csütörtök, 19 október 2017

Ez az étrend már 2 hét alatt drámaian növeli a béldaganat kockázatát

A kutatók azt állítják, hogy a zsíros ételekben gazdag étrend mindössze kétheti követése is drámai mértékben fokozza a béldaganatok kialakulásának valószínűségét.

 Miután az alanyok afrikai étrendjükről nyugati ételekre váltottak át, már két hét elteltével a betegség megnövekedett kockázatának voltak kitéve.

Az Imperial College London kísérletében a rostdús élelmiszereket hamburgerre, kekszekre és sült húsokra cserélték, ami életveszélyes következményekkel járt. A brit és amerikai kutatók elmondták, hogy bár nem újdonság, hogy a rost jót tesz az egészségnek, nagyon meglepő, hogy ilyen hamar eltérések alakultak ki.

A szakértők ezért úgy vélik, mindenkinek előnyére válik, ha valamivel több rostot ad hozzá az étrendjéhez.
A béldaganat az egyik leggyakoribb ráktípusnak számít Nagy-Britanniában; több mint 100 esetet diagnosztizálnak naponta, ráadásul a tüdőrák után ez okozza a legtöbb halálozást, évente több mint 16 ezer áldozattal.

Azt már korábban is észrevették, hogy az Afrikából és a Távol-Keletről a nyugati országokba költöző emberekben megnő ennek a daganattípusnak a valószínűsége, ami arra utal, hogy az étrend állhat a háttérben. A kutatók most azt vizsgálták, mi történik, ha afrikai és afro-amerikai alanyok két hétig felcserélik az étrendjüket. A számos elvégzett teszt eredményei kimutatták, milyen jelentős változásokat okoz az étrend megváltoztatása már rövid idő alatt is.

A dél-afrikai alanyok bélrendszere már két hét elteltével olyan elváltozásokat mutattak, amelyek a béldaganatok megnövekedett kockázatával függnek össze. Az Egyesült Államokból származó alanyok ezzel szemben kedvezőbb eredményeket mutattak a teszteken. Például a beleikben kevesebb volt a gyulladás, és egy butirát nevű vegyületet termeltek, amely rákellenes hatásáról ismert.

Az étrend hatásait bizonyította az is, hogy a kísérlet kezdetén az amerikai csoport közel felében mutattak ki kisméretű kinövéseket a belekben, amelyek elrákosodhatnak. A Nature Communications szaklapban megjelenő kutatásból kiderült, hogy a dél-afrikaiak ezzel szemben nem rendelkeztek ilyen potenciálisan életveszélyes polipokkal.

A kutatók szerint bár általában azt gondoljuk, hogy a vörös és a feldolgozott húsok váltják ki a béldaganatok kialakulását, ebben az esetben bebizonyosodott, hogy a rostfogyasztás a kulcsa a rák elleni védelemnek.

Heti Facebook kérdésünk: Beszélgessünk! Te mivel védekezel ősszel a megfázás ellen? >>>>>>>>

Mindent vitt a Ninja Warrior

Mindent vitt a Ninja Warrior

Mindent vitt a Ninja Warrior

Október 16-án indult a TV2...

Tovább a cikkhez
Kiderült Radics Gigi és Puskás Peti kiket visz magával az X-Faktor élő showjába

Kiderült Radics Gigi és Puskás Peti kiket visz magával az X-Faktor élő showjába

Kiderült Radics Gigi és Puskás Peti kiket visz magával az X-Faktor élő showjába

Radics Giginek nehéz volt...

Tovább a cikkhez
Kiderült ByeAlex és Gáspár Laci kiket visz magával az X-Faktor élő showjába

Kiderült ByeAlex és Gáspár Laci kiket visz magával az X-Faktor élő showjába

Kiderült ByeAlex és Gáspár Laci kiket visz magával az X-Faktor élő showjába

ByeAlex romantikus énjét...

Tovább a cikkhez
Kisbabád nem hagy éjjel aludni? Íme a megoldás!

Kisbabád nem hagy éjjel aludni? Íme a megoldás!

Kisbabád nem hagy éjjel aludni? Íme a megoldás!

Az újdonsült szülők számára...

Tovább a cikkhez
Őszi arcápolás: Mit tehetünk a ráncok és a bőrhibák ellen? Praktikák, amelyek új...

Őszi arcápolás: Mit tehetünk a ráncok és a bőrhibák ellen? Praktikák, amelyek új...

Őszi arcápolás: Mit tehetünk a ráncok és a bőrhibák ellen? Praktikák, amelyek új...

Apró ráncok, pigmentfoltok,...

Tovább a cikkhez
Ez az egyik leghatékonyabb fegyver az arcbőr megereszkedése ellen

Ez az egyik leghatékonyabb fegyver az arcbőr megereszkedése ellen

Ez az egyik leghatékonyabb fegyver az arcbőr megereszkedése ellen

A 810 és 940 nanométeres...

Tovább a cikkhez

Öt tipp az őszi depresszió ellen!

Az őszi hideg, esős és borús napok beköszöntével a hangulatunk is megváltozik, amely hatással van a mindennapi teljesítőképességünkre is.

Bővebben...:

5 könnyen elkészíthető őszi dekoráció otthonra

Van aki kedveli az őszt, van aki az elmúlást látja benne, de az biztos hogy az egyik legszínesebb évszakunk, amely számos természetes díszt kínál számunkra. Bemutatunk 5 könnyen elkészíthető filléres dekorációt.

Bővebben...:

Az illóolajok használata és alkalmazása ősszel..

A fűtés szezon közeledtével, és a hűvös idő beálltával elindul gyakorlatilag a illóolaj szezon, illetve előtérbe kerülnek a különböző illóolajok és gyertyák.

Bővebben...:
Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva...

Tovább a cikkhez

3 napos ananász diéta

ananász diéta

Közeleg egy fontos esemény, jó lenne leadni gyorsan pár kilót? Akkor a 3 napos villámgyors ananász diéta neked szól.

Bővebben...:

Szénhidrátszegény diéta titka

Szénhidrátszegény  diéta

A legtöbb diéta és fogyókúra alapja a szénhidrát csökkentése, így nem csoda, hogy a szénhidrátszegény diétát sok fogyni vágyó követi. A szénhidrátszegény diéta gyors és látványos eredményt hoz, ha te szereted a salátát, a húst, és a zöldségeket, könnyedén betartod majd a szénhidrát csökkentés szabályait.

Bővebben...:

Így kell lecsökkenteni a szénhidrát mennyiséget

A szénhidrátot manapság divat ősellenségként beállítani, így gyakorlatilag teljes szénhidrátmegvonás mellett próbálnak sokan kimerítő, megerőltető munkát végezni, ami nem csak lehetetlen, de káros is az egészségre. Nem szabad túlzásokba esned neked sem – így kell lecsökkenteni a szénhidrát mennyiséget:

Bővebben...: