A rosacea kezelése házilag

 

 Az egyszerű bőrpírral kezdődő rosacea sok ember életét megkeseríti, éppen ezért fontos hogy időben felismerd a tüneteket!

A rosacea értágulatokkal járó igen gyakori bőrbetegség, leginkább a 30 és 50 év közöttieket érinti, kifejezetten makacs, éppen ezért nagyon zavaró tud lenni, nyáron pedig a napfény csak fokozhatja a tüneteket. A kiváltó ok a mai napig nem ismert, általában öröklött probléma, de számos életmódbeli tényező, a stressz, illetve a szervezetben lévő hormonális változások is kiválthatják. Ha felismerése korán megtörténik, megakadályozható a kellemetlen arcvörösség kialakulása.

A betegség stádiumai

A betegségnek több stádiuma van, a felismeréshez fontos, hogy ezekkel tisztában legyünk, így még időben megtehetjük a megfelelő lépéseket. Először az úgynevezett pre-rosacea stádiumban flush rohamokban történő kipirosodás jelenik meg az arcon, mely pár perc vagy 1-2 óra alatt elmúlik. Stressz, meleg italok, napfény, intenzív sporttevékenység a fő provokáló faktorok. Majd a rosacea első stádiumának mondjuk azt az állapotot, amikor a bőrpír már tartósan megmarad, és megjelennek a hajszálértágulatok is. A betegek gyakran jelzik, hogy a különböző kozmetikumok irritálják a bőrüket. A második stádiumban kis pattanások tűnnek fel az arcon, sokszor ezek is flush rohamokban. A 3. stádiumot gyulladásos csomók jellemzik és már kötőszöveti és faggyúmirigy túlburjánzás tapasztalható, leggyakrabban az orr területén. Ez is a rozacea miatt alakul ki, főleg férfiaknál. A rosaceában egyéb tünetek is lehetnek, például szemérintettség, amely elhanyagolt esetben akár vaksághoz is vezethet. Ezért fontos az időben történő felismerés, illetve minden ismert rosaceas betegnél rendszeres szemészeti kontroll szükséges. Az arc középső területén kialakult állandósult ödémás duzzanat is jelenthet rosaceát. Előfordul, hogy csupán ez a duzzanat dominál, a fenti tünetek csupán enyhe formában vannak jelen, ezért gyakran elnézik, és nem diagnosztizálják a betegséget. „Nem törvényszerű, hogy a stádiumok követik egymást, előfordul, hogy 1-es stádium  után rögtön 3-es stádium alakul ki, illetve az egyes stádiumok egyszerre is jelen lehetnek. Kezelni kell, magától ritkán javul és évek alatt inkább a lassú és alattomos rosszabbodás jellemző. Végleges gyógymód nem létezik ugyan, de rendelkezünk helyi és belsőleges terápiás lehetőségekkel, melyek külön-külön vagy együttes alkalmazásával a betegség szinten tartható és tünetmentesíthető. Az értágulatok és az állandósult bőrpír eltüntetésére különböző lézeres és villanófényes technikák eredményesen alkalmazhatóak”- árulta el dr. Csernus Krisztina, a Royal Clinics orvos-esztétikai központ bőrgyógyász- kozmetológus szakorvosa.

 

A rosacea kezelése

Bár a rozacea gyógyíthatatlan, a tünetek megszüntethetőek, mindehhez azonban nagyon fontos az életmódváltás, és a bőrgyógyász által javasolt kezelés. Ezen kezelési módokon túl, azonban figyelmet kell tulajdonítani a megfelelő otthoni bőrápolásnak is. „Fontos, hogy az ilyen bőrtípus esetében kellő figyelmet fordítsunk arra, hogy enyhe, nem irritáló termékek alkalmazzunk, kerüljük a különböző kozmetikai kezeléseket, és ne kezdjük el saját magunkat gyógyítani, mert sok esetben csak ronthatunk a helyzeten. Helyette forduljunk szakemberhez, aki segít a megfelelő professzionális krémek megtalálásában. A rozaceások nagyon nehezen találnak maguknak jó krémeket, hiszen a legtöbb a drogériák polcáról leemelt termék irritálja a bőrüket”- árulta el dr. Csernus Krisztina bőrgyógyász, majd hozzátette, hogy elengedhetetlen, egy szakértő, aki megfelelően méri fel a bőrünk állapotát. „Fontos egyfajta életmódváltás is. Nem szabad alábecsülni a provokáló faktorok szerepét, mint napfény, stressz, fűszeres, meleg ételek, italok, alkohol fogyasztása!”

Óvatosan a kozmetikumokkal!

Ma már számos antibakteriális és gyulladáscsökkentő professzionális krém létezik, melyek kifejezetten kipirosodásra hajlamos bőrre készültek, ezek egy része alkalmazható rosaceában kiegészítő kezelésként. Az alapozók közül kerüljük az olajos, viaszos termékeket, mivel ezek eltömítik a pórusokat, emellett pedig hanyagoljuk például a mentol, az alkohol, és az eukaliptusztartalmú készítményeket.

Ezt olvastad már?

A fürdés megnyugtat és ellazít minket!

3 szuper gyors filléres arcpakolás recept

5 tipp, hogyan legyünk szépek smink nélkül!

Frissítő és könnyű saláta receptek a forró nyári napokra

Szeretünk a nyári hónapokban friss, könnyű ételeket fogyasztani, amelyek segítenek hűsölni és feltölteni a szervezetet. Az egyik legjobb választás ilyenkor a friss, ízletes saláták elkészítése, amelyek nemcsak finomak, hanem egészségesek is. Ebben a cikkben három különleges nyári saláta receptet mutatunk be, amelyek tökéletesek a forró nyári napokra.

Bővebben

3 egészséges smoothie recept gyerekeknek!

Szülőként tudjuk, hogy a gyerekeknek megfelelő táplálkozásra van szükségük a fejlődésükhöz és jó egészségük fenntartásához. Most olyan cukormentes smoothie-kat mutatunk be, amelyek ideálisak a gyerekek számára, hogy egészségesen élvezhessék a friss gyümölcsöket és zöldségeket.

Bővebben

Gyermeknapi ajándék ötletek

A gyereknap, az év egyik legizgalmasabb időszaka, amikor lehetőségünk nyílik megünnepelni a legkisebb családtagjainkat és kifejezni irántuk való szeretetünket. Május 26-án, a hónap utolsó vasárnapján, világszerte ünnepeljük a gyermekeket és minden, amit hozzájuk kapcsolunk. Azonban az ajándékok kiválasztása nem mindig könnyű feladat, ezért összegyűjtöttünk néhány fantasztikus ajándékötletet, amelyek garantáltan mosolyt csalnak a gyerekek arcára.

Bővebben

5 laktató és egészséges szendvics recept ,amelyek akár ebédre is ideálisak!

Az ebéd mindannyiunk életében fontos pillanat. Nemcsak az energiaszintünket tölti fel, hanem a munka hatékonyságát is növelheti. Azonban gyakran nehezen találunk megfelelő és egészséges lehetőségeket, különösen akkor, ha hajszolt munkanapjaink vannak. Ezért szeretnénk bemutatni öt könnyen elkészíthető, laktató és egészséges szendvicsreceptet, amelyek ideálisak lehetnek ebédre a munkahelyre.

Bővebben

3 egészséges és cukormentes zabkása recept reggelire!

Reggel, a nap kezdetén, fontos az energiát adó és tápláló reggeli elfogyasztása. A zabkása nemcsak ízletes választás, de egészséges és tápláló is. Ebben a cikkben három különböző, mégis egyszerűen elkészíthető cukormentes  zabkása receptet mutatunk be, hogy változatosságot vigyünk reggeli rutinjába, és segítsünk elkezdeni a napot egy egészséges alapokon.

Bővebben

3 egészséges recept mikrozölddel felpörgetve

Ahogy a tudatos táplálkozás iránti igény fokozódik, a mikrozöldek egyre inkább a kertészkedés és a gasztronómia élvonalába kerülnek. A mikrozöldek nem csupán ízükkel és textúrájukkal járulnak hozzá ételeinkhez, hanem kiváló tápanyagforrások is, tele vitaminnal és ásványi anyaggal. Ebben a cikkben mélyebben belemegyünk a mikrozöldek jótékony hatásaiba, és megosztjuk, hogyan termeszthetjük otthon őket, valamint három egészséges receptet is mutatunk, amelyekben ezek a kis zöldek szerepelnek.

Bővebben

3 zsírégető zöldturmix recept reggelire

Az egészséges életmódhoz hozzátartozik az egészséges táplálkozás is. A reggeli az egyik legfontosabb étkezésünk, amelynek segítségével energiát és vitalitást nyerünk a nap során. Ha szeretnéd felfrissíteni reggeli rutinodat, és egészségesen, mégis finoman indítani a napot, akkor a zöld turmixok ideális választás lehetnek számodra.

5 tavaszi gyümölcs, amely a fogyókúrában is segíthet

Lassan megérkezik a bikiniszezon, ideje, hogy formába hozd magad. A tavasz erre a legideálisabb évszak, hiszen a sok friss zöldség és gyümölcs megkönnyíti számodra a sikeres súlycsökkenést. Ezúttal 5 finom tavaszi gyümölcsöt ajánlunk neked, melyek segíthetnek, hogy ledobd magadról a plusz kilókat.

© 2008. Noinetcafe. All Rights Reserved.