szerda, 21 február 2018

Indul a tavaszi kerti szezon és a magvetés!

Véget ért a jól megérdemelt pihenő, indul az idei kerti szezon, ideje előszedni az üres cserepeket, magvető tálcákat, és a vetőmag készletet. Megmutatjuk, milyen magokat lehet elkezdeni vetni február végétől.

 Ideje nekiállni az idei kerti munkáknak, így pl. a korai magvetésnek is.

Népszerű diéták, melyek vitaminhiányt okozhatnak

Évente több mint 30 milliárd dollárt költenek testsúlycsökkentő termékekre az Egyesült Államokban, mivel felmérések szerint minden harmadik felnőtt próbálkozik súlyleadással.

Laktóz vagy tejérzékenység? A megoldás növényi joghurt helyettesítő!

Egyre több embert érintenek különböző intoleranciák, vannak akik csak tudatosan szeretnének táplálkozni, ezért figyelmüket egyre inkább a természetes gyógymódok az egészséges táplálékok felé fordítják.

Ezért érdemes növényi alapú sajthelyettesítőt fogyasztani

A növényi alapú sajthelyettesítők nagyon egészségesek, hiszen sok esetben sokkal több vitamin és ásványi anyag található bennük, mint az állati eredetű sajtokban: nem véletlen, hogy sokan fogyasztják őket előszeretettel, nem csak lelkiismereti, hanem egészségügyi okokból is.

11 tipp: mit és hogyan ehetsz egy fogyókúra során

A diéta nem jelent egyet az éhezéssel és nem számít fogyókúrának, itt a lényeg, hogy kíméljük meg gyomrunkat a nehéz ételektől.

Bemutatjuk mit és milyen gyakran ehetünk egy diéta során ahol a lényeg, hogy az ételeket megfelelő módon kombináljuk egymással.

 

Húsok: A hús a magyar konyha egyik legfontosabb élelmiszere, mindenki tudja, hogy mi magyarok imádunk húst hússal enni. Ám a diéta során nem mindegy milyen húst fogyasztunk. A sovány zsírtól és hártyától megtisztított sertés, marha és baromfihúsból illetve hal és vadhúsból étkezés közben maximum 80-100 gr.-ot fogyaszthatunk. A legjobb, ha a húsokat gőzben pároljuk, roston sütjük, vagy oliva olajban minimális zsiradék felhasználásával készítjük el.

Húskészítmények: Idetartoznak a felvágottak, a kolbászok, kenőmájasok, párizsi, virsli stb. A zsírszegény sonkából 30-50 gr-ot érdemes fogyasztani étkezésenként, míg a zsírosabb virsliből, párizsiból, vagy kenőmájasból mindössze 20-30 gr.-ot vegyünk a tényárunkra. Ma már a legtöbb húskészítményen a zsírtartalom is fel van tüntetve így érdemes a jelzéseket figyelni. Ne feledjük számtalan húskészítmény kapható a boltokban, a mirelit pultban is, így sem ezek sem a véres és májas hurka nem illik a diétás étrendbe.

Belsőségek: aki szereti a csirkemájat-szívet vagy tüdőt havonta egy vagy két alakommal beillesztheti a diétájába, de maximum 50-100 gr.-ot.


Tej és tejtermékek:

A kefir a sovány túró a zsírszegény 1,5%-os tej, és az író akár önálló ételként is megállják helyüket egy diéta során. Ezekből napi 2-3 dkg mennyiséget bátran fogyaszthatunk, de a cukros gyümölcsös joghurtokkal vigyázzunk még akkor is, ha a diétás jelző van feltüntetve a terméken. Sajtok közül ehetünk köményeset, fokhagymásat, paprikásat, de egy étkezés során mindössze 20-30 gr javallott. Tejfölből a zsírszegény változatot válasszuk és csak 10-20 gr.ot fogyasszunk el.

Tojás: A tojás is mindennapi élelmiszerünk a konyhában ám sajnos a diéta ezt az ételt is kizárja. De mivel a tojásban is számtalan értékes nyomelem található érdemes heti 2-3 db-ot elfogyasztani, de természetesen nem olajtól tocsogó tojásrántotta formájában. A tükörtojás teflon serpenyőben sütve és a főtt tojás vagy lágy tojás ideális étel lehet a diéta során.


Sütőipari termékeke: A diéta egyik legnagyobb ellensége a kenyér zsemle, sütemények, és más gabonaipari termékek.Ám ezt sem érdemes teljesen kizárni az étkezésekből így elég átváltani a teljes kiőrlésű lisztből előállított termékekre, mint a rozsos kenyér, vagy Graham lisztből készült pékáruk.

Napi két-három szelet kenyérnél többet ebből sem kell fogyasztani.

Liszt: Szintén gyakran használjuk a konyhában, hiszen a jó magyar rántás egyik alapanyaga. Nos, a diéta során ezt felejtsük el és evvel együtt a búzadarát is. Ha nem tudunk ettől szabadulni, akkor szorítsuk le heti 20-30 gr-ra a felhasznált liszt mennyiségét.

Rizs: A rizs szintén magas szénhidrát tartalommal rendelkezik, de érdemes beiktatni kis mennyiségben a diétába így 10-30 gr a megengedett menyesség étkezésenként.

Burgonya: Mint főzelék, mint leves vagy simán köretként is felhasználható, de a sült krumplit töröljük az agyunkból. egy étkezés során 100-150 gr az ideális mennyiség mert 100 gr burgonyában 20 gr szénhidrát található.


Készíthető főzve, párolva vagy Héjában sütve, de töltve is nagyon finom.

Zöldségek közül korlátozás nélkül fogyaszthatók a zöldborsó a sárgarépa, a zöldbab, a cékla, a paradicsom, karfiol, kelbimbó, cukkini, gomba, saláták, kukorica, retek. Ezek mind rostban igen gazdag, de energiaszegény zöldség félék, amelyek önmagukban vagy főzelék illetve leves formájában is elkészíthetők.

Gyümölcsök: A gyümölcsök csökkentik az édesség utáni vágyat, ezen kívül hamar a jóllakottság érzetét keltik. Napi 200-400 gr gyümölcsöt érdemes fogyasztani főleg a délelőtti órákban. Kivételt képeznek a mazsolák, az aszalt gyümölcsök, a szőlő a banán, mert ezek nagyon sok cukrot tartalmaznak. A bolti édesített cukros gyümölcslevek és gyümölcskészítmények nem illenek bele a diéta.


Zsiradékok: A zsiradékok közül első helyen áll a napraforgóolaj hazánkban, de használhatunk flóra margarint, vagy a kissé drágább olivaolajat. Ezekből napi 40-60 gr fogyasztható, de a legjobb, ha ezeket is leszorítjuk napi 25-30 gr-ra.

Fűszerek: A fűszerek közül csak nagyon óvatosan használjunk az ételekhez, mert az erős fűszer irritálja gyomrunkat. A nem csípős pirospaprika, a vöröshagyma, póréhagyma, petrezselyem, koriander, kakukkfű, mustármag, gomba, majoránna, kömény, szegfűszeg, kakaó, citrom, só kis mennyiségben felhasználható.

Kerüljük a csípős erős fűszereket, a csokoládét, a cukrot és a mézet, de ecetet kis mennyiségben használhatunk. Amint látjuk egy diéta során is lehet változatosan és finoman étkezni, de érdemes a mennyiségekre odafigyelni.

Ha tetszett a cikk kérjük lájkold, vagy oszd meg a Facebookon a cikk tetején levő gombokkal, vagy Facebook oldalunkon! >>>>>>>>

 

Anti-Valentin napot tart az Oltári csajok sztárja

Anti-Valentin napot tart az Oltári csajok sztárja

Anti-Valentin napot tart az Oltári csajok sztárja

A Valentin-nap a párok és...

Tovább a cikkhez
Az Irigy Hónaljmiriggyel ünnepelte születésnapját Dévényi Tibi bácsi

Az Irigy Hónaljmiriggyel ünnepelte születésnapját Dévényi Tibi bácsi

Az Irigy Hónaljmiriggyel ünnepelte születésnapját Dévényi Tibi bácsi

Sztárvendégek, szexi táncoslányok,...

Tovább a cikkhez
Jessie J végre magyarországon is fellép

Jessie J végre magyarországon is fellép

Jessie J végre magyarországon is fellép

Az EFOTT szervezői az ELTE...

Tovább a cikkhez
Mit bír kevésbé az, aki alvászavarban szenved?

Mit bír kevésbé az, aki alvászavarban szenved?

Mit bír kevésbé az, aki alvászavarban szenved?

Az inszomniában szenvedők...

Tovább a cikkhez
Hány kalóriát spórol, aki cukor nélkül issza a teát és a kávét?

Hány kalóriát spórol, aki cukor nélkül issza a teát és a kávét?

Hány kalóriát spórol, aki cukor nélkül issza a teát és a kávét?

Az Egyesült Államokban több...

Tovább a cikkhez
Ezért fontos, hogy a gyermekünk tudja, nem baj, ha hibázik

Ezért fontos, hogy a gyermekünk tudja, nem baj, ha hibázik

Ezért fontos, hogy a gyermekünk tudja, nem baj, ha hibázik

Azok a gyerekek, akik szerint...

Tovább a cikkhez

Így készíts madáreleséget házilag

Itt a tél, éheznek a kerti madarak, de hogy segíteni tudj rajtuk, így készíts madáreleséget házilag.

Bővebben...:

Egészséges és gyors reggeli chia puding eperrel és zabpehellyel

Chia puding

Szeretnél egy olyan reggelit, amelytől nem leszel éhes egy óra múlva és még egészséges is? Akkor reggelre készítsd el ezt a finom epres chia pudingot, és akár a munkahelyedre is magaddal viheted!

Bővebben...:

Így készíts téli arcpakolást házilag a kamrából

Arcpakolás házilag

Ha eleged van a sok vegyszerrel teli bolti arcpakolásból, készíts házilag egy saját kozmetikai szert, amelyhez a hozzávalókat a kamrából kell beszerezned fillérekből.

Bővebben...:

Ezeket szerezd be, ha paleo fogyókúrázni szeretnél

Paleo diéta

Napjaink egyik legdivatosabb étrendje, a paleo-diéta népszerűsége abból fakad, hogy a vadászó-gyűjtögető őseink táplálkozása alapján van összeállítva, s tudvalevő, hogy őket nem kínozták olyan népbetegségek, mint az elhízás, a cukorbetegség, vagy a szívbetegség.

Bővebben...:

Így segít lefogyni a zöld tea

zöld tea fogyókúra

Fogyasztó csodaszer nem létezik, ám ha egy egészséges, olcsó és egyszerű segítséget keresünk a zsírégetéshez, akkor feltétlenül válasszuk a zöld teát.

Bővebben...:

Így fogyókúrázz egészségesen

egészséges fogyókúra

Szeretnél lefogyni? És lehetőleg gyorsan? Elérheted úgy az álomalakod, hogy közben ne árts az egészségednek?

Bővebben...: