szerda, 13 december 2017

Mire ügyelj, ha nem akarsz a csontjaidból is veszíteni a fogyókúra során?

Egy friss amerikai kutatás kimutatta, hogy a középkorú nők esetében a fogyás gyakran a csontsűrűség csökkenésével jár együtt.

 

A The Journal of Clinical Endocrinology and Metabolism című lapban közzétett vizsgálatból kiderül, hogy a fogyást követő csontsűrűség-csökkenés egyrészt nemspecifikus, másrészt a hormonoknak is szerepe van benne, ugyanis elsősorban nőknél jelentkezik ez a probléma, és náluk is a változó kor idején.

Amint azt a kutatást vezető dr. Meryl LeBoff, a bostoni Brigham and Women’s Hospital munkatársa kifejtette, a súlycsökkenésnek nagyon kedvező hatása van a különféle szív- és érrendszeri betegségekkel, például a cukorbetegséggel szemben is, ugyanakkor úgy tűnik, a csontsűrűségre éppen ellenkezőleg hat. Az oszteoporózis, avagy a csontritkulás az egyik legfőbb egészségügyi probléma, ami az ötven év feletti nőknek 40, a férfiaknak pedig 20 százalékát érinti, így aztán ebben a korosztályban különösen fontos odafigyelni a csontok állapotára.

A mostani vizsgálat során LeBoff és csapata 424 harminc és hetven év közötti személyt kísért figyelemmel, akik négy különféle alacsony kalóriatartalmú diétát követtek. A kísérlet kezdetekor valamennyien elhízottak vagy túlsúlyosak voltak, és mindannyiuk csontsűrűségét lemérték a vizsgálat elején, fél év elteltével, végül pedig két év múltán.

A kísérlet végére a férfiak átlagosan testsúlyuk 8, a nők pedig 6,4 százalékát vesztették el, ugyanakkor a menopauzán átesett nőknél ezzel párhuzamosan azt is megállapították, hogy a gerincük és csípőjük körül csökkent a csontsűrűségük. Összehasonlításképpen a menopauza előtt álló nőknél csak a csípő csontsűrűsége csökkent, a férfiaknál pedig a gerinc csontsűrűsége nőtt, a csípőé pedig nem változott.

A menopauzába lépett nőknél továbbá az is kimutatható volt, hogy elsősorban a has körüli zsír csökkenése okozott csontsűrűség-vesztést, vagyis az a rész, amelynek elhízása a szívbetegség és a cukorbetegség kockázatát növeli, illetve, hogy a csontsűrűség csökkenése az izomveszteséggel is összefüggésbe hozható volt. A férfiak általában több kilótól és több zsírtól szabadultak meg, mint izomtól, szemben a nőkkel, akiknél az izomveszteség jelentősebb volt, ami viszont kihatással van a gerinc állapotára.

A szakemberek mindazonáltal úgy vélik, hogy a fogyás egészségügyi szempontból mindenképp fontos dolog, a csontsűrűséget viszont számos módon lehet javítani, például rendszeres sétával, emellett kalcium- és D-vitamin bevitellel. A csontritkulástól való félelem tehát egyetlen nőt sem szabad, hogy visszatartson attól, hogy megszabaduljon súlyfeleslegétől.

Kövess minket Facebook oldalunkon is, ahol naponta friss cikkeket olvashatsz, és oszthatsz meg ismerőseiddel! >>>>>>>

Homonnay Zsolt miatt volt tanítási szünet fia iskolájában

Homonnay Zsolt miatt volt tanítási szünet fia iskolájában

Homonnay Zsolt miatt volt tanítási szünet fia iskolájában

A Budapesti Operettszínház...

Tovább a cikkhez
A „szeretlek” az egyik legnépszerűbb tartalom a Viberen

A „szeretlek” az egyik legnépszerűbb tartalom a Viberen

A „szeretlek” az egyik legnépszerűbb tartalom a Viberen

Az emberek egyre inkább...

Tovább a cikkhez
Turkálóból öltöznek a Feleségek luxuskivitelben sztárjai!

Turkálóból öltöznek a Feleségek luxuskivitelben sztárjai!

Turkálóból öltöznek a Feleségek luxuskivitelben sztárjai!

Ezen a héten a Feleségek...

Tovább a cikkhez
Hogyan tervezzük az ünnepi étkezést, ha cukorbetegek vagyunk?

Hogyan tervezzük az ünnepi étkezést, ha cukorbetegek vagyunk?

Hogyan tervezzük az ünnepi étkezést, ha cukorbetegek vagyunk?

A cukorbetegek kihívásokkal...

Tovább a cikkhez
2 ok, amiért hízol az alváshiánytól

2 ok, amiért hízol az alváshiánytól

2 ok, amiért hízol az alváshiánytól

A londoni King’s College...

Tovább a cikkhez
Buta sztereotípiák a szóhasználatunkról

Buta sztereotípiák a szóhasználatunkról

Buta sztereotípiák a szóhasználatunkról

A Twitteren feltűnő kulcskifejezéseket...

Tovább a cikkhez

Mennyei almás fahéjas süti karácsonyra

Ez a finom almás fahéjas süti, akár fél óra alatt elkészül. Ha úgy érzed nincs időd valami bonyolult süteményt sütni karácsonyra, akkor készítsd el ez a fél órás süteményt.

Bővebben...:

Így ajándékozzunk egészséget karácsonyra

A megfelelő ajándékok kiválasztása nem egyszerű. Épp ezért, gyakran megesik, hogy nem jó ajándékra esik a választásunk, mely akár még egészségtelen is lehet.

Bővebben...:

Így készíts extra finom forró almás rétest karácsonyra

Almás rétes

Ha egy nagyon finom, mégis gyorsan elkészíthető süteményt keresel az ünnepekre, próbáld ki ezt az extra finom almás rétest, amely 1 óra alatt elkészíthető.

Bővebben...:

A napi öt étkezés a fogyás titka?

Előfordult már veled, hogy fogyókúraként szinte alig ettél és hízni kezdtél? Talán mégsem koplalásra van szükség, ha karcsúbb alakot szeretnél? Lehet, hogy a napi öt étkezés a fogyás titka?

Bővebben...:

Így szabadulj meg a kilóktól a citrom segítségével

Fogyókúra citrommal

A citrom olyan tápanyagokat és vitaminokat tartalmaz, amelyek segítenek többek között a felesleges zsír elégetésében. Lássuk hát, hogyan tudod a javadra fordítani ezeket a tulajdonságait, és elérni, hogy a citrom segítségével szabadulj meg a felesleges kilóktól.

Bővebben...:

Épp csak annyira laktunk jól, amennyire hisszük

Hiába kapunk ugyanannyit enni, mint mások, ha azt hisszük, kevesebbet ettünk, hamarabb leszünk éhesebbek – állítja egy friss kutatás.

Bővebben...: