kedd, 23 január 2018

Egy pohár ebből naponta megszabadíthat a húgyúti fertőzéstől

Érdemes áfonyalét innia azoknak a nőknek, akik húgyúti fertőzéssel küzdenek, így ugyanis kisebb az esélye annak, hogy antibiotikum-kúrára lesz szükség – derül ki egy friss kutatásból.

Melyik rákbetegség kockázatát fokozhatják a forró italok?

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) megbízásából készült friss kutatás szerint nem valószínű, hogy a kávé rákot okoz, sőt: inkább csökkenti a betegség kialakulásának kockázatát. Ugyanakkor arról is szó esik a felmérésben, hogy más a helyzet a tűzforró italokkal.

Ezek az útifűmaghéj előnyei

Méregtelenítés természetesen,emésztés javítása természetesen, vagyis részletesebben ezek az útifűmaghéj előnyei:

Amiért érdemes spirulina algát fogyasztanod

A spirulina algát szerencsére egyre többen ismerik és fogyasztják Magyarországon is, ez pedig igazán örömteli hírnek tekinthető, hiszen ez az egyszerű növény hihetetlen sok vitamint és ásványi anyagot is tartalmaz.

Bizonyos illatok hatására többet vásárolunk karácsonykor!

A tudósok és az üzletemberek már régóta tudják, hogy bizonyos karácsonyhoz köthető illatok, mint például a fenyő vagy a karácsonyi sütik illata felkelthetik az emberek vásárlási kedvét.

De vajon melyik illat „működik” a legjobban? Eric Spangenberg a Washington Állami Egyetem és Üzleti Iskola kutatója és kollégái erre keresték a választ.

A válasz nyomában a kutatók több száz svájci vevőt vontak be a kutatásba, akiken egyszerű és összetett illatokat teszteltek. A szakemberek ehhez két illatot fejlesztettek ki: egy egyszerű narancsost és egy bonyolultabb narancsos-bazsalikomos-zöldteást.

Az eladási forgalom és a vevőkkel készült interjúk alapján világosan látszott, hogy az egyszerű illatok váltak be a legjobban, hatásukra ugyanis az adatok szerint a vevők 20 százalékkal többet költöttek. „Megmutattuk, hogy az egyszerű illatok hatékonyabbak” - mondta Spangenberg.

A kutatók szerint ez azért lehetséges, mert az egyszerű illat nem tereli el a figyelmet, és hozzásegít a kognitív funkciók jobb működéséhez. Ha azonban az illat túl összetett, romlanak a kognitív funkciók. „A legtöbb ember öntudatlanul dolgozza fel az illatokat, de azok mégis hatással vannak rájuk. Ezért a marketingeseknek a legfontosabb információ, hogy a kellemes illat nem feltétlenül hatékony” - fűzte hozzá a kutató.

Ha tetszett a cikk kérjük lájkold, vagy oszd meg a Facebookon a cikk tetején levő gombokkal, vagy Facebook oldalunkon! >>>>>>>>

Kiderült, miért hívták Som Lajost főnöknek zenésztársai

Kiderült, miért hívták Som Lajost főnöknek zenésztársai

Kiderült, miért hívták Som Lajost főnöknek zenésztársai

Igazi csemegét kínál a nézőknek...

Tovább a cikkhez
Elzavarta otthonról feleségét az Irigy Hónaljmirigy dobosa

Elzavarta otthonról feleségét az Irigy Hónaljmirigy dobosa

Elzavarta otthonról feleségét az Irigy Hónaljmirigy dobosa

Kabai Lacinál betelt a pohár…...

Tovább a cikkhez
Belépett a kétszázezresek közé A Viszkis

Belépett a kétszázezresek közé A Viszkis

Belépett a kétszázezresek közé A Viszkis

December 11-én immár a kétszázezredik...

Tovább a cikkhez
Szeretne leadni pár kilót egészségesen? Íme, az almadiéta!

Szeretne leadni pár kilót egészségesen? Íme, az almadiéta!

Szeretne leadni pár kilót egészségesen? Íme, az almadiéta!

Szeretnél gyorsan megszabadulni...

Tovább a cikkhez
3 finom és hatásos tipp székrekedés ellen

3 finom és hatásos tipp székrekedés ellen

3 finom és hatásos tipp székrekedés ellen

A krónikus székrekedés gyakori...

Tovább a cikkhez
Hogyan készíts látványos palackkertet páfrányból?

Hogyan készíts látványos palackkertet páfrányból?

Hogyan készíts látványos palackkertet páfrányból?

A páfrányok több mint 350...

Tovább a cikkhez

Így készíts házilag lábfürdőt

Lábfürdő

Ha úgy érzed állandóan sajog és fáj a lábad, mire hazaérsz, egy gyógyító lábfürdő csodát tesz. Megmutatjuk, hogyan tudsz lábfürdőt készíteni házilag, amely nyugtatja és ápolja lábadat.

Bővebben...:

Így készíts WC tisztítót házilag, fillérekből

Wc tisztító házilag

Bizonyára ismerős az érzés, amikor a televízióban látod a tipptopp háziasszonyokat a reklámokban, hogy irigykedsz, nahát, milyen tiszta lakás, fürdőszoba, WC, konyha, és elhatározod, hogy biztosan fogsz venni abból a szerből, amit reklámoz, hiszen akkor neked is ilyen csilli-villi lesz a lakásod.

Bővebben...:

Egészséges és gyors reggeli chia puding eperrel és zabpehellyel

Chia puding

Szeretnél egy olyan reggelit, amelytől nem leszel éhes egy óra múlva és még egészséges is? Akkor reggelre készítsd el ezt a finom epres chia pudingot, és akár a munkahelyedre is magaddal viheted!

Bővebben...:

Tippek a karácsony utáni diétához

Karácsony utáni diéta

Az a nagyon rossz hírem van számodra, hogy a karácsony utáni diétát már karácsonykor, sőt előtte el kellene kezdened. Ha ez nem sikerül, mert elcsábított a sok illat és íz, a szaloncukor, a bejgli, meg a zserbó, ami csak karácsonykor van, ráadásul disznóvágás volt a családban, és a friss kolbászt, meg hurkát sem tudtad kihagyni, nos akkor jöjjenek a tippek a karácsony utáni diétához.

Bővebben...:

3 fogyókúrás tea házilag

Az ünnepek közeledtével érdemes időben felkészülni nem csak a sütés-főzésre, de az esetlegesen felszedett plusz kilók leadására is. Ehhez segítségül megmutatjuk, hogyan készíthető el az alábbi 3 fogyókúrás tea házilag. 

Bővebben...:

A napi öt étkezés a fogyás titka?

Előfordult már veled, hogy fogyókúraként szinte alig ettél és hízni kezdtél? Talán mégsem koplalásra van szükség, ha karcsúbb alakot szeretnél? Lehet, hogy a napi öt étkezés a fogyás titka?

Bővebben...: