A helyes fogmosás elektromos fogkefével

A fogmosás technikáját, sajnos egyik iskolában sem tanítják meg, pedig enélkül fogaink hamar romlásnak indulnak, és jöhet a foghúzás és a tömés.Megmutatjuk a helyes fogmosás szabályait! Az egészséges fogak érdekében minimum naponta kétszer vagy háromszor kell fogat mosni, valamint rendszeresen a fogközöket is meg kell tisztítani fogselyemmel, és félévente érdemes a fogorvost felkeresni egy ellenőrzésre.

Különösen fontos az esti fogmosás, este lefekvés előtt, mert alvás közben a fogakat védő nyál, kisebb mennyiségben termelődik, így a savas lepedék rongálja a fogainkat. Épp ezért fontos hogy az esti tisztítás nagyon alapos legyen, a fogmosás után használjunk még fogselymet is, hogy a fogközöket is megtisztítsuk.

Elektromos és hagyományos fogkefe különbsége

A külső felszínt körkörös mozdulatokkal tisztítsuk meg, de ne csak a fogakat mossuk át, hanem az ínyt is masszírozzuk át a fogkefével. A belső felszínt sepregető, míg a külsőt szintén körkörös mozdulatokkal tisztítsuk meg, de ne nyomjuk rá a fogainkra a fogkefét. Soha ne dörzsöljük a fogakat vízszintesen vagy függőlegesen a kefével.

Ha szeretnénk biztosak lenni benne, hogy fogaink valóban tiszták, szerezzünk be egy olyan tablettát, amely megfesti a fogakon a lepedéket, így láthatjuk mennyire végeztünk alapos munkát. Hetente két-három alkalommal, kúraszerűen használhatunk szájvizet is, amely tovább tisztíja fogainkat.

Amennyiben ebédre, vagy napközben olyan ételt fogyasztunk, amelyik magas savtartalmú, étkezés után legalább 15 percig ne mossunk fogat, mert így még jobban elvékonyítjuk a fogzománcot.

A jó fogkefe sűrű sertéjű és kis fejű, nem túl kemény, amely nem sérti fel az ínyt, mégis a nehezen elérhető területe is meg tudjuk vele tisztítani. Ha egészséges a fogínyünk, közepes vagy kemény, ha gyulladt, akkor puha sörtéjű fogkefét válasszunk.

Miért fontos rendszeresen fogat mosni?

Őskori leletek tanúsága szerint már az ősember is tisztította a fogát kezdetleges módszerekkel, jóllehet semmit nem tudott a fogtisztítás jelentőségéről. Nem úgy, mint mi!

A fogmosással távolíthatod el a lepedéket a fogak felszínéről. Ha ezt nem teszed meg, a lepedék fogkővé alakul. Előbbi a táplálkozás során rakódik a fogakra és az íny alá, és ideális táptalajt biztosít a baktériumok számára. A baktériumok savat termelnek, melyek megbontják a fogzománcot, szuvasodást és ínygyulladást okozhatnak. A gyulladt íny visszahúzódik a fogról, és a keletkező rés még jobban elfertőződhet, ami végül a fog kilazulásához, és kihullásához vezethet. A fogkő a lepedék elmeszesedéséből alakul ki, és szintén fogszuvasodáshoz és ínyproblémákhoz vezethet.

Hogyan előzheted meg a fogszuvasodást és az ínygyulladást?

El kell távolítanod az ételmaradékokat és a lepedéket a fogak felszínéről. Ennek érdekében naponta kétszer érdemes fogat mosni fluoridos fogkrémmel. A hatást fokozhatod, ha fogselymet is használsz a fogközök tisztítására, és fogmosás után fluoridos szájvízzel is kiöblíted a szádat. A lerakódott fogkövet rendszeresen távolíttasd el fogorvosoddal. Evés után igyál vizet, és rágózz cukormentes rágóval, ez segíti a száj pH értéket visszaállítani a helyes tartományba.

Milyen fogkrémet válassz?

Fontos, hogy fluoridos legyen a fogkrém, ami erősíti a fogakat és gátolja a szuvasodást, ám ehhez nem kell drága terméket választanod, hiszen a legolcsóbb fogkrémek is tartalmazzák. Ha extra igényeid vannak, például fogfehérítős fogkrémet szeretnél, olyat is találsz az olcsóbbak között. Ha már gond van a fogaiddal vagy az ínyeddel, akkor érdemesebb drágább fogkrémet választani, mely az érzékeny fogakra, a vérző fogínyre vagy éppen a sérült fogzománcra kínál megoldást.

Elektromos fogkefe helyes használata

Fogkefe vagy elektromos fogkefe, melyik a jobb?

A fogkefék közül a legtöbben a közepes erősségű fogkefét választják kisebb vagy közepes méretű fejjel. Lényeges, hogy a sörték feje lekerekített legyen, hogy ne sértsék se a fogzománcot, se az ínyeket. Alapos fogmosással a fogkefe is megtisztítja a fogakat, de az ezirányú tesztek szerint sosem fogja olyan alaposan tisztítani, mint egy elektromos fogkefe. Az elektromos fogkefe feje ún. oszcillációs mozgást végez, akár kétszer annyi lepedéket távolít el, és hatékonyabban fehérít, mint egy hagyományos fogkefe.

Ne felejtsd el háromhavonta lecserélni a fogkefédet!

A helyes fogmosás elektromos fogkefével

Sokak számára problémát okoz a fogak helyes ápolása, főleg elektromos készülékkel. De lássuk milyen a helyes fogmosás elektromos fogkefével! Dobd sutba a hagyományost, használj elektromost!

Milyen fogkefetípusokkal találkozhatsz?

Jelenleg, ha fogkefét akarsz vásárolni, akkor háromféle típusból választhatsz. Vehetsz hagyományos, manuálisan használható kézi fogkefét, elemes változatot és elektromos fogkefét is.
A hagyományos fogkefét bizonyára ismered, nem szükséges hozzá elektromos áram, csak a kezed, ami mozgatja.
Elemes fogkefét azok használnak, akik szeretnének a hagyományos fogkefétől megválni, viszont tartanak az elektromos berendezésektől. Kialakításukat tekintve hasonlítanak hagyományos kefékhez, viszont az elemes töltésnek köszönhetően rezgő funkciót lehet használni, mely hatékonyabbá teszi a fogtisztítást.
Az új típusú elektromos fogkeféknek létezik rezgő-forgó, 3D-s tisztító technológiát alkalmazó változata és hanghullámokkal működő típusa is.

Miért előnyös elektromos fogkefét használni?

- Sokkal hatékonyabb a hagyományos fogkeféhez képest.
- Alapvetően kényelmesebb a fogmosás, nem kell a fogkefét húzgálnunk a fogunkon, csak tartani kell a tisztítandó részen.
- Hatékony a fogkő ellen.
- A korszerűbb készülékek időzítővel is el vannak látva, így nem kell a fogmosási időt figyelned.
- Kimutatták, hogy az elektromos fogkefét használók több időt fordítanak a fogmosásra.
- Védi a fogzománcot.
- Azokat a részeket is megtisztíthatod vele, ahová a hagyományos fogkefével esélyed sem lenne beférkőzni.
- A modernebb készülékeken beállítható a fogtisztítás, fehérítés vagy ínymasszírozási funkció is.
- A többfunkciós elektromos fogkefék jelzik, ha időszerű a fogkefe fejének cseréje.
- Az elektromos fogkefékhez többféle fogkefefejet vásárolhatsz, így a számodra legszimpatikusabbat használhatod.
- Állíthatod a fogmosási sebességet.

Hogyan használd az elektromos fogkefét?

A legújabb típusú elektromos fogkefék már úgy vannak kialakítva, hogy a fejük egyszerre tud pulzáló és oszcilláló-körkörös mozgást végezni. A fogkeféd feje ilyenkor jobbra-balra forog, miközben egyúttal rányomódik a tisztítandó fogad felszínére.
Az elektromos fogkeféd használata során nem kell súroló mozgást végezned, pusztán rá kell helyezned a fogaidra és lassan végigvezetned a fogsorod mentén. Az elektromos fogkeféd pedig el fogja végezni a rábízott feladatot.
Az elektromos fogkeféd a nehezen elérhető helyekre is be fog furakodni, így nem fog hátra maradni tisztítatlan fogfelület a szádban. A még jobb hatékonyságát a különböző fogkefefejekkel segítheted elő.

3 egészséges recept mikrozölddel felpörgetve

Ahogy a tudatos táplálkozás iránti igény fokozódik, a mikrozöldek egyre inkább a kertészkedés és a gasztronómia élvonalába kerülnek. A mikrozöldek nem csupán ízükkel és textúrájukkal járulnak hozzá ételeinkhez, hanem kiváló tápanyagforrások is, tele vitaminnal és ásványi anyaggal. Ebben a cikkben mélyebben belemegyünk a mikrozöldek jótékony hatásaiba, és megosztjuk, hogyan termeszthetjük otthon őket, valamint három egészséges receptet is mutatunk, amelyekben ezek a kis zöldek szerepelnek.

Bővebben

5 tavaszi gyümölcs, amely a fogyókúrában is segíthet

Lassan megérkezik a bikiniszezon, ideje, hogy formába hozd magad. A tavasz erre a legideálisabb évszak, hiszen a sok friss zöldség és gyümölcs megkönnyíti számodra a sikeres súlycsökkenést. Ezúttal 5 finom tavaszi gyümölcsöt ajánlunk neked, melyek segíthetnek, hogy ledobd magadról a plusz kilókat.

A túlsúly nem lehet akadály, avagy hogyan kezdjünk plusz kilókkal futni

Az idő előrehaladtával, ha finoman szeretnénk kifejezni a korosodást, nagyon könnyen felszedhetünk plusz kilókat, amelyeknek az eltüntetése bizony nagyon gyakran hosszadalmas és néha bizony keserves erőlködések közepette valósítható csak meg. Ilyenkor, amikor ötletelünk a „mikénten”, természetesen a futás az elsők között juthat az eszünkbe, mint az egyik leghatékonyabb alternatív megoldás a koplalás mellett.

© 2008. Noinetcafe. All Rights Reserved.