kedd, 23 január 2018

Egy pohár ebből naponta megszabadíthat a húgyúti fertőzéstől

Érdemes áfonyalét innia azoknak a nőknek, akik húgyúti fertőzéssel küzdenek, így ugyanis kisebb az esélye annak, hogy antibiotikum-kúrára lesz szükség – derül ki egy friss kutatásból.

Melyik rákbetegség kockázatát fokozhatják a forró italok?

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) megbízásából készült friss kutatás szerint nem valószínű, hogy a kávé rákot okoz, sőt: inkább csökkenti a betegség kialakulásának kockázatát. Ugyanakkor arról is szó esik a felmérésben, hogy más a helyzet a tűzforró italokkal.

Ezek az útifűmaghéj előnyei

Méregtelenítés természetesen,emésztés javítása természetesen, vagyis részletesebben ezek az útifűmaghéj előnyei:

Amiért érdemes spirulina algát fogyasztanod

A spirulina algát szerencsére egyre többen ismerik és fogyasztják Magyarországon is, ez pedig igazán örömteli hírnek tekinthető, hiszen ez az egyszerű növény hihetetlen sok vitamint és ásványi anyagot is tartalmaz.

Női veszélyek nyáron :amit a felfázásról tudni érdemes

Biztosan emlékszünk anyáink, nagyanyáink féltő mondataira, miszerint ne üljünk hideg kőre, ne mászkáljunk mezítláb, takarjuk be derekunkat – nehogy megfázzon a vesénk, vagy ne töltsünk túl sok időt vizes fürdőruhában.

 

Nem hiába féltettek minket, hisz a hólyaghurut, vagy a köznyelvben elterjedt felfázás főleg minket, nőket érint. A tünetek közt szerepel a gyakori vizelési inger, a meglehetősen kellemetlen, égő, csípő vizeletürítés, a hozzá társuló alhasi fájdalom, vagy rosszabb esetben zavaros, akár véres vizelet is.

Felfázás Okai:

Kialakulásának okai a nők húgycsövének rövidségére vezethetők vissza, ahová legyengült immunrendszer esetén könnyebben jutnak fel a baktériumok.  A végbél és a húgycső közeli távolságának okaként a vastagbélből szintén könnyen átvándorolhatnak a baktériumok a húgycsőbe vagy a hüvelybe. Ilyenkor húgyúti fertőzésről, hólyaghurutról beszélünk. Férfiaknák is előfordulhat, de ez sokkal ritkább.
Előfordulhat strandoláskor, uszoda után, szexuális együttlétet követően, nyilvános WC használata után, kevés folyadékbevitel esetén.

Felfázás Megelőzése, gyógyítása:

A nyár, a strandolási időszak is kedvez a baktériumok terjedésének, ezért ilyenkor főleg nem szabad elfeledkeznünk egészségünk megőrzéséről.
Fontos a megelőzés! Higiéniai termékek (intimlemosó, törlőkendők) használatával, gyógyteák ivásával, a vese melegen tartásával, napi másfél-két liter folyadék fogyasztásával megelőzhető a baj. Ez lehet ásványvíz, gyümölcslé, de semmiképpen sem kávé vagy szénsavas üdítők.
Strandoláskor ne legyünk huzamosabb ideig vizes fürdőruhában. Vízben tartózkodáshoz használhatunk tampont, ez véd a felszálló fertőzésektől.


Amennyiben hajlamosak vagyunk a húgyúti fertőzésekre, vagy visszatérő problémával küzdünk, megelőzésképpen érdemes gyógyszertárban, gyógynövény boltban kapható tőzegáfonya teát fogyasztani, ez kapszula formájában is kapható.
A vizelethajtó teák átmossák a vesét, ez által kimosva a baktériumokat szervezetünkből.
Vértisztító és vizelethajtó hatása lévén a csalántea is csodákra képes. Két kanál szárított csalánlevelet leforrázunk, lefedve 10-15 percre állni hagyjuk. Kihűtve, vagy langyosan fogyasztjuk, mézzel ízesíthetjük.
A kamillás ülőfürdő is jótékony hatással bír, 2-3 kanál szárított kamillát forrázzunk le 15 liter vízzel, majd 10 percig vegyünk benne ülőfürdőt. Nem árt tudni, hogy férfiak esetében nem szabad ezt alkalmazni, náluk a kamillás ülőfürdő tüneterősítő hatással bír.
A műszálas vagy szoros alsóneműbe könnyebben beleizzadunk a nagy melegben. Ez szintén kedvez a baktériumok terjedésének. E helyett viseljünk lengébb, pamut alsóneműt.

Fontos hangsúlyozni, hogy a tünetek észlelése után azonnal forduljunk orvoshoz! A gyógyszeres kúrát nem helyettesíti az otthoni kezelés! A ki nem kezelt állapot vesemedence gyulladáshoz, krónikus hólyaghuruthoz vezethet.  Az orvos által előírt gyógyszeres kezelés, valamint e mellett használható otthoni praktikák segítségével búcsút inthetünk a fertőzés okozta tüneteknek.

Szerző: Kárpáti Edit

Ha tetszett a cikk kérjük lájkold, vagy oszd meg a Facebookon a cikk tetején levő gombokkal, vagy Facebook oldalunkon! >>>>>>>>

Kiderült, miért hívták Som Lajost főnöknek zenésztársai

Kiderült, miért hívták Som Lajost főnöknek zenésztársai

Kiderült, miért hívták Som Lajost főnöknek zenésztársai

Igazi csemegét kínál a nézőknek...

Tovább a cikkhez
Elzavarta otthonról feleségét az Irigy Hónaljmirigy dobosa

Elzavarta otthonról feleségét az Irigy Hónaljmirigy dobosa

Elzavarta otthonról feleségét az Irigy Hónaljmirigy dobosa

Kabai Lacinál betelt a pohár…...

Tovább a cikkhez
Belépett a kétszázezresek közé A Viszkis

Belépett a kétszázezresek közé A Viszkis

Belépett a kétszázezresek közé A Viszkis

December 11-én immár a kétszázezredik...

Tovább a cikkhez
Szeretne leadni pár kilót egészségesen? Íme, az almadiéta!

Szeretne leadni pár kilót egészségesen? Íme, az almadiéta!

Szeretne leadni pár kilót egészségesen? Íme, az almadiéta!

Szeretnél gyorsan megszabadulni...

Tovább a cikkhez
3 finom és hatásos tipp székrekedés ellen

3 finom és hatásos tipp székrekedés ellen

3 finom és hatásos tipp székrekedés ellen

A krónikus székrekedés gyakori...

Tovább a cikkhez
Hogyan készíts látványos palackkertet páfrányból?

Hogyan készíts látványos palackkertet páfrányból?

Hogyan készíts látványos palackkertet páfrányból?

A páfrányok több mint 350...

Tovább a cikkhez

Így készíts gyermekednek gyurmát házilag, fillérekből

Gyurma házilag

Imád a gyereked gyurmázni, már kisebb vagyont költöttél a beszerzésére? Így készíts gyermekednek gyurmát házilag, fillérekből, hogy a családi kasszát ne a gyurmázás ára terhelje.

Bővebben...:

Így etesd a madarakat télen

Madáretetés

A tél közeledtével sokan éreznek arra, hogy madáretetőt telepítsenek, így segítve a kerti madarak túlélését. Ahhoz, hogy a madarakkal jót tegyél, mindenképpen így etesd a madarakat télen, s  meglásd, csivitelésükkel meghálálják.

Bővebben...:

Így készül a kókuszvíz házilag

Kókuszvíz

A kókuszból készült italok nem csak mennyei ízükről híresek, de egészségesek és sokoldalúan is felhasználhatóak. Sajnos, a boltban viszont irreálisan sokat kérnek értük, ha egyáltalán lehet kapni ilyesmit, mi viszont egyszerűen kicselezhetjük őket, így készül a kókuszvíz házilag:

Bővebben...:

Tippek a karácsony utáni diétához

Karácsony utáni diéta

Az a nagyon rossz hírem van számodra, hogy a karácsony utáni diétát már karácsonykor, sőt előtte el kellene kezdened. Ha ez nem sikerül, mert elcsábított a sok illat és íz, a szaloncukor, a bejgli, meg a zserbó, ami csak karácsonykor van, ráadásul disznóvágás volt a családban, és a friss kolbászt, meg hurkát sem tudtad kihagyni, nos akkor jöjjenek a tippek a karácsony utáni diétához.

Bővebben...:

3 fogyókúrás tea házilag

Az ünnepek közeledtével érdemes időben felkészülni nem csak a sütés-főzésre, de az esetlegesen felszedett plusz kilók leadására is. Ehhez segítségül megmutatjuk, hogyan készíthető el az alábbi 3 fogyókúrás tea házilag. 

Bővebben...:

A napi öt étkezés a fogyás titka?

Előfordult már veled, hogy fogyókúraként szinte alig ettél és hízni kezdtél? Talán mégsem koplalásra van szükség, ha karcsúbb alakot szeretnél? Lehet, hogy a napi öt étkezés a fogyás titka?

Bővebben...: