Drága vitaminok, gyógyszerek és mégis állandó tüsszögés. A tél sajnos többnyire erről szól, még akkor is, ha azt hisszük mindent megtettünk a megelőzés érdekében. A megfázást azonban nem lehet pusztán dupla adag vitaminnal kiküszöbölni, ha közben elhanyagoljuk a testünket. Fizikai erőnlétünket jelentősen fokozhatjuk, hogy ha olyan egyszerű tanácsokat is megfogadunk, amelyeket már nagymamáinktól is hallhattunk.
Fokhagyma
A fokhagymát nemcsak a vámpírok, hanem a bacilusok elijesztésére is alkalmazhatjuk. Antibakteriális hatása csodákat művel, de ha minden este elfogyasztunk egy gerezd fokhagymát, már előre megelőzhetjük a bajt. Napközben szerencsésebb kihagyni, mivel jellegzetes szaga csak több óra elteltével múlik el, még akkor is, ha mentolos készítményeket vetettünk be. Fokozhatjuk a fokhagyma jótékony hatását, ha extra szűz olívaolajjal fogyasztjuk.
Méz
A mézes teán túllépve rengeteg étel alapanyagául szolgálhat a méhek kemény munkája. Önmagában reggelenként is megehetünk egy kis kanállal, de kávéba, süteményekbe is használhatjuk. De ha már sikerült elkapnunk egy tartós megfázást, akkor a mézzel való gargalizálás sokat segíthet egy kamillás gőzölés után. Esti nassolásként pedig felszeletelhetünk pár szelet almát, körtét vagy sütőtököt, és mézzel megkenve majd megsütve remek édességet kapunk.
Savanyú káposzta
Nem véletlen, hogy a szezon legfőbb étele a töltött káposzta. Nemcsak költséghatékony megoldás, ha egy hétre való töltött káposztát készítünk, de szerveztünk is felvértezi magát a hideg hónapokkal szemben. A nyers káposztában rengeteg C-vitamin található, amely a savanyítás során megőrzi tartalmát. Savanyú káposztát önmagában vagy húsételek mellé is fogyaszthatunk, de lilahagymával és egy kis olívaolajjal kitűnő savanyúságot készíthetünk.
Citrom
A citrom levét facsarjuk ki, és keverjük el egy pohár vízzel. Először savanyúnak tűnik majd, de ha minden reggel elfogyasztunk éhgyomorra egy frissítőt, akkor immunrendszerünk képes lesz ellenállni a nagy hidegnek és a betegségeknek. Fogyasszunk minél több idénygyümölcsöt, mandarint, narancsot illetve grapefruitot mert ezek szintén remek vitaminbombák. Attól sem kell félnünk, hogy a citrom gyomorsavat termel, mert a közhiedelemmel ellentétben kifejezetten lúgosító hatással bír.
Bátran fogyasszuk tehát azokat az ételeket és italokat, amelyek neve már összeforrt a téllel és a hideg idővel. Ebben az időszakban ne az úszógumiktól óvjuk magunkat, hanem a megfázástól, amely akár hetekig rossz közérzetet okozhat.