Magvetés és palántanevelés otthon házilag!

A tél végétől már érdemes tervezgetni az idei kertet, és a növényállományt, sőt már elkezdhetjük a palántanevelést akár az ablakpárkányon is!

 

A növényeket szaporíthatjuk magvetéssel, vagy egyszerűen megvásárolhatjuk a kertészetekben az előnevelt palántákat, amelyeket nyáron csak ki kell ültetni a kertbe.

Ha magvetéssel szeretnénk növényeket szaporítani és mi magunk szeretnénk a palántákat előnevelni, nagy kihívás elé nézzünk, de így sok pénzt tudunk megtakarítani. Mindössze a palántaneveléshez alkalmas eszközökre, egy alkalmas helyre, és napi fél órára lesz szükségünk.

Ha egy kicsit utána számolunk, hogy pl. egy palánta kb. 150-300 Ft-ba kerül fajtától függően, addig egy zacskó vetőmag ugyanennyibe, ám ebből 10-20 szor annyi növényt tudunk előállítani, így sokkal gazdaságosabb a magvetés. Nyilvánvaló, ha csak kisebb kerttel, vagy erkélyen rendelkezünk, ahol mindössze 4-5 cserép növény fér el, inkább megéri az előnevelt palántát megvásárolni, de ha nagyobb kertünk van, még akkor is megéri a magvetéssel próbálkozni, ha az első alkalommal egy kisebb vagyont fordítunk a szükséges kellékek beszerzésére.

Érdemes egy papírt és egy ceruzát fogni, majd listát készíteni a növényekről, amelyeket az idén szeretnénk ültetni, és pontosan kiszámolni a ráfordított pénzt, időt és energiát, így nem ér minket meglepetés mire kiültetésre kerül a sor.

Ma már nem érdemes a használt tejfölös poharakkal tele pakolni a konyhaablakot, hiszen szebbnél szebb műanyag cserepek kaphatók a kertészeti szakáruházakban, sőt hajtató edény és mini üvegház is vár ránk, amelynek saját szellőző berendezése és ablaka is van, bár ezek mérettől függően 3000-10000 Ft között mozognak.

Vásárolhatunk speciális tőzeg vagy papíredényt is, melynek az előnye, hogy a kifejlett palántát ezzel együtt tudjuk kiültetni, és mivel természetes anyagból készült, így lebomlik a talajban, és nem kell a növényt megbolygatni a kiültetés során.

Egyes kertészeti áruházakban olyan vetőmagokat is vásárolhatunk, amelyek eleve tápkockába vannak elvetve, így ezeket is hajtatás után gyorsan ki tudjuk ültetni, kevesebb a ráfordított munka, pénz, és a vele járó piszok is.

A palántaneveléshez beszereztük a szükséges edényt, ám fontos a megfelelő virágföld is, ma már ebből is vásárolhatunk palántához való laza jó vízelvezető képességű virágföldet.

Ha nincs mini üvegházunk, elég, ha letakarjuk a cserepeket egy fóliával, vagy lefedjük őket egy üveglappal, így máris megvan a párás környezet, ám ne felejtsük el néha szellőztetni is.

A vetőmagokat begyűjthetjük mi magunk saját kertünkből, vagy vásárolhatunk bármely kertészeti áruházakban, de akár cserélhetünk is az interneten, akár a Kertvarázs Magazin oldalain is, így ingyen beszerezhetünk jó pár új fajtát.

Ha beszerezhetünk minden szükséges eszközt és hozzávalót, jöhet a magvetés. Amennyiben új növénnyel van dolgunk érdemes tájékozódni az adott mag, vetési mélységéről, hiszen vannak olyan magok, amelyek fényre csíráznak, ezeket pl. nem szabad takarni, míg vannak, amelyeket 3-5 cm mélyre kell elültetni.

Miután elszórtuk a magokat egy virágpermetezővel nedvesítsük át a földet és takarjuk le az edényt, hogy párás környezetet biztosítunk a csírázó magok számára, majd helyezzük az edényt egy világos meleg részre, ez lehet egy ablakpárkány is.

A magvetés folyamata:

  1. Az ültetőedényt töltsük meg szobahőmérsékletű palántafölddel. Kissé nyomkodjuk le, úgy, hogy a peremtől kb. fél-egy cm magasságig érjen.
  2.  Langyos vízzel átpermetezzük, hogy a talaj kellően nedves és tömör legyen.
  3. Miután a föld beszívta a vizet, el is vethetjük a magokat. cserepenként 2-3 szemet (fajtája válogatja) szórjunk a földre. (sorban ültetésnél kb. 1cm távolságra egy magot. ) Kis jelölőcsíkra írjuk fel, mit vetettünk, és a kis cetlit tegyük a pohárkákba. Később ez nagy segítségünkre lesz még.
  4. Végül a földet vékony rétegben szórjuk a magok tetejére,amennyiben az adott fajta magja ezt megkívánja. Éppen csak takarja őket a vékony földréteg. Ezután már ne nyomkodjuk meg a földet. Kézi permetezővel permetezzünk rájuk kevés vizet.
  5.  Miután mindezzel készen vagyunk, fedjük le a cserepet, vagy ültetőedényt. Vannak kimondottan erre a célra gyártott kis méretű, csukható tetejű palántázó házak, de ha szaporító tálcába vetettünk, legalkalmasabb az egyszerű fátyolfólia.
  6. Naponta emeljük le kis ideig a fóliát, vagy üveglapot, hogy szellőztessünk a kis növények számára.

 

A magvetés azért is bonyolult folyamat, mert vannak magok, amelyek egy védelmi mechanizmust fejlesztetek ki, a spontán csírázás ellen.

Gondoljunk csak bele, milyen furcsán nézne, ki ha a dinnye, vagy a paradicsom magja már a termésben csírázásnak indulna a nedves környezet miatt.

Az ősszel elhullott magokat gyakran az őszi vagy a tavaszi eső indítja be, ezt zárt körülmények között könnyen utánozhatjuk, ha a magokat vetés előtt egy szitába tesszük, és langyos vízzel átmossuk. Ha ezt többször megismételjük, lerövidül a csírázási idő a problémás növényeknél is.

A kutyatejféléknél vagy egyes szegfű fajtáknál az öblítés sem elég, itt konkrétan be kell áztatni a magokat vetés előtt. Az angyaltrombita a hajnalka, vagy a mályvarózsa magját pedig még egy csiszolópapírral is át kell dörzsölni.

Tehát ha olyan növény magját szeretnénk elültetni, amellyel eddig még nem volt dolgunk, érdemes előtte tájékozódni, akár a megvásárolt mag tasakján feltüntetett leírásnál, akár az interneten, vagy szakkönyvekben.

Kezdő kertészek kezdjék a palántanevelést néhány egyszerű fűszernövénnyel, mint pl. a petrezselyem, vagy a zöldségek közül a paradicsommal, salátával, vagy borsóval.

 

Frissítő és könnyű saláta receptek a forró nyári napokra

Szeretünk a nyári hónapokban friss, könnyű ételeket fogyasztani, amelyek segítenek hűsölni és feltölteni a szervezetet. Az egyik legjobb választás ilyenkor a friss, ízletes saláták elkészítése, amelyek nemcsak finomak, hanem egészségesek is. Ebben a cikkben három különleges nyári saláta receptet mutatunk be, amelyek tökéletesek a forró nyári napokra.

Bővebben

3 egészséges smoothie recept gyerekeknek!

Szülőként tudjuk, hogy a gyerekeknek megfelelő táplálkozásra van szükségük a fejlődésükhöz és jó egészségük fenntartásához. Most olyan cukormentes smoothie-kat mutatunk be, amelyek ideálisak a gyerekek számára, hogy egészségesen élvezhessék a friss gyümölcsöket és zöldségeket.

Bővebben

Gyermeknapi ajándék ötletek

A gyereknap, az év egyik legizgalmasabb időszaka, amikor lehetőségünk nyílik megünnepelni a legkisebb családtagjainkat és kifejezni irántuk való szeretetünket. Május 26-án, a hónap utolsó vasárnapján, világszerte ünnepeljük a gyermekeket és minden, amit hozzájuk kapcsolunk. Azonban az ajándékok kiválasztása nem mindig könnyű feladat, ezért összegyűjtöttünk néhány fantasztikus ajándékötletet, amelyek garantáltan mosolyt csalnak a gyerekek arcára.

Bővebben

5 laktató és egészséges szendvics recept ,amelyek akár ebédre is ideálisak!

Az ebéd mindannyiunk életében fontos pillanat. Nemcsak az energiaszintünket tölti fel, hanem a munka hatékonyságát is növelheti. Azonban gyakran nehezen találunk megfelelő és egészséges lehetőségeket, különösen akkor, ha hajszolt munkanapjaink vannak. Ezért szeretnénk bemutatni öt könnyen elkészíthető, laktató és egészséges szendvicsreceptet, amelyek ideálisak lehetnek ebédre a munkahelyre.

Bővebben

3 egészséges és cukormentes zabkása recept reggelire!

Reggel, a nap kezdetén, fontos az energiát adó és tápláló reggeli elfogyasztása. A zabkása nemcsak ízletes választás, de egészséges és tápláló is. Ebben a cikkben három különböző, mégis egyszerűen elkészíthető cukormentes  zabkása receptet mutatunk be, hogy változatosságot vigyünk reggeli rutinjába, és segítsünk elkezdeni a napot egy egészséges alapokon.

Bővebben

3 egészséges recept mikrozölddel felpörgetve

Ahogy a tudatos táplálkozás iránti igény fokozódik, a mikrozöldek egyre inkább a kertészkedés és a gasztronómia élvonalába kerülnek. A mikrozöldek nem csupán ízükkel és textúrájukkal járulnak hozzá ételeinkhez, hanem kiváló tápanyagforrások is, tele vitaminnal és ásványi anyaggal. Ebben a cikkben mélyebben belemegyünk a mikrozöldek jótékony hatásaiba, és megosztjuk, hogyan termeszthetjük otthon őket, valamint három egészséges receptet is mutatunk, amelyekben ezek a kis zöldek szerepelnek.

Bővebben

3 zsírégető zöldturmix recept reggelire

Az egészséges életmódhoz hozzátartozik az egészséges táplálkozás is. A reggeli az egyik legfontosabb étkezésünk, amelynek segítségével energiát és vitalitást nyerünk a nap során. Ha szeretnéd felfrissíteni reggeli rutinodat, és egészségesen, mégis finoman indítani a napot, akkor a zöld turmixok ideális választás lehetnek számodra.

5 tavaszi gyümölcs, amely a fogyókúrában is segíthet

Lassan megérkezik a bikiniszezon, ideje, hogy formába hozd magad. A tavasz erre a legideálisabb évszak, hiszen a sok friss zöldség és gyümölcs megkönnyíti számodra a sikeres súlycsökkenést. Ezúttal 5 finom tavaszi gyümölcsöt ajánlunk neked, melyek segíthetnek, hogy ledobd magadról a plusz kilókat.

© 2008. Noinetcafe. All Rights Reserved.