A szőlő az új fegyver a demencia ellen?

Elég egy marék szőlőt ennünk naponta ahhoz, hogy elkerüljük az Alzheimer-kórt – állítja tudósok egy csoportja.  Szőlőtermesztők finanszírozták azt a kutatást, amelyből kiderült, hogy a rendszeres szőlőfogyasztás védelmet jelent a kognitív gyengülés ellen, és már hat hónap után láthatók az eredmények: a memória élénkebb, a koncentrációs képesség javul.

 

A szőlő további – korábban feltérképzetlen – előnye, hogy javítja a vérkeringést, ami szintén a demenciaellenes harc malmára hajtja a vizet, hiszen a nem megfelelő vérkeringés nagymértékben hozzájárulhat a kognitív gyengüléshez.

A Kaliforniai Egyetem munkatársainak kutatásában tíz olyan véletlenszerűen kiválasztott ember vett részt, akik a kognitív gyengülés korai jeleivel küzdöttek. Az egyik csoport szőlőport kapott – napi 72 gramm gyümölccsel -, míg a kontrollcsoport tagjai placebót vehettek magukhoz.

 

A résztvevők kognitív képességeit a kutatás kezdetekor, illetve hat hónappal később is mérték, miközben rendszeres PET-vizsgálatokra is sor került, hogy az anyagcserét figyelemmel követhessék.

„Minden jel arra mutat, hogy a rendszeres szőlőfogyasztás pozitív hatással van az agyra, azonkívül a szív- és érrendszeri betegségek is kisebb arányban jelennek meg általa” – fogalmaz a kutatást vezető Dr. Daniel Silverman, a Kaliforniai Egyetem munkatársa.

Az anyag az Experimental Gerontology című szaklap friss számában került publikálásra.

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva a legszebb muskátlival dicsekedhetünk lakóhelyünkön. >>>>>>>

 

Eredeti indiai csirke curry recept

Hozzávalók 4 személyre: 1 kg elősütött csirkemell, 30 dkg hagymapüré, 5 dkg paradicsompüré, 3 g friss gyömbér, só, paprika, garam maszala, chak maszala, őrölt koriander, őrölt kömény.

Bővebben...

Mézes hagymás sült csirke

Unja már a rántott csirkét meg a csirkepörköltet? Akkor készítse el a hagymás mézes csirkét, borral és mézzel ízesítve.

Bővebben...

Alien: az új Sigourney

Az óév vége hozott néhány nagy meglepetést. Például azoknak a szerencséseknek, akik egy New York-i moziban megnézhettek néhány jelenetet az Alien: Covenant-ból (Alien: Covenant, hazai bemutató: május 18.), A nyolcadik utas/Alien sorozatot feltámasztó legújabb Ridley Scott-rendezésből.

Bővebben...

Legendás Colin Farrell, és megfigyelései

Colin Farrell el van ájulva. Az új Harry Potter-filmben, a Legendás állatok és megfigyelésük-ben (Fantastic Beasts and Where to Find Them, hazai bemutató: november 17.) ő alakítja Parcival Gravest, a MACUSA, az Amerikai Egyesült Államok Varázslókongresszusa biztonsági főnökét.

Bővebben...

Ne számold a kalóriákat, inkább csökkentsd a cukorbevitelt!

Sokan salátaevéssel és futópaddal próbálják megőrizni az egészségüket. A szakértők szerint azonban a cukorfogyasztás csökkentésével mérsékelhető a betegségek kockázata.

Bővebben...

Lefogyhatunk az emlékeink segítségével

A memória ereje segíthet a fogyásban és a súlytartásban. Mindössze emlékeznünk kell a korábbi étkezésekre – állítják a szakemberek.

Bővebben...

Mind különlegesek vagyunk!

 

Készíts magadról egy képet, töltsd fel Instagramra, használd a #legszebbszemek, #legszebbarc, #legszebbszaj hashtag valamelyikét, valamint a @dm_magyarorszag taget, és nyerd meg a L’Oréal Paris szépségnapot!

A játék időtartama: 2017.03.30 – 04.23.


 

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva a legszebb muskátlival dicsekedhetünk lakóhelyünkön.

Bővebben...

A muskátli ültetése és gondozása

Muskátli: ( pelargonium) A kertbarátok körében az egyik legkedveltebb kerti növény a muskátli! Hazánkban szinte nemzeti növénynek tartják, nyáron minden háznál találkozunk vele.

Bővebben...

A mediterrán citromfa gondozása

A citromfa egy igazi mediterrán növény, amelyről a napsütés és a tengerpart jut az eszünkbe. Ismerjük meg ezt a közkedvelt déli gyümölcs gondozását, nevelését.

Bővebben...

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím:*
Név:

 

Hogyan lesz élénk zöld pázsitunk?

Szeretne ön is gyönyörű élénk smaragdzöld gyepet kertjébe? Íme, néhány tipp és ötlet a megvalósításhoz!

Bővebben...

Így metsszük vissza a gyümölcsfákat!

A gyümölcsfákat már rögtön ültetés után érdemes metszeni, de nem mindegy hogyan és mikor metsszük gyümölcsfáinkat. Cikkünk bemutatja a metszés alapjait.

Bővebben...

Dobjuk fel a fürdőszobát növényekkel!

Ma már az új építésű családi házakban, a fürdőszobákat úgy tervezik, meg hogy legyen önálló fényforrásuk, vagyis ablakuk.

Bővebben...

A DNS diktálja a bőr változásait az öregedés során

A szakértők szerint a DNS diktálja a bőr változásait az öregedés során. Dr. Zoe D. Draelos, a Duke Orvostudományi Egyetem kutatója az Amerikai Bőrgyógyász Akadémia San Diegó-i éves konferenciáján arról beszélt, hogy bár a dohányzás és a napfény behatása is hozzájárul a bőr öregedéséhez,

Bővebben...

Redőnyakció!

Redőny Akció!

Ha ön 10 nm felett rendel tőlünk redőnyt most 10 % árengedményt adunk!

Redőnyklinika.hu: Megoldás meleg helyzetekre!