kedd, 23 január 2018

Ez a szenvedély ugyanolyan halálos lehet, mint a cigarettázás

A szivarozás ugyanolyan halálozási kockázattal jár, mint a cigarettázás – derül ki egy friss kutatásból.

 „Eredményeink megerősítik, hogy a szivar hasonló egészségügyi kockázatot jelent, mint a cigaretta. Összefüggésben áll tehát a halálos kimenetelű száj-, nyelőcső-, hasnyálmirigy-, gége- és tüdőrák kialakulásának veszélyével, csakúgy, mint a szívbetegségével és az értágulatéval” – ismertette a kutatást vezető Cindy Chang a BMC Public Health című szaklapban.

Chang és kollégái kimutatták, hogy a csakis szivart szívó, semmilyen más dohányterméket nem használó embereknél is megnövekedett a halálozás általános kockázata. A száj-, a nyelőcső- és a tüdőrák miatti halálozás még gyakoribbnak is bizonyult a szivarozóknál, akár letüdőzték a füstöt, akár nem – olvasható a beszámolóban.

A 22 észak-amerikai és európai vizsgálat eredményeit újraelemző kutatás szerint azoknál a szivarozóknál, akik korábban cigarettáztak, sokkal nagyobb a tüdőrák és a COPD kialakulásának veszélye, mint az előzőleg nem cigarettázóknál.

A felhasznált kutatási eredmények elsősorban fehérbőrű férfiak adatait tartalmazták, akik az 1960-as években kezdtek szivarozni. A szakértők azért vélik aktuálisnak a témát, mert az Amerikai Egyesült Államokban egyre több tinédzser és fiatal felnőtt szivarozik, miközben a cigarettafogyasztás harmadával visszaesett.

Becslések szerint 2009-ben és 2010-ben az amerikai 18-24 évesek 16 százaléka szívott el legalább egy szivart az elmúlt 30 napban, egy 2012-es kutatás szerint pedig a középiskolások csaknem 13 százaléka fogyasztott szivart vagy szivarkát.

 

Ha tetszett a cikk kérjük lájkold, vagy oszd meg a Facebookon a cikk tetején levő gombokkal, vagy Facebook oldalunkon! >>>>>>>>

Kiderült, miért hívták Som Lajost főnöknek zenésztársai

Kiderült, miért hívták Som Lajost főnöknek zenésztársai

Kiderült, miért hívták Som Lajost főnöknek zenésztársai

Igazi csemegét kínál a nézőknek...

Tovább a cikkhez
Elzavarta otthonról feleségét az Irigy Hónaljmirigy dobosa

Elzavarta otthonról feleségét az Irigy Hónaljmirigy dobosa

Elzavarta otthonról feleségét az Irigy Hónaljmirigy dobosa

Kabai Lacinál betelt a pohár…...

Tovább a cikkhez
Belépett a kétszázezresek közé A Viszkis

Belépett a kétszázezresek közé A Viszkis

Belépett a kétszázezresek közé A Viszkis

December 11-én immár a kétszázezredik...

Tovább a cikkhez
Szeretne leadni pár kilót egészségesen? Íme, az almadiéta!

Szeretne leadni pár kilót egészségesen? Íme, az almadiéta!

Szeretne leadni pár kilót egészségesen? Íme, az almadiéta!

Szeretnél gyorsan megszabadulni...

Tovább a cikkhez
3 finom és hatásos tipp székrekedés ellen

3 finom és hatásos tipp székrekedés ellen

3 finom és hatásos tipp székrekedés ellen

A krónikus székrekedés gyakori...

Tovább a cikkhez
Hogyan készíts látványos palackkertet páfrányból?

Hogyan készíts látványos palackkertet páfrányból?

Hogyan készíts látványos palackkertet páfrányból?

A páfrányok több mint 350...

Tovább a cikkhez

Így etesd a madarakat télen

Madáretetés

A tél közeledtével sokan éreznek arra, hogy madáretetőt telepítsenek, így segítve a kerti madarak túlélését. Ahhoz, hogy a madarakkal jót tegyél, mindenképpen így etesd a madarakat télen, s  meglásd, csivitelésükkel meghálálják.

Bővebben...:

Így készül a kókuszvíz házilag

Kókuszvíz

A kókuszból készült italok nem csak mennyei ízükről híresek, de egészségesek és sokoldalúan is felhasználhatóak. Sajnos, a boltban viszont irreálisan sokat kérnek értük, ha egyáltalán lehet kapni ilyesmit, mi viszont egyszerűen kicselezhetjük őket, így készül a kókuszvíz házilag:

Bővebben...:

Így készíts arcpakolást házilag a hideg időben

Arcpakolás házilag

Beköszöntött a hűvös idő, ilyenkor jót tesz bőrödnek, ha hetente legalább egyszer elkészítesz egy tápláló arcpakolást házilag.

Bővebben...:

Tippek a karácsony utáni diétához

Karácsony utáni diéta

Az a nagyon rossz hírem van számodra, hogy a karácsony utáni diétát már karácsonykor, sőt előtte el kellene kezdened. Ha ez nem sikerül, mert elcsábított a sok illat és íz, a szaloncukor, a bejgli, meg a zserbó, ami csak karácsonykor van, ráadásul disznóvágás volt a családban, és a friss kolbászt, meg hurkát sem tudtad kihagyni, nos akkor jöjjenek a tippek a karácsony utáni diétához.

Bővebben...:

3 fogyókúrás tea házilag

Az ünnepek közeledtével érdemes időben felkészülni nem csak a sütés-főzésre, de az esetlegesen felszedett plusz kilók leadására is. Ehhez segítségül megmutatjuk, hogyan készíthető el az alábbi 3 fogyókúrás tea házilag. 

Bővebben...:

A napi öt étkezés a fogyás titka?

Előfordult már veled, hogy fogyókúraként szinte alig ettél és hízni kezdtél? Talán mégsem koplalásra van szükség, ha karcsúbb alakot szeretnél? Lehet, hogy a napi öt étkezés a fogyás titka?

Bővebben...: