csütörtök, 27 július 2017

Így óvd a szervezeted nyáron! – Segítenek az antioxidánsok

Mindannyian szeretnénk napbarnított bőrt, igéző szemeket, karcsú alakot a nyárra. Ezeket egyrészt elérni, másrészt pedig megtartani kell.Segítenek az antioxidánsok!

Védelmükről jellemzően nem a nyaralás alatt, hanem a mindennapokban feledkezünk meg: nem krémezzük be magunkat, vagy otthon hagyjuk a napszemüvegünket. Pedig az UV sugárzás, a nem megfelelő folyadékbevitel árthatnak bőrünknek, szemünknek és közérzetünknek is.

A Nestlé Életmód Iránytű negyedik számából többek között megtudhatjuk, hogy az antioxidánsok hogyan óvják szervezetünket a környezeti ártalmakkal szemben.

Mik azok az antioxidánsok? – A szabadgyökök és az antioxidánsok harca

Az öregedési folyamatok elindulásáért és számos civilizációs probléma (daganatos megbetegedések, szív- és érrendszeri betegség) kialakulásáért is többek között a szabadgyökök tehetőek felelőssé. A szabadgyökök természetesen képződnek szervezetünkben az anyagcsere (oxidáció) során, de a környezeti ártalmak, köztük az UV sugárzás, a helytelen életmód hatására felszaporodhatnak, ezzel pedig veszélyeztetik egészségünket. Ilyenkor az antioxidánsok tudják eredményesen felvenni ellenük a harcot. Mivel természetes, belső antioxidáns-rendszerünk csak korlátozottan képes erre, fontos, hogy megfelelő életmóddal és bizonyos tápanyagok rendszeres fogyasztásával tudatosan is védekezzünk a minket érő káros hatások ellen.

Jó tudni! A még feldolgozatlan zöld kávé természetes polifenol (növényi eredetű antioxidáns) tartalma kiemelkedően értékes, többszörösen meghaladja például a zöld teáét.

Szervezetvédő táplálkozás

A legismertebb antioxidánsok az A-, a C- és az E-vitaminok, de ide sorolhatóak a zöldségek, gyümölcsök színét adó anyagok is, mint például a sárgarépában vagy a kukoricában fellelhető karotinoidok, vagy a paradicsomban lévő likopinok is. Sőt, a kávéban, a vörösborban és az étcsokoládéban is találhatóak antioxidáns hatású anyagok.

Mit együnk?

  • A-vitamin: máj, vese, tojássárgája, vaj, margarin, tej, tejtermékek
  • C-vitamin: áfonya, szeder, ribizli, csipkebogyó, narancs, grapefruit, paprika, paradicsom, burgonya, fejes káposzta, kelkáposzta, karalábé, retek, karfiol, brokkoli
  • E-vitamin: vaj, margarin, növényi olaj, gabonafélék, hüvelyesek, olajos magvak, pl. dió, mogyoró, pisztácia
  • Karotinoid: sárgarépa, eper, őszibarack, kajszibarack, sárgabarack, sárgadinnye, paradicsom, spenót, paprika, kelkáposzta, tök
  • Likopin: paradicsom, görögdinnye, csipkebogyó, grapefruit, papaya

Földönkívüli erővel indult be Pataky Attila reklámfilmje

Földönkívüli erővel indult be Pataky Attila reklámfilmje

Földönkívüli erővel indult be Pataky Attila reklámfilmje

Néhány nap alatt közel ötvenezer...

Tovább a cikkhez
A pók 900 ismerőse

A pók 900 ismerőse

A pók 900 ismerőse

A Pók most már biztosan...

Tovább a cikkhez
Dunkirk: nagy győzelem várható

Dunkirk: nagy győzelem várható

Dunkirk: nagy győzelem várható

Az első vetítések után a...

Tovább a cikkhez
Kevésbé okoz függőséget az e-cigaretta, mint a hagyományos

Kevésbé okoz függőséget az e-cigaretta, mint a hagyományos

Kevésbé okoz függőséget az e-cigaretta, mint a hagyományos

Sokan azért váltanak e-cigarettára,...

Tovább a cikkhez
Az elit iskolákban gyakoribbak a függőségek

Az elit iskolákban gyakoribbak a függőségek

Az elit iskolákban gyakoribbak a függőségek

Azok a diákok, akik privilegizált...

Tovább a cikkhez
A jetlag egyszerűen legyőzhető

A jetlag egyszerűen legyőzhető

A jetlag egyszerűen legyőzhető

Sokan küzdenek az utazók...

Tovább a cikkhez

Az öt leghatásosabb nyári szépségkezelés

Nyáron felértékelődik a szép bőr és a makulátlan külső szerepe. Ilyenkor a nők a legjobb formájukat szeretnék hozni, legyen szó fesztiválokról, esküvőről, nyaralásról  vagy éppen strandolásról. Bemutatjuk azt az öt hatásos orvos-esztétikai kezelést, amit a legforróbb évszakban is biztonsággal és nagy eredménnyel vethetünk be a szépülés érdekében!

Bővebben...:

Hajápolás nyáron

A haj egy igen szeszélyes teremtés, egyik nap formázható, másnap viszont sehogy sem áll. Épp ezért fontos a megfelelő hajápolás és törődés nyáron is, megmutatjuk hogyan!

Bővebben...:

Mit tegyünk nyáron a leégés ellen?

Ha leégtünk, nemcsak a bőrünk szorul ápolásra: belsőnket is segítenünk kell, hogy aktivizálhassa gyógyító erőit, és jóvátegye az okozott kárt.

Bővebben...:
Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva...

Tovább a cikkhez

Ezért veszélyes az Atkins diéta

Amerikai kutatók szerint a túl sok fehérje fogyasztásán alapuló Atkins diéta, a középkorú emberek számára ugyanolyan veszélyes lehet, mint a dohányzás.

Bővebben...:

Ismerjük meg Dr. Atkins diéta lényegét

Mi a lényege az Atkins diétának, és miért követik olyan sokan világszerte? Talán mert az Atkins diéta különösebb éhezés nélkül is betartható, lényege, hogy kerüljük a szénhidrátokat. Ismerd meg te is, ezt a világhírű diétát,vagyis a "degeszre eheted magad" módszert!

Bővebben...:

Az Atkins-diéta káros hatásai

Az Atkins diéta káros hatásai

Az Atkins diéta egy olyan diéta, amely a szénhidrát megvonásra alapul,és ma már világszerte sokan alkalmazzák ezt a diétát, pedig a káros hatásáról csak kevesen tudnak!

Bővebben...: