mindent a szemétbe, hanem szellőztessük ki jól a lakást, az ágyneműt húzzuk át és mossuk is ki. Ezek után sokkal jobban fogjuk érezni magunkat. Az utóhatáshoz még hozzátartozik a köhögés, ami egy ideig megmarad, de szép lassan az is el fog múlni. Utána is nagyon fontos a sok gyümölcs, C-vitamin, amiket nem tudok eléggé hangsúlyozni, hogy milyen fontosak. Sajnos az influenzát nem lehet antibiotikumokkal kezelni, ha orvoshoz megyünk ő is azt fogja mondani, hogy pihenjük, együnk sok gyümölcsöt, szedjünk vitaminokat, de gyógyszert nem fog felírni, mert az influenzát nem lehet azzal kezelni.
Az influenza sajnos minden évben támad, amikor jön az enyhülés, ezért fontos, hogy erősítjük az immunrendszert, de ha már elkaptuk, akkor is tegyünk meg mindent azért, hogy minél előbb meggyógyuljunk, persze ezt sem elsietve, mert könnyen kaphatunk szövődményt, ha nem gyógyulunk ki belőle rendesen. Az influenzán én is átestem, azok a tünetek, amiket leírtam nekem is voltak, láz, meg minden, annak ellenére, hogy odafigyeltem magamra. Persze vannak emberek, akiknek erős a szervezetük vagy valamilyen oknál fogva őket nem támadja, nem tudja megtámadni a betegség. Én sem vagyok beteges, de minden évben egyszer, év elején, amikor jön az influenza, mindig elkapom, bármit is teszek. Ez van, de azon vagyok, hogy minél előbb, és minél alaposabban meggyógyuljak.
Az, aki közösségben él, óhatatlan, hogy elkapja. Az egyik kolleganőm teljesen ki volt akadva, hogy ő is meg fog betegedni, és akkor a családja is elkapja, és akkor mi lesz. Erre mondtam én neki, hogy gondolom a családja is közösségben mozog, dolgozik, és iskolába jár, s bármikor, bárhol elkaphatják. Fölösleges emiatt aggódnia. Ilyenkor az emberek többsége beteg, a legtöbben átesnek rajta.
Nagyon sok múlik azon, hogy az ember, hogy áll a dolgokhoz. Ha például valaki elhagyja magát, sajnáltatja, akkor lassabban gyógyul meg. Nem szabad elhagyni magunkat, mert azzal saját magunknak ártunk. Össze kell szednünk magunkat még akkor is, ha nagyon nehéz, mert csak így érhetjük el a kívánt sikert. Senki nem szeret beteg lenni, de ha már az, meg kell tennie mindent a gyógyulásért, a teljes gyógyulás érdekében!
Hamarosan a járványnak is vége lesz, s akkor boldogan, nyugodtan és egészségesen élvezhetjük a tavasz közeledtét, sütkérezhetünk a napsütésben, ami kezdetben még gyenge, de folyamatosan kezd erősödni. Ugyan még helyenként vannak mínuszok, de a napsütéstől és az enyhe időtől határozottabban jobb a kedvünk, és kevesebb, mint egy hónap múlva a Valentin-nap is megköszönt, de arról majd egy következő cikkben.