szerda, 13 december 2017

A cirkadián ritmusunk is befolyásolja a hízásunkat

fogyókúra

A túlsúly és az elhízás az Egyesült Államokban járványként terjed. Korábban már összefüggésbe hozták a problémát a szegényes étrenddel, sőt azt is megállapították, hogy a nap későbbi szakaszában történő étkezés szintén hozzájárul a súlyfelesleg kialakulásához.

A legújabb kutatások azonban arra hívják fel a figyelmet, hogy az egyén saját belső órája a napszaktól függetlenül az, ami igazán befolyásoló erővel bír.

A The American Journal of Clinical Nutrition című lapban közzétett kutatás során a szakemberek a testzsír és testtömeg-index, valamint az evés időzítése, illetve a szervezet cirkadián ritmusa közötti kapcsolatot vizsgálták. Amint arról a kutatást vezető Andrew W. McHill beszámolt, a kutatás során arra derült fény, hogy nem az számít, milyen napszakban mennyit eszünk, hanem az, hogy a saját cirkadián ritmusunk mely szakaszában mennyi kalóriát viszünk be a szervezetünkbe.

A szakemberek 110 főiskolás korú fiatalt kísértek figyelemmel 30 napon át, mely során az alvásukat és a táplálkozásukat is alaposan kielemezték egy mobiltelefonos alkalmazás segítségével. Az eredményekből az derült ki, hogy azok, akiknél a testzsír mennyisége a legtöbb volt, jellemzően közvetlenül lefekvés előtt ettek, amikor a melatonin-szintjük a legmagasabb volt, és ez sokkal nagyobb befolyással volt a súlyukra, mint az, hogy mennyit és mit ettek, illetve mit mozogtak, vagy mennyi időt töltöttek alvással. Vagyis nem az hizlal, ha a napszak szerinti este eszünk, hanem ha a cirkadián ritmusunk szerinti este.

Kövess minket Facebook oldalunkon is, ahol naponta friss cikkeket olvashatsz, és oszthatsz meg ismerőseiddel! >>>>>>>

Homonnay Zsolt miatt volt tanítási szünet fia iskolájában

Homonnay Zsolt miatt volt tanítási szünet fia iskolájában

Homonnay Zsolt miatt volt tanítási szünet fia iskolájában

A Budapesti Operettszínház...

Tovább a cikkhez
A „szeretlek” az egyik legnépszerűbb tartalom a Viberen

A „szeretlek” az egyik legnépszerűbb tartalom a Viberen

A „szeretlek” az egyik legnépszerűbb tartalom a Viberen

Az emberek egyre inkább...

Tovább a cikkhez
Turkálóból öltöznek a Feleségek luxuskivitelben sztárjai!

Turkálóból öltöznek a Feleségek luxuskivitelben sztárjai!

Turkálóból öltöznek a Feleségek luxuskivitelben sztárjai!

Ezen a héten a Feleségek...

Tovább a cikkhez
Hogyan tervezzük az ünnepi étkezést, ha cukorbetegek vagyunk?

Hogyan tervezzük az ünnepi étkezést, ha cukorbetegek vagyunk?

Hogyan tervezzük az ünnepi étkezést, ha cukorbetegek vagyunk?

A cukorbetegek kihívásokkal...

Tovább a cikkhez
2 ok, amiért hízol az alváshiánytól

2 ok, amiért hízol az alváshiánytól

2 ok, amiért hízol az alváshiánytól

A londoni King’s College...

Tovább a cikkhez
Buta sztereotípiák a szóhasználatunkról

Buta sztereotípiák a szóhasználatunkról

Buta sztereotípiák a szóhasználatunkról

A Twitteren feltűnő kulcskifejezéseket...

Tovább a cikkhez

Így készíts extra finom forró almás rétest karácsonyra

Almás rétes

Ha egy nagyon finom, mégis gyorsan elkészíthető süteményt keresel az ünnepekre, próbáld ki ezt az extra finom almás rétest, amely 1 óra alatt elkészíthető.

Bővebben...:

5 remek karácsonyi program az ünnepekre

Karácsonyi program

A karácsonyt a legtöbben otthonaikban töltik. Az ünnep környékén mégis van pár dolog, amit megéri kipróbálni: álljon itt most 5 karácsonyi program az ünnepekre:

Bővebben...:

Mi alapján válasszunk fenyőfát karácsonykor?

A családi körben töltött hagyományos karácsonyi ünnepről nem hiányozhat a karácsonyfa. De vajon melyiket válasszuk, az élőt, vagy a műt?

Bővebben...:

A napi öt étkezés a fogyás titka?

Előfordult már veled, hogy fogyókúraként szinte alig ettél és hízni kezdtél? Talán mégsem koplalásra van szükség, ha karcsúbb alakot szeretnél? Lehet, hogy a napi öt étkezés a fogyás titka?

Bővebben...:

Így szabadulj meg a kilóktól a citrom segítségével

Fogyókúra citrommal

A citrom olyan tápanyagokat és vitaminokat tartalmaz, amelyek segítenek többek között a felesleges zsír elégetésében. Lássuk hát, hogyan tudod a javadra fordítani ezeket a tulajdonságait, és elérni, hogy a citrom segítségével szabadulj meg a felesleges kilóktól.

Bővebben...:

Épp csak annyira laktunk jól, amennyire hisszük

Hiába kapunk ugyanannyit enni, mint mások, ha azt hisszük, kevesebbet ettünk, hamarabb leszünk éhesebbek – állítja egy friss kutatás.

Bővebben...: