A szerzőt, Bartos Erikát nagyon sokan keresik meg, hogy a mesehősök valamilyen játék formájában újabb életre keljenek, de a komoly szűrőn nem mindenki jut át. Most sokak örömére a BrainBox márka magyarországi forgalmazójának felkérésére örömmel mondott igent az írónő, így elkészült a különleges kiadás a játékból. A BrainBox Angliából indult hódító útjára, amelyet a világ 57 országában játszanak, 26 nyelven, összesen 40 különböző témakör jelent meg. A november elején forgalomba került Bogyó és Babóca BrainBox máris büszkélkedik egy megtisztelő címmel: elnyerte az Ország Játéka versenyén a legjobb kicsiknek szóló társasjáték díját. A játék születéséről és a két kis kedvencről Bartos Erika mesél az alábbi interjúban.

Minden megkeresésnek örülök, megtisztelő számomra a sok érdekes ötlet, együttműködési ajánlat. De szigorú vagyok, a kéréseknek csak egy egészen kis hányadára mondok igent. Nehéz arra határozott választ adni, hogy mi szerint döntök. Leginkább a szívemre hallgatok, illetve a férjemre, akinek az értékítéletében és ízlésében makulátlanul megbízom, minden döntésemben kikérem a véleményét. Sosem küzdöttem azért, hogy a figuráim megjelenjenek itt vagy ott, épp a fordítottja történik: azért harcolok, hogy ne használják fel a rajzaimat különböző kereskedelmi célokra az engedélyem nélkül. Alapvetően olyan felhasználásokra mondok igent, amelyek mind a kisgyereknek, mind a szülőnek örömöt okoznak. Egy jó társasjáték pontosan ilyen.

Amire végül igent mondok, ott én magam készítem a grafikát, magam hagyom jóvá a készülő játék minden részletét, minden egyes megvalósult játékban vagy tárgyban rengeteg munkám fekszik. A rajzfilmek készítésében is részt veszek: magam rajzolom a figuraterveket, átadom a forgatókönyvek alapjait, és persze a szöveget is. A Bogyó és Babóca sorozatban – és az összes többi művemben is – mindig a gyermeki lét szépsége volt számomra a legfontosabb, a sorozat lelkét és egységét épp ez teremti meg. A kisgyerek nem egy kicsi felnőtt, hanem egy sajátos univerzum, én mindig a legnagyobb komolysággal fordulok e felé az univerzum felé.

A sorozat csaknem másfél évtizedes sikere önmagáért beszél, de a valódi visszajelzéshez több idő kell. Ha a mostani gyerekek szívesen olvassák majd a műveimet saját gyermekeiknek, akárcsak én Boribont vagy Mazsolát, akkor nagyon boldog leszek.

Mi a titka ennek a két kedves figurának?

Nincs titkuk, a sorozat a szívemből fakadt, a legkisebb korosztály örömeit és nehézségeit jelenítem meg mesébe szőve. Minden mesében vannak alapvető konfliktushelyzetek, amik ismerősek a legkisebbeknek, hiszen a saját életükben is gyakran megtörténnek. Sokszor megtapasztalják a haragot, irigységet, duzzogást, csúfolódást. A meséim szereplői mindig jóindulattal, segítő szándékkal oldják meg ezeket a viszályokat. Történeteim magja mindig maga a konfliktus, de az agressziót kerülöm, mindig megnyugvásra, békére törekszem.

A rajzokat szabad kézzel készítem, és számítógéppel dolgozom fel. A szövegeket pedig azzal a céllal írom és fogalmazom, hogy a 2-3 éves kisgyerek is megértse. Megfelelő módon bármit el lehet mondani a legkisebbeknek.

A Bogyó és Babóca sorozat az elmúlt 14 év alatt szép utat járt be, hazai és nemzetközi elismeréseket szerzett, megfilmesítették, diafilmre került, de a lelke nem változott. Ma is a legnagyobb gonddal, végtelen energiával, munkával és igényességgel tartom kézben minden részletét. Nem változott az alkotói folyamat, és az életem alappillérei sem, ma is épp ugyanott lakom, és ugyanúgy élek, mint 14 évvel ezelőtt. BKV-n utazom, a sarki közértben vásárolok, magam főzök és takarítok, a magyar anyák mindennapi életét élem Budapest hetedik, nyolcadik kerületében. Emellett igyekszem a munkám eredményét megosztani másokkal, rendszeresen támogatok rászoruló óvodákat, jószolgálati szervezeteket.

Hány történet született már velük?

Azt hiszem eddig 34 könyv jelent meg, melyekben összesen 74 mese olvasható. De több történetet is írtam, speciális témákban, legutóbb, pl. amikor a Vakok Óvodájában meséltem, írtam egy külön ideillő mesét, melyben a vizuális élményt hangok helyettesítik. Vittem magammal egy xilofont, furulyát, egy kis hárfát, amik segítségemre voltak. Valaha a Magyar Rádió Gyermekkórusában énekeltem, a zene a második anyanyelvem.