csütörtök, 23 november 2017

Paleo diéta jelentése

Paleo diéta

A paleo diéta jelentése egy összetett probléma. Sokan csak egy új divatirányzatnak, esetleg a felső tízezer divathóbortjának tekintik, pedig nagyon hasznos lenne, ha minél többen megismerhetnék.

Való igaz, hogy sajnos a kevésbé tehetőseknek nehézséget jelenthet száz százalékosan betartani az első látásra nagyon szigorúnak tűnő előírásokat, mégis érdemes minél inkább törekedni rájuk, már csak a rengeteg csodával határos gyógyulásról szóló valós történet, avagy urbán legenda ismeretében is.

Maga a paleo szó, mely a paleolit táplálkozás és életmód rövidítése a köznyelvben, a paleolit korszakra utal. Röviden ez az őskor, amikor az ősember élt. Az ősembert még nem érintette meg a civilizáció, nem voltak terményei és haszonállatai sem, tehát vadászott, halászott, illetve gyűjtögetett. Azt ette, amit a természetben megtalált, azaz zöldséget, gyümölcsöt, magvakat és húst, lehetőleg nyersen, esetleg szabad tűzön enyhén megpirítva. A paleolit táplálkozás és életmód tehát erre törekszik: azt enni, illetve amennyire lehetséges, úgy élni, ahogyan az ősember tette. A kutatásaikat ezért gyakran végzik például a természetben élő népeken.

Nyilvánvalóan a civilizált, iparosodott világban már sok mindent nem lehet megvalósítani ezekből, így például a nyers húst már csak a nagyon radikális paleo hívők fogyasztják. Arra viszont törekedhetsz te is, hogy minél inkább természetes, adalékanyagoktól mentes táplálékot egyél, előtérbe helyezve a szabad földi terményeket és a minél jobb körülmények között nevelkedett állatok húsát. Némi könnyítés ebben, hogy a paleolit irányzat nem ragaszkodik a hazai zöldségekhez és gyümölcsökhöz, hiszen az ősember szinte bárhol élhetett, illetve sok terményünk már úgyis nemesítés eredménye sajnos.

Kövess minket Facebook oldalunkon is, ahol naponta friss cikkeket olvashatsz, és oszthatsz meg ismerőseiddel! >>>>>>>

 

Turkálóból öltöznek a Feleségek luxuskivitelben sztárjai!

Turkálóból öltöznek a Feleségek luxuskivitelben sztárjai!

Turkálóból öltöznek a Feleségek luxuskivitelben sztárjai!

Ezen a héten a Feleségek...

Tovább a cikkhez
Imádják a nézők a Sztárban Sztárt

Imádják a nézők a Sztárban Sztárt

Imádják a nézők a Sztárban Sztárt

Az idei évad második legnézettebb...

Tovább a cikkhez
Mit tennél, ha vezetés közben felbukkanna a hátsó üléseden a Wellhello?

Mit tennél, ha vezetés közben felbukkanna a hátsó üléseden a Wellhello?

Mit tennél, ha vezetés közben felbukkanna a hátsó üléseden a Wellhello?

Különleges élményben lehetett...

Tovább a cikkhez
Kik az internetes zaklatók fő céltáblái?

Kik az internetes zaklatók fő céltáblái?

Kik az internetes zaklatók fő céltáblái?

A gyakori tévhittel szemben...

Tovább a cikkhez
Miért félnek a szülők egyedül hagyni a gyermeküket?

Miért félnek a szülők egyedül hagyni a gyermeküket?

Miért félnek a szülők egyedül hagyni a gyermeküket?

Manapság egyre terjedő nézet,...

Tovább a cikkhez
A nők vagy a férfiak egészségét javítja az időskori szex?

A nők vagy a férfiak egészségét javítja az időskori szex?

A nők vagy a férfiak egészségét javítja az időskori szex?

A gyakori szex – különösen,...

Tovább a cikkhez

Fenyőolajjal a meghitt és egészséges ünnepekért

Ki ne szeretné a fenyőfa illatát? Olyan tiszta, friss és harmonikus hangulatot áraszt. Talán csak azért érezzük így, mert a szeretet ünnepével kapcsoljuk össze.

Bővebben...:

Így készíts karácsonyra almás lepényt

A karácsony klasszikus süteménye az almás sütemény. készíts te is egy finom fahéjas diós forró almás lepényt karácsonyra.

Bővebben...:

5 karácsonyi ajándék ötlet gyerekeknek

karácsonyi ajándék gyerekekeknek

Közeleg a karácsony, ajándék ötletekkel bombáznak minket lépten-nyomon a különböző játékboltok. De ha egyedi megoldást keresünk, néha nem is olyan könnyű kitalálni, mi lehetne az az 5 karácsonyi ajándék ötlet gyerekeknek, amelyekkel garantáltan boldog mosolyt csalhatunk a csöppségek arcára.

Bővebben...:

Épp csak annyira laktunk jól, amennyire hisszük

Hiába kapunk ugyanannyit enni, mint mások, ha azt hisszük, kevesebbet ettünk, hamarabb leszünk éhesebbek – állítja egy friss kutatás.

Bővebben...:

A cirkadián ritmusunk is befolyásolja a hízásunkat

fogyókúra

A túlsúly és az elhízás az Egyesült Államokban járványként terjed. Korábban már összefüggésbe hozták a problémát a szegényes étrenddel, sőt azt is megállapították, hogy a nap későbbi szakaszában történő étkezés szintén hozzájárul a súlyfelesleg kialakulásához.

Bővebben...:

3 napos ananász diéta

ananász diéta

Közeleg egy fontos esemény, jó lenne leadni gyorsan pár kilót? Akkor a 3 napos villámgyors ananász diéta neked szól.

Bővebben...: