csütörtök, 19 október 2017

Az idős kor boldogabb lehet

A mai, a fiatalságot piedesztálra emelő kultúrában az öregedés igencsak lehangoló kilátásnak tűnhet. Pedig egy friss kutatás azt mutatja, hogy az idősebb emberek általában kevésbé stresszesek, és jobban meg vannak elégedve az életükkel, mint a fiatalabbak.

Fogyni szeretnél? Próbáld ki az enzimdiétát!

Gyányi Ditta dietetikus a manapság az egyik legnépszerűbb diétáról, az enzimdiétáról mondta el szakértői véleményét a Csak csajokban.

Új hatóanyag segítheti a szívelégtelen betegek kezelését

A Nature Communications oldalain bemutatott hatóanyag javítja a szív pumpafunkcióját. A Mount Sinai kutatói szívizomsejteken, illetve állatkísérletes modellben tesztelték az N106 fantázianévre hallgató szert. Dr. Roger Hajjar munkacsoportja kimutatta, hogy a kismolekulájú hatóanyag fokozza a szívizom összehúzódási képességét, és úgy tűnik, hogy ezzel a területen első lehet a célzott terápia alkalmazásában.

Igyunk kávét a cukorbetegség ellen

A legújabb eredmények szerint napi legfeljebb négy csésze kávé 25 százalékkal csökkentheti a diabétesz kockázatát.

Otthagyta az élő adást Gianni

Élő adás közben kisétált a 103,9 Sláger FM stúdiójából Gianni Annoni. Az olasz médiaszemélyiség a Sláger Reggel vendége volt, Vágó Piros és Abaházi Csaba pedig egy meglepetéssel készültek, ami nem teljesen úgy sült el, ahogy tervezték.

 

„Kitaláltuk, hogy az összes olasz sztereotípiát vagy alátámasztjuk vagy megdöntjük Gianni segítségével. Az egyik ilyen, hogy az olaszok a focit nagyon szeretik, hiszen egy futballnemzetről van szó, rengeteg sikerrel a hátuk mögött, és ha már foci, akkor arra gondoltam, hogy az egyik nagy olasz csapat mezében jövök. A beszélgetés egy adott pillanatában levettem a felsőm és ott álltam Juventus mezben, egy olyanban, amit a 90-es években Torricelli viselt, mert akkoriban ez volt az egyik kedvenc csapatom, és ő az egyik kedvenc játékosom. Amikor Gianni meglátta a mezt, egyszerűen letette a fejhallgatót és kisétált a stúdióból.” – mondta Abaházi Csaba.

„Mindenki hallott már olyanról, amikor valakinek egy jó poén az életébe került. Hogy Csabinak ne legyen baja, én inkább kisétáltam a stúdióból.” – mondta nevetve Gianni, aki azért vette szívére ezt a meglepetést, mert ő hatalmas Milan drukker.

„Édesapám vitt ki annak idején az első Milan meccsre és aztán sokáig a nyakában ülve drukkoltam a Rossoneri-nek. Neki köszönhetem, hogy megszerettem a focit, később játszottam is a Milánban két évet. A futball és a Milan azóta része az életemnek, mindig is büszke voltam erre a klubra.” – tette hozzá az olasz médiaszemélyiség.

„Úgy tudtam visszacsalogatni Giannit a stúdióba, hogy felsoroltam, hogy a Juventus is mennyi válogatottat adott az olasz nemzeti csapatnak. Úgyhogy a végére megenyhült, igaz annyit kért, hogy amikor már nem a fociról beszélünk, akkor vegyem le azt a mezt.” – fejezte be mosolyogva Abaházi.

Heti Facebook kérdésünk: Beszélgessünk! Te mivel védekezel ősszel a megfázás ellen? >>>>>>>>

Mindent vitt a Ninja Warrior

Mindent vitt a Ninja Warrior

Mindent vitt a Ninja Warrior

Október 16-án indult a TV2...

Tovább a cikkhez
Kiderült Radics Gigi és Puskás Peti kiket visz magával az X-Faktor élő showjába

Kiderült Radics Gigi és Puskás Peti kiket visz magával az X-Faktor élő showjába

Kiderült Radics Gigi és Puskás Peti kiket visz magával az X-Faktor élő showjába

Radics Giginek nehéz volt...

Tovább a cikkhez
Kiderült ByeAlex és Gáspár Laci kiket visz magával az X-Faktor élő showjába

Kiderült ByeAlex és Gáspár Laci kiket visz magával az X-Faktor élő showjába

Kiderült ByeAlex és Gáspár Laci kiket visz magával az X-Faktor élő showjába

ByeAlex romantikus énjét...

Tovább a cikkhez
Kisbabád nem hagy éjjel aludni? Íme a megoldás!

Kisbabád nem hagy éjjel aludni? Íme a megoldás!

Kisbabád nem hagy éjjel aludni? Íme a megoldás!

Az újdonsült szülők számára...

Tovább a cikkhez
Őszi arcápolás: Mit tehetünk a ráncok és a bőrhibák ellen? Praktikák, amelyek új...

Őszi arcápolás: Mit tehetünk a ráncok és a bőrhibák ellen? Praktikák, amelyek új...

Őszi arcápolás: Mit tehetünk a ráncok és a bőrhibák ellen? Praktikák, amelyek új...

Apró ráncok, pigmentfoltok,...

Tovább a cikkhez
Ez az egyik leghatékonyabb fegyver az arcbőr megereszkedése ellen

Ez az egyik leghatékonyabb fegyver az arcbőr megereszkedése ellen

Ez az egyik leghatékonyabb fegyver az arcbőr megereszkedése ellen

A 810 és 940 nanométeres...

Tovább a cikkhez

Most esedékes a jácint hagyma ültetése!

A tavasz egyik legszebb virága a jácint amelyet most ősszel érdemes kertünkbe telepíteni.Eljött a jácint hagymák ültetési ideje!

Bővebben...:

Hogyan táplálkozzunk, hogy csökkentsük a depresszió kockázatát?

A depresszió a mai társadalmak egyik leggyakoribb betegsége. Nem csupán egy „hangulati rendellenességről” van szó, hiszen az élet minden területén hátráltathat bennünket, ráadásul olyan súlyos betegségek kockázatát is fokozza, mint a szív- és érrendszeri betegségek, a cukorbetegség és az Alzheimer-kór.

Bővebben...:

Előzzük meg az őszi megfázásokat! Tejjel-mézzel folyó Kánaán immunrendszerünk megerősítéséért

Itt  van az ősz, itt van újra, s bár napközben még meleg van, nem kell több könnyű nyári ruháknál, cipellőknél, reggel és este már  hűvösebb van.

Bővebben...:
Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Íme, a titok hogy gyönyörű virágzó muskátlink legyen nyáron

Mi a titok, hogy az erkélyen egész nyáron át gyönyörű, dúsan virágzó muskátliban gyönyörködjünk? Összeszedtünk néhány hasznos tippet, amelyeket betartva...

Tovább a cikkhez

3 napos ananász diéta

ananász diéta

Közeleg egy fontos esemény, jó lenne leadni gyorsan pár kilót? Akkor a 3 napos villámgyors ananász diéta neked szól.

Bővebben...:

Szénhidrátszegény diéta titka

Szénhidrátszegény  diéta

A legtöbb diéta és fogyókúra alapja a szénhidrát csökkentése, így nem csoda, hogy a szénhidrátszegény diétát sok fogyni vágyó követi. A szénhidrátszegény diéta gyors és látványos eredményt hoz, ha te szereted a salátát, a húst, és a zöldségeket, könnyedén betartod majd a szénhidrát csökkentés szabályait.

Bővebben...:

Így kell lecsökkenteni a szénhidrát mennyiséget

A szénhidrátot manapság divat ősellenségként beállítani, így gyakorlatilag teljes szénhidrátmegvonás mellett próbálnak sokan kimerítő, megerőltető munkát végezni, ami nem csak lehetetlen, de káros is az egészségre. Nem szabad túlzásokba esned neked sem – így kell lecsökkenteni a szénhidrát mennyiséget:

Bővebben...: