péntek, 20 április 2018

Ez a gyermekbetegség hamarosan teljesen eltűnhet a Földről

Noha a gyermekbénulás bizonyos értelemben már történelem, a világ egyes szegleteiben még mindig fel-felüti a fejét – derül ki az amerikai Centers for Disease Control and Prevention friss tájékoztatásából.

Ezt edd az ebéd mellé, ha fogyni szeretnél

Azok, akik az ebédjük mellé egy fél avokádót is elfogyasztanak, 40 százalékkal alacsonyabb hajlandóságot mutatnak a nassolásra, ráadásul jóllakottabbnak érzik magukat az étkezés után három órával. Az avokádóval növelhető a kalória- és szénhidrát-bevitel, ám a vércukorszint emelése nélkül.

Ismerd meg a kovaföld jótékony hatását

 

A kovaföld por az egyik legjobb méregtelenítő szer tavaszra, amely szebbé varázsolja a hajadat, a bőrödet és a körmeidet is. Ismerd meg te is, ezt a fantasztikus szert, amely fogyaszt, és energiával lát el.

5 szuper lúgosító étel tavaszra

A hosszú téli hónapok után bizonyára te is szeretnél egy kicsit felfrissülni. Ebben pedig nagyon sokat segíthet az, ha lúgosítod a szervezetedet! A lúgosítás jót tesz az emésztőrendszerednek, a vérkeringésednek, közvetve pedig a szellemi teljesítőképességedet is javíthatja.

Az Atkins-diéta káros hatásai

Az Atkins diéta káros hatásai

Az Atkins diéta egy olyan diéta, amely a szénhidrát megvonásra alapul,és ma már világszerte sokan alkalmazzák ezt a diétát, pedig a káros hatásáról csak kevesen tudnak!

 A sok millió fogyókúrázó körében népszerű, sok fehérjét és kevés szénhidrátot tartalmazó Atkins diéta a legújabb kutatás szerint nem segít a fogyásban, sőt akár káros is lehet. A kutatás azt mutatta, hogy az Atkins típusú étrendeket követő emberek közel kétszer nagyobb valószínűséggel híztak, mint mások. Ráadásul a kutatási időszakban a halálozás nagyobb kockázatának is ki voltak téve, mint azok az emberek, akik kiegyensúlyozottabb étrenden éltek.

A spanyol kutatók szerint nagy népszerűsége ellenére nincs bizonyíték arra, hogy a nagy fehérjetartalmú étrendek valóban elősegítenék a fogyást hosszú távon. Arra viszont van bizonyíték, hogy egészségügyi panaszokat okozhatnak. A fehérje laktatóbb, mint a szénhidrát, és bizonyos diétatípusok azt javasolják, hogy sokat kell belőle fogyasztani a kilók leadása érdekében.

Az Atkins-diétát, amely a kenyeret és a burgonyát sült kolbászra és sült húsokra cseréli, népszerűsége tetőpontján 3 millió brit követte, és különböző variánsai a mai napig széles körben elterjedtek.

Ez lehet az Atkins diéta káros hatása:

A reusi Rovira i Virgili Egyetem új kutatásában közel öt évig követték nyomon a szívbetegség magas kockázatának kitett férfiak és nők egészségi állapotát. Különös figyelmet szenteltek az elfogyasztott fehérje mennyiségére. Az elemzések azt mutatták, hogy azok, akik sok fehérjét és kevés szénhidrátot fogyasztottak, közel kétszer nagyobb valószínűséggel hízták fel testsúlyuk több mint 10 százalékát. Ezek az emberek ráadásul 59 százalékkal nagyobb eséllyel haltak meg a kutatási időszakban. A European Congress on Obesity konferencián közzétett kutatásból az is kiderült, hogy azok, akik növelték fehérjebevitelüket, és csökkentették zsírfogyasztásukat, a halálozás még nagyobb (66 százalékkal megnövekedett) kockázatának voltak kitéve.

A szerzők azt állítják, hogy ezért a hatásért a vesekárosodás magas előfordulása, valamint a vérzsírok szintjének és a szervezet cukorfeldolgozásának változásai lehetnek felelősek.

Csatlakozz hozzánk facebookon a "Szezonális Kamra receptek" csoportunkba, és oszd meg kedvenc receptedet! >>>>>>>>

Szabó Győző: „Minden egyes percnyi szabadidőt, amit kidob a gép, a gyerekeimmel igyekszem...

Szabó Győző: „Minden egyes percnyi szabadidőt, amit kidob a gép, a gyerekeimmel igyekszem...

Szabó Győző: „Minden egyes percnyi szabadidőt, amit kidob a gép, a gyerekeimmel igyekszem...

Az ország egyik legfoglalkoztatottabb...

Tovább a cikkhez
Annyira jó, hogy folytatni kell

Annyira jó, hogy folytatni kell

Annyira jó, hogy folytatni kell

Az Éjszakai játék (Game...

Tovább a cikkhez
AZ – 27 évvel később

AZ – 27 évvel később

AZ – 27 évvel később

Néha a rajongóknak is lehet...

Tovább a cikkhez
Ezt edd az ebéd mellé, ha fogyni szeretnél

Ezt edd az ebéd mellé, ha fogyni szeretnél

Ezt edd az ebéd mellé, ha fogyni szeretnél

Azok, akik az ebédjük mellé...

Tovább a cikkhez
4 hatásos életmód-tipp a változókor tüneteinek enyhítésére

4 hatásos életmód-tipp a változókor tüneteinek enyhítésére

4 hatásos életmód-tipp a változókor tüneteinek enyhítésére

A menopauza legkellemetlenebb...

Tovább a cikkhez
Ezért ne számold a kalóriákat, ha fogyókúrázol

Ezért ne számold a kalóriákat, ha fogyókúrázol

Ezért ne számold a kalóriákat, ha fogyókúrázol

A fogyásra épülő ipar eltúlzott...

Tovább a cikkhez

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva a legszebb muskátlival dicsekedhetünk lakóhelyünkön.

Bővebben...:

Jamie Oliver: így termesztem a rebarbarát

A rebarbara termesztése igen egyszerű, ezért igen kellemes megbízható viselkedésű lakója kertünknek.

Bővebben...:

Kecses kerti virágok a liliomok!

A liliomok régóta a kert legkecsesebb virágai, amelyek a szivárvány minden színében tündökölnek kertünkben!

Bővebben...:

Nagymamáink kedvenc növénye a cickafark

Nagymamáink kertjében vidéken minden kertben megtaláltuk ezt a gyönyörű napsárga virágot a cickafarkot. Ma kezd újra divatba jönni és egyre több parkban találkozunk vele. (achillea filipendulina).

Bővebben...:

Így pakold át a hűtőszekrényed tartalmát, ha fogyni szeretnél

Hűtőszekrény és fogyókúra

Tavasszal nem csak otthonunkat szükséges kitakarítani, hanem testünket is. Ennek fontos feltétele, hogy ne tarts egészségtelen, hizlaló ételeket a hűtődben. Ha valahányszor kinyitod a hűtőt, és ott csábító édességek, félkész ételek, cukros és zsíros pudingok, joghurtok kínálják magukat, biztosan nem lesz erőd nekik nemet mondani.

Bővebben...:

Így kezdj tavasszal fogyókúrába

Fogyókúra tavasszal

A tavasz az egyik legjobb időpont arra, hogy belekezdj a fogyókúrába. A téli begubózás és néhány extra kiló felszedése után eljött az idő, hogy formába hozd magad a bikiniszezonra. Ez néhány étrendi és életmódbeli változtatással könnyedén sikerülhet!

Bővebben...:

Fogyókúra tippek tavaszra

Fogyókúra tavasszal

Bizonyára te is szeretnél egy kicsit jobb formába kerülni a tavasz közeledtével. Ha neked is jól jönne néhány egyszerű praktika ezzel kapcsolatban, akkor olvasd el tavaszi fogyókúra tippjeinket:

Bővebben...: