péntek, 20 április 2018

Mi az, amit minden második nő állandóan tesz?

A nők 57 százaléka próbált fogyni az elmúlt egy évben, háromból ketten pedig arról számoltak be, hogy “általában”, illetve “mindig” igyekszenek megszabadulni két-három kilótól. A férfiak körében ehhez képest csupán 39 százalékos a fogyni vágyók aránya – állítja a Mintel kutatása.

Ez a fajta elégedetlenség a testalkatunkkal tökéletes táptalaja a különféle csodadiétáknak, illetve életre hívta az ún. szuperételek piacát is: háromból egy ember nyitott arra, hogy kipróbáljon egy új terméket, ami tökéletesebb egészséget ígér. Ugyanakkor ez a sok diétázó nő és férfi a valóságban nem igazán ügyel arra napi szinten, hogy mit is eszik.

A Loughborough University kutatásból pl. kiderül, hogy a mozgás ugyanakkor jót tesz, ha fogyni szeretnénk. Azok a nők, akik mérsékelt testmozgást végeztek a svédasztalos vacsora előtt, kevesebbet ettek, mint ülőmunkát végző társaik. Azok a társaik, akik viszont energiát veszítettek azzal, hogy korlátozták a kalóriabevitelt, egy ilyen alkalommal átlagosan 40 százalékkal többet ettek, mint társaik.

David Stensel metabolizmus szakértő szerint ez az új kutatás ellentétes a korábbi feltételezéssel, miszerint a sport hatására éhesebbek leszünk, és többet eszünk. “Most már biztos: nem eszik többet az, aki sportol – legalábbis nem a testmozgást követő néhány órán belül. Most az a cél, hogy megfigyeljük, hogyan folytatódik ez a tendencia, a következő napon is visszafogottabb-e a fogyasztás a mozgás hatására” – teszi hozzá.

Az is kiderült, hogy háromból egy nő nem tudja, mennyi kalóriát fogyaszt egy nap. Azoknak, akik ezzel tisztában vannak, a harmada állította, hogy a napi ajánlott 2000 kalóriánál többet vesznek magukhoz.

Csatlakozz hozzánk facebookon a "Szezonális Kamra receptek" csoportunkba, és oszd meg kedvenc receptedet! >>>>>>>>

Szabó Győző: „Minden egyes percnyi szabadidőt, amit kidob a gép, a gyerekeimmel igyekszem...

Szabó Győző: „Minden egyes percnyi szabadidőt, amit kidob a gép, a gyerekeimmel igyekszem...

Szabó Győző: „Minden egyes percnyi szabadidőt, amit kidob a gép, a gyerekeimmel igyekszem...

Az ország egyik legfoglalkoztatottabb...

Tovább a cikkhez
Annyira jó, hogy folytatni kell

Annyira jó, hogy folytatni kell

Annyira jó, hogy folytatni kell

Az Éjszakai játék (Game...

Tovább a cikkhez
AZ – 27 évvel később

AZ – 27 évvel később

AZ – 27 évvel később

Néha a rajongóknak is lehet...

Tovább a cikkhez
Ezt edd az ebéd mellé, ha fogyni szeretnél

Ezt edd az ebéd mellé, ha fogyni szeretnél

Ezt edd az ebéd mellé, ha fogyni szeretnél

Azok, akik az ebédjük mellé...

Tovább a cikkhez
4 hatásos életmód-tipp a változókor tüneteinek enyhítésére

4 hatásos életmód-tipp a változókor tüneteinek enyhítésére

4 hatásos életmód-tipp a változókor tüneteinek enyhítésére

A menopauza legkellemetlenebb...

Tovább a cikkhez
Ezért ne számold a kalóriákat, ha fogyókúrázol

Ezért ne számold a kalóriákat, ha fogyókúrázol

Ezért ne számold a kalóriákat, ha fogyókúrázol

A fogyásra épülő ipar eltúlzott...

Tovább a cikkhez

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva a legszebb muskátlival dicsekedhetünk lakóhelyünkön.

Bővebben...:

A tubarózsa ültetése és gondozása

A tubarózsa (Polianthes tuberosa) még mindig ritkaságnak számít hazánkban pedig egyszerűen és könnyedén lehet a kertbe is ültetni ezt a fantasztikus illatos gyönyörű krém fehér virágot.

Bővebben...:

Jamie Oliver:Tippek a paradicsom termesztéshez!:

Jamie Olivert szinte mindenki ismeri, ő az, aki imád főzni, de imád kertészkedni is mellette. Most a paradicsom ültetése mellé ad néhány jó tanácsot olvasóiknak!

Bővebben...:

A lobélia gondozása

A kecses apró virágú lila lobélia valódi romantikus hangulatot ad a kertnek vagy a balkonnak. Egyszerűen gondozható egynyári dísznövény, amely szinte egész nyáron át ontja magából a gyönyörű mély lila apró kis virágokat.

Bővebben...:

Így pakold át a hűtőszekrényed tartalmát, ha fogyni szeretnél

Hűtőszekrény és fogyókúra

Tavasszal nem csak otthonunkat szükséges kitakarítani, hanem testünket is. Ennek fontos feltétele, hogy ne tarts egészségtelen, hizlaló ételeket a hűtődben. Ha valahányszor kinyitod a hűtőt, és ott csábító édességek, félkész ételek, cukros és zsíros pudingok, joghurtok kínálják magukat, biztosan nem lesz erőd nekik nemet mondani.

Bővebben...:

Így kezdj tavasszal fogyókúrába

Fogyókúra tavasszal

A tavasz az egyik legjobb időpont arra, hogy belekezdj a fogyókúrába. A téli begubózás és néhány extra kiló felszedése után eljött az idő, hogy formába hozd magad a bikiniszezonra. Ez néhány étrendi és életmódbeli változtatással könnyedén sikerülhet!

Bővebben...:

Fogyókúra tippek tavaszra

Fogyókúra tavasszal

Bizonyára te is szeretnél egy kicsit jobb formába kerülni a tavasz közeledtével. Ha neked is jól jönne néhány egyszerű praktika ezzel kapcsolatban, akkor olvasd el tavaszi fogyókúra tippjeinket:

Bővebben...: