hétfő, 19 február 2018

Kiderült, miért okozhat a cukorbetegség emlékezetzavart

Korábbi tanulmányokból kiderült már, hogy a kettes típusú cukorbetegség kapcsolatba hozható emlékezetzavarral is. Egy friss kutatásból fény derült néhány, az összefüggés hátterében meghúzódó okra. 

Aki rajong ezért az italért, az tovább élhet?

 

Bizonyos becslések szerint naponta több mint 2,25 millió csésze kávét fogyaszt az emberiség világszerte, így nem csoda, hogy számos tanulmány foglalkozik a kávéfogyasztás szervezetünkre gyakorolt hatásával.

Laktóz vagy tejérzékenység? A megoldás növényi joghurt helyettesítő!

Egyre több embert érintenek különböző intoleranciák, vannak akik csak tudatosan szeretnének táplálkozni, ezért figyelmüket egyre inkább a természetes gyógymódok az egészséges táplálékok felé fordítják.

Ezért érdemes növényi alapú sajthelyettesítőt fogyasztani

A növényi alapú sajthelyettesítők nagyon egészségesek, hiszen sok esetben sokkal több vitamin és ásványi anyag található bennük, mint az állati eredetű sajtokban: nem véletlen, hogy sokan fogyasztják őket előszeretettel, nem csak lelkiismereti, hanem egészségügyi okokból is.

Tipikus nyári betegségek, veszélyforrások

A nyár legmelegebb időszakában sajnos nem mindig csak a fürdőzés és napozás jut osztályrészül. Ilyenkor sajnos a néha kánikulai meleg, a sajátos étrend, nyári szabadidős tevékenységek olyan veszélyeket rejthetnek magukban, amikre jó előre felkészülni, amiket jobb elkerülni.

 Tipikus nyári betegségek, veszélyforrások:

Fokozott folyadékvesztés, kiszáradás

Az idei nyár különösen nagy meleget hozott magával, legalábbis az elmúlt napokat nézve. Az egyik legsúlyosabb következménye a lassan elviselhetetlenné váló melegnek a kiszáradás. Az emberi szervezet víztartalma kortól függően változik. Csecsemőkorban a teljes testtömeg kb. 78%-a, egy felnőtt férfi esetében kb. 60%-a, idősebb nők esetében kb. 55%-a víz. Nem meglepő, hogy minden különösebb, esetleg fennálló betegség nélkül is, a kiszáradásra a legérzékenyebbek a csecsemők és a nagymamák. Előbbiek azért mert a szervezet megfelelő víztartalmát szabályozó mechanizmusok még éretlenek, illetve a folyadékfelvételt esetükben csak a szülő gondoskodása biztosítja, utóbbiak pedig azért, mert kisebb folyadékvesztés is arányaiban jobban megváltoztatja az eleve kisebb víztartalmat, illetve sok idősebb ember egyszerűen “elfelejt” inni.

A kiszáradásnak számos oka lehet. A leggyakoribb ok a bélrendszeri fertőző betegségek okozta hányás, hasmenés. Egyes betegségek, illetve állapotok pedig különösen sérülékennyé tehetik az emberi szervezetet a kiszáradásra. Bármilyen lázas állapot során a testünk több vizet veszít, mint normálisan. Cukorbetegeknek különösen figyelniük kell a diétájukra és kontrollálni a vércukor szintjüket, mert a magasabb vércukorszint fokozottabb vizeletkiválasztást és vízvesztést okoz. Napszúráskor a szervezet szintén több folyadékot veszít, összetett okok miatt, illetve nagyobb égési sérülések szintén fokozott vízvesztéshez vezethetnek.

A kánikulai meleget egészséges emberek is megszenvedik. Csecsemők, idősek vagy a fenti betegségekben szenvedők azonban könnyen végzetes kiszáradást szenvedhetnek, ha nem figyelnek oda a megfelelő folyadékbevitelre.


A kiszáradás jelei

Attól függően, hogy milyen mértékű a kiszáradás - enyhe, közepes vagy súlyos fokú - különböző súlyosságú tüneteket észlelhetünk. A tudati állapot a feszülttől, a komatózus, nehezen ébreszthető állapotig változhat. A pulzus és a légvétel szám emelkedik, a vérnyomás csökken. Csecsemőknél a kutacsok a fejen besüppednek, a szemek szárazok. Egy viszonylag egyszerű fizikális vizsgálattal megítélhető a hidráltsági állapot. Ez a kapilláris újratelődés vizsgálat. A vizsgálatkor a kezet a szív magassága fölé emelve, egy ujjbegyet addig kell szorítani, amíg a bőr és a bőr alatti szövetek elfehérednek. A nyomás felengedése után, a kapilláris erek vérrel való újratelődésekor a szövetek eredeti színüket nyerik vissza. Átlagosan ez 2 másodpercnél nem több. Súlyos dehidrált állapotban 4 másodperc feletti újratelődés is kialakulhat. Fontos tudni, hogy az értékben jelentős egyedi eltérések is lehetnek, illetve gyakorlatlan vizsgáló rosszul ítélheti meg a látottakat. Saját magunknak, gyermekünknek, hozzátartozóinknak vizsgálva ez csak tájékoztató jellegű. Fenti tünetek esetében feltétlenül forduljunk orvoshoz!

Laboratóriumi eltérések

Enyhe és közepes fokú kiszáradás esetében, amennyiben a kiszáradás oka ismert, sokszor nincs szükség különösebb laboratóriumi vizsgálatokra. A laboreredmények a diagnózist megerősítik, illetve a kezelés sikerességét támaszthatják alá. Súlyos kiszáradásban a szérum nátrium szintje lehet fontos. (Akár hypo-kevés, akár hyper-sok nátrium mutatkozik a vérben, az fontos információt hordoz az orvosnak, mert más betegségek, állapotok okozzák az egyik fajta, és mások a másik fajta kiszáradást, más kezelést követelve.) Egyes esetekben a kálium szint lehet emelkedett. A veseműködést jelző laborértékek (pl. karbamid, kreatinin) eltéréseket mutathatnak, mivel dehydrált állapotokban csökkenhet a vese működése is.

A kiszáradás kezelése

A kiszáradás kezelése összetett és nagy körültekintést igényel. Nagymértékben függ magától a betegtől (csecsemő, idősebb), a kiszáradás súlyosságától és a kiszáradást kiváltó októl. Az egyszerű, szájon át történő folyadékbevitel enyhe esetekben segít. Súlyosabb esetekben infúziós kezelés lehet szükséges, kiegészítve sokszor az alapbetegségre vagy a kiváltó okra specifikus gyógyszerek alkalmazásával.

www.medukacio.hu

Ha tetszett a cikk kérjük lájkold, vagy oszd meg a Facebookon a cikk tetején levő gombokkal, vagy Facebook oldalunkon! >>>>>>>>

Anti-Valentin napot tart az Oltári csajok sztárja

Anti-Valentin napot tart az Oltári csajok sztárja

Anti-Valentin napot tart az Oltári csajok sztárja

A Valentin-nap a párok és...

Tovább a cikkhez
Az Irigy Hónaljmiriggyel ünnepelte születésnapját Dévényi Tibi bácsi

Az Irigy Hónaljmiriggyel ünnepelte születésnapját Dévényi Tibi bácsi

Az Irigy Hónaljmiriggyel ünnepelte születésnapját Dévényi Tibi bácsi

Sztárvendégek, szexi táncoslányok,...

Tovább a cikkhez
Jessie J végre magyarországon is fellép

Jessie J végre magyarországon is fellép

Jessie J végre magyarországon is fellép

Az EFOTT szervezői az ELTE...

Tovább a cikkhez
Aki rajong ezért az italért, az tovább élhet?

Aki rajong ezért az italért, az tovább élhet?

Aki rajong ezért az italért, az tovább élhet?

  Bizonyos becslések szerint...

Tovább a cikkhez
Milyen fűszerek védhetnek a rák és a szívbetegség ellen?

Milyen fűszerek védhetnek a rák és a szívbetegség ellen?

Milyen fűszerek védhetnek a rák és a szívbetegség ellen?

Egy 2004 és 2008 között...

Tovább a cikkhez
A konditermes edzés nem csak az izmokat fejleszti

A konditermes edzés nem csak az izmokat fejleszti

A konditermes edzés nem csak az izmokat fejleszti

A testmozgás kedvez a rövidtávú...

Tovább a cikkhez

Így készíts házilag lábfürdőt

Lábfürdő

Ha úgy érzed állandóan sajog és fáj a lábad, mire hazaérsz, egy gyógyító lábfürdő csodát tesz. Megmutatjuk, hogyan tudsz lábfürdőt készíteni házilag, amely nyugtatja és ápolja lábadat.

Bővebben...:

Így készül a kókuszvíz házilag

Kókuszvíz

A kókuszból készült italok nem csak mennyei ízükről híresek, de egészségesek és sokoldalúan is felhasználhatóak. Sajnos, a boltban viszont irreálisan sokat kérnek értük, ha egyáltalán lehet kapni ilyesmit, mi viszont egyszerűen kicselezhetjük őket, így készül a kókuszvíz házilag:

Bővebben...:

Így készíts szappant házilag

szappan készítés

Eleged van a szintetikus anyagokkal átitatott szappanokból? Akkor így készíts szappant házilag!

Bővebben...:

Ezeket szerezd be, ha paleo fogyókúrázni szeretnél

Paleo diéta

Napjaink egyik legdivatosabb étrendje, a paleo-diéta népszerűsége abból fakad, hogy a vadászó-gyűjtögető őseink táplálkozása alapján van összeállítva, s tudvalevő, hogy őket nem kínozták olyan népbetegségek, mint az elhízás, a cukorbetegség, vagy a szívbetegség.

Bővebben...:

Így segít lefogyni a zöld tea

zöld tea fogyókúra

Fogyasztó csodaszer nem létezik, ám ha egy egészséges, olcsó és egyszerű segítséget keresünk a zsírégetéshez, akkor feltétlenül válasszuk a zöld teát.

Bővebben...:

Így fogyókúrázz egészségesen

egészséges fogyókúra

Szeretnél lefogyni? És lehetőleg gyorsan? Elérheted úgy az álomalakod, hogy közben ne árts az egészségednek?

Bővebben...: