szerda, 13 december 2017

Mit tennél, ha vezetés közben felbukkanna a hátsó üléseden a Wellhello?

Különleges élményben lehetett része azoknak, akik egy budapesti márkakereskedésben kipróbálták a Nissan legújabb Micra BOSE® Personal® Premium Edition modelljét. A tesztvezetések során a Wellhello két tagja, Fluor és Diaz pattantak be a sofőrök mellé egy-egy dal erejéig.

Rendhagyó módon tesztelte a BOSE® PERSONAL® technológiát a Wellhello két tagja. Fluorék egy tesztvezetés során pattantak be a mit sem sejtő sofőrök mellé, hogy bemutassák, mire is képes a vadonatúj Nissan Micra BOSE® Personal® Premium Edition modellekbe épített hangrendszer.

A 360°-os, csúcsminőségű hangzásáról ismert hangrendszer a világon elsőként a vadonatúj Nissan modellben érhető el. Az autó hat hangsugárzójából kettő a vezetőülés fejtámlájába van építve, így a BOSE® igazi koncertszerű, élethű hangzással teszi teljessé a vezetés közbeni zenehallgatás élményét.

 „A BOSE® PERSONAL® hangrendszer tesztelése menő lehetőség volt, imádtuk, hogy valakit váratlanul meglephettünk egy mini-koncerttel a hátsó ülésen. Diazzal tipikusan utazás közben is éneklős arcok vagyunk, ilyen ütős hangzásra viszont még a mi >>sokat hallott<< fülünk sem számított” – hangsúlyozta Fluor Tomi az új Nissan hangrendszerével kapcsolatban.

A formáció a 2017-es év egyik legütősebb slágerével, az Odaút című számmal tesztelte az audiorendszer hangzását. A koncert nem csak a sofőrök, hanem Diaz számára is igazi meglepetés volt: az énekes-dalszerző elárulta, hogy hasonló hangzásélménnyel még egy autóban sem találkozott.

„Úgy éreztem magam az autóban ülve, mintha egy koncerten lennék. Nagyon tisztán kiadta a rendszer a dal összes rezgését, szóval nem lepődnék meg, ha valaki tényleg >>elfelejtene hazamenni<< egy ilyen király autókázásról” – tette hozzá nevetve a Wellhello tagja.

Kíváncsi vagy a sofőrök reakciójára? Nézd meg a Nissan videóját!

Kövess minket Facebook oldalunkon is, ahol naponta friss cikkeket olvashatsz, és oszthatsz meg ismerőseiddel! >>>>>>>

Homonnay Zsolt miatt volt tanítási szünet fia iskolájában

Homonnay Zsolt miatt volt tanítási szünet fia iskolájában

Homonnay Zsolt miatt volt tanítási szünet fia iskolájában

A Budapesti Operettszínház...

Tovább a cikkhez
A „szeretlek” az egyik legnépszerűbb tartalom a Viberen

A „szeretlek” az egyik legnépszerűbb tartalom a Viberen

A „szeretlek” az egyik legnépszerűbb tartalom a Viberen

Az emberek egyre inkább...

Tovább a cikkhez
Turkálóból öltöznek a Feleségek luxuskivitelben sztárjai!

Turkálóból öltöznek a Feleségek luxuskivitelben sztárjai!

Turkálóból öltöznek a Feleségek luxuskivitelben sztárjai!

Ezen a héten a Feleségek...

Tovább a cikkhez
Hogyan tervezzük az ünnepi étkezést, ha cukorbetegek vagyunk?

Hogyan tervezzük az ünnepi étkezést, ha cukorbetegek vagyunk?

Hogyan tervezzük az ünnepi étkezést, ha cukorbetegek vagyunk?

A cukorbetegek kihívásokkal...

Tovább a cikkhez
2 ok, amiért hízol az alváshiánytól

2 ok, amiért hízol az alváshiánytól

2 ok, amiért hízol az alváshiánytól

A londoni King’s College...

Tovább a cikkhez
Buta sztereotípiák a szóhasználatunkról

Buta sztereotípiák a szóhasználatunkról

Buta sztereotípiák a szóhasználatunkról

A Twitteren feltűnő kulcskifejezéseket...

Tovább a cikkhez

Kézzelfogható, illatos szeretet,íme az igazi mézeskalács receptje

Ha azt kérdeznénk, hogy melyik a karácsony legjellegzetesebb illata, valószínűleg a legtöbben azonnal rávágnák: a mézeskalácsé. Fűszeres, finom, semmihez sem hasonlítható. Igazából már advent idején bekúszik a napjainkban, hiszen hagyományosan ezt jó előre elkészíti a legtöbb család, mintegy megalapozva a hangulatot az ünnepi készülődéshez.

Bővebben...:

Készítsünk áfonyás pekándiós muffin keverékek gasztroajándékba!

Ha nincs, ötleted mit ajándékozz karácsonyra, készítsd el üvegbe, ezt az áfonyás pekándiós muffin keveréket gasztroajándéknak.

Bővebben...:

10 tipp a stresszmentes karácsonyért

Közeledik a karácsony, tanácsaink segítségével így lehet stresszmentes a karácsonyod:

Bővebben...:

A napi öt étkezés a fogyás titka?

Előfordult már veled, hogy fogyókúraként szinte alig ettél és hízni kezdtél? Talán mégsem koplalásra van szükség, ha karcsúbb alakot szeretnél? Lehet, hogy a napi öt étkezés a fogyás titka?

Bővebben...:

Így szabadulj meg a kilóktól a citrom segítségével

Fogyókúra citrommal

A citrom olyan tápanyagokat és vitaminokat tartalmaz, amelyek segítenek többek között a felesleges zsír elégetésében. Lássuk hát, hogyan tudod a javadra fordítani ezeket a tulajdonságait, és elérni, hogy a citrom segítségével szabadulj meg a felesleges kilóktól.

Bővebben...:

Épp csak annyira laktunk jól, amennyire hisszük

Hiába kapunk ugyanannyit enni, mint mások, ha azt hisszük, kevesebbet ettünk, hamarabb leszünk éhesebbek – állítja egy friss kutatás.

Bővebben...: