szerda, 21 február 2018

Őszi almás céklaleves amely még fogyaszt is

Céklaleves

Ha szeretnél lefogyni, és még egészséges vitamindús ételt is fogyasztani, akkor készítsd el ezt a finom almás céklalevest, amely csupán fél óra ráfordítást igényel.

Őszi almás céklaleves

Hozzávalók:

4 közepes cékla

1-2 édes alma

1 vöröshagyma

1,5 l húsleves

2 evőkanál paradicsompüré

2 evőkanál olívaolaj

1 dl fehérbor

2 dl natúr joghurt

1 csokor friss petrezselyemzöld

Elkészítés:

A hagymát vágjuk fel kis kockákra, majd olívaolajon dinszteljük meg. A céklát pucoljuk meg, majd vágjuk fel kis kockára, érdemes ehhez konyhai kesztyűt húzni, így a kezünk tiszta marad.

A felkockázott céklát és almát adjuk hozzá a hagymához, majd tegyük bele a paradicsompürét, forgassuk át egy kicsit az olajon, majd öntsük fel a húslevessel. Főzzük kb. 10-15 percig, majd adjuk hozzá a fehérbort és főzzünk puhára mindent.

Ha esetleg a cékla amit vásároltunk már kissé öreg és kemény, az almát csak később adjuk a leveshez, mert az alma viszont gyorsan megpuhul a főzés során.

Ha elkészült a leves, érdemes még egy órát pihentetni, majd tálaláskor tegyünk a tetejére egy kanál joghurtot és szórjuk meg friss vágott petrezselyemzölddel.

Ha tetszett a cikk kérjük lájkold, vagy oszd meg a Facebookon a cikk tetején levő gombokkal, vagy Facebook oldalunkon! >>>>>>>>

 

Anti-Valentin napot tart az Oltári csajok sztárja

Anti-Valentin napot tart az Oltári csajok sztárja

Anti-Valentin napot tart az Oltári csajok sztárja

A Valentin-nap a párok és...

Tovább a cikkhez
Az Irigy Hónaljmiriggyel ünnepelte születésnapját Dévényi Tibi bácsi

Az Irigy Hónaljmiriggyel ünnepelte születésnapját Dévényi Tibi bácsi

Az Irigy Hónaljmiriggyel ünnepelte születésnapját Dévényi Tibi bácsi

Sztárvendégek, szexi táncoslányok,...

Tovább a cikkhez
Jessie J végre magyarországon is fellép

Jessie J végre magyarországon is fellép

Jessie J végre magyarországon is fellép

Az EFOTT szervezői az ELTE...

Tovább a cikkhez
Mit bír kevésbé az, aki alvászavarban szenved?

Mit bír kevésbé az, aki alvászavarban szenved?

Mit bír kevésbé az, aki alvászavarban szenved?

Az inszomniában szenvedők...

Tovább a cikkhez
Hány kalóriát spórol, aki cukor nélkül issza a teát és a kávét?

Hány kalóriát spórol, aki cukor nélkül issza a teát és a kávét?

Hány kalóriát spórol, aki cukor nélkül issza a teát és a kávét?

Az Egyesült Államokban több...

Tovább a cikkhez
Ezért fontos, hogy a gyermekünk tudja, nem baj, ha hibázik

Ezért fontos, hogy a gyermekünk tudja, nem baj, ha hibázik

Ezért fontos, hogy a gyermekünk tudja, nem baj, ha hibázik

Azok a gyerekek, akik szerint...

Tovább a cikkhez

Így készíts Túró Rudit házilag a gyerekeknek

túrórudi készítése házilag

A hungarikumnak számító Túró Rudi mindenki kedvence, de mint tudjuk egyre kisebb és egyre drágább. Ha mégsem szeretnétek lemondani róla, akkor így készíts túró rudit házilag a gyerekeknek.

Bővebben...:

Így készíts madáreleséget házilag

Itt a tél, éheznek a kerti madarak, de hogy segíteni tudj rajtuk, így készíts madáreleséget házilag.

Bővebben...:

Így készíts szappant házilag

szappan készítés

Eleged van a szintetikus anyagokkal átitatott szappanokból? Akkor így készíts szappant házilag!

Bővebben...:

Ezeket szerezd be, ha paleo fogyókúrázni szeretnél

Paleo diéta

Napjaink egyik legdivatosabb étrendje, a paleo-diéta népszerűsége abból fakad, hogy a vadászó-gyűjtögető őseink táplálkozása alapján van összeállítva, s tudvalevő, hogy őket nem kínozták olyan népbetegségek, mint az elhízás, a cukorbetegség, vagy a szívbetegség.

Bővebben...:

Így segít lefogyni a zöld tea

zöld tea fogyókúra

Fogyasztó csodaszer nem létezik, ám ha egy egészséges, olcsó és egyszerű segítséget keresünk a zsírégetéshez, akkor feltétlenül válasszuk a zöld teát.

Bővebben...:

Így fogyókúrázz egészségesen

egészséges fogyókúra

Szeretnél lefogyni? És lehetőleg gyorsan? Elérheted úgy az álomalakod, hogy közben ne árts az egészségednek?

Bővebben...: