szerda, 13 december 2017

Így vegyük fel a harcot az őszi allergiával szemben

Őszi allergia

Az ősz közeledtét a pollenallergiások számára leginkább az jelzi, hogy tüsszögni kezdenek augusztus második, harmadik hetétől. Annak érdekében, hogy ez elkerülhető legyen az őszi allergia, természetesen lehet tenni.

Dr. Stephen Tiles, az American College OF Allergy, Asthma and Immunology (ACAAI) szerint ha az utóbbi években feltűnt, hogy a kellemetlen tünetek korábban jelentkeznek, mint valaha, nem vagyunk egyedül a problémával. Az is tény, hogy a szeles napokon sokkal érzékenyebbek lehetünk, hiszen a szél kedvez a pollenek terjedésének.

Mit tehetünk, hogy a tünetek minimalizálhatók legyenek?

Tervezzünk előre – A pollenallergia augusztus közepén indul. H gyógyszert szedünk, kezdjük két héttel korábban szedni ezeket – de persze később is fontos elkezdeni.

Kerüljük a penészt – Ez persze szinte lehetetlen, de a nedvesség kiiktatásával a penészes területek száma is csökken.

Kerüljük magát a pollent – Vegyük le a cipőt, miután beléptünk az ajtón, zuhanyozzunk és mossunk hajat gyakrabban, cseréljünk ágyneműt, mossunk rendszeresen. Ha magas a pollenszám, csukjuk be az ablakokat, súlyos allergiával szeles napokon kerüljük a szabadtéri tevékenységeket.

Keressünk segítséget – Ne szenvedjünk, forduljunk szakemberhez, aki segíthet a megfelelő terápia kiválasztásában, hogy a tünetek mérsékelhetők legyenek.

Kövess minket Facebook oldalunkon is, ahol naponta friss cikkeket olvashatsz, és oszthatsz meg ismerőseiddel! >>>>>>>

Homonnay Zsolt miatt volt tanítási szünet fia iskolájában

Homonnay Zsolt miatt volt tanítási szünet fia iskolájában

Homonnay Zsolt miatt volt tanítási szünet fia iskolájában

A Budapesti Operettszínház...

Tovább a cikkhez
A „szeretlek” az egyik legnépszerűbb tartalom a Viberen

A „szeretlek” az egyik legnépszerűbb tartalom a Viberen

A „szeretlek” az egyik legnépszerűbb tartalom a Viberen

Az emberek egyre inkább...

Tovább a cikkhez
Turkálóból öltöznek a Feleségek luxuskivitelben sztárjai!

Turkálóból öltöznek a Feleségek luxuskivitelben sztárjai!

Turkálóból öltöznek a Feleségek luxuskivitelben sztárjai!

Ezen a héten a Feleségek...

Tovább a cikkhez
Hogyan tervezzük az ünnepi étkezést, ha cukorbetegek vagyunk?

Hogyan tervezzük az ünnepi étkezést, ha cukorbetegek vagyunk?

Hogyan tervezzük az ünnepi étkezést, ha cukorbetegek vagyunk?

A cukorbetegek kihívásokkal...

Tovább a cikkhez
2 ok, amiért hízol az alváshiánytól

2 ok, amiért hízol az alváshiánytól

2 ok, amiért hízol az alváshiánytól

A londoni King’s College...

Tovább a cikkhez
Buta sztereotípiák a szóhasználatunkról

Buta sztereotípiák a szóhasználatunkról

Buta sztereotípiák a szóhasználatunkról

A Twitteren feltűnő kulcskifejezéseket...

Tovább a cikkhez

Ezek a legszebb karácsonyi vásárok Európában

Karácsonyi vásár

Európa gyönyörű advent idején, hiszen a legnagyobb ünnepünk varázslata sokszor a leginkább kételkedőket is elbűvöli. Szinte minden nagyobb település dekorációval, illetve vásárral készül Jézus születésnapjára, ezért teljesen szubjektív értékelés következik, ezek a legszebb karácsonyi vásárok Magyarországon:

Bővebben...:

5 karácsonyi ajándék ötlet nőknek

Karácsonyi ajándékötlet nőknek

Kedves Urak, hamarosan menthetetlenül nyakunkon a karácsony! Igen, igen, tudjuk, hogy hamarabb lefutnátok a Maratont, mint hogy felsoroljatok 5 karácsonyi ajándék ötletet nőknek, ezért aztán úgy döntöttünk, súgunk egy kicsit. Tudjuk, hogy nem vagyunk egyszerű esetek, de azért bátorság, menni fog az az 5 ajándék! Vagy tíz…
Néhány támpont, amit nem árt, ha megszívleltek:

Bővebben...:

Ünnepi ananászsaláta dióval

Ez a saláta recept inkább előételnek felel meg a karácsonyi menüben, hiszen egy egészséges ám nagyon laktató ételről van szó, érdemes kipróbálni.

Bővebben...:

A napi öt étkezés a fogyás titka?

Előfordult már veled, hogy fogyókúraként szinte alig ettél és hízni kezdtél? Talán mégsem koplalásra van szükség, ha karcsúbb alakot szeretnél? Lehet, hogy a napi öt étkezés a fogyás titka?

Bővebben...:

Így szabadulj meg a kilóktól a citrom segítségével

Fogyókúra citrommal

A citrom olyan tápanyagokat és vitaminokat tartalmaz, amelyek segítenek többek között a felesleges zsír elégetésében. Lássuk hát, hogyan tudod a javadra fordítani ezeket a tulajdonságait, és elérni, hogy a citrom segítségével szabadulj meg a felesleges kilóktól.

Bővebben...:

Épp csak annyira laktunk jól, amennyire hisszük

Hiába kapunk ugyanannyit enni, mint mások, ha azt hisszük, kevesebbet ettünk, hamarabb leszünk éhesebbek – állítja egy friss kutatás.

Bővebben...: